Menopauza

Amoeba


HonlapNem ismert
Zenei stílusElektronikus
Amoeba
Magyarország legfoglalkoztatottabb underground bandája idén 10 éves. Megalakulásuk óta a future-groovemaster-neosoul hangzások élharcosaiként nem is nagyon álltak le, még ha egyeseknek ez a benyomása is támadhatott a felőlük fújdogáló csendes szelek hallatán.
A tagok, Sabák Péter, Boros Levente, Sági Viktor és Bognár Szabolcs valójában az előző nagylemez óta side- és egyéb zenei projektekkel is foglalkoztak, szóval a színfalak mögött tovább forogtak a kerekek. Időközben viszont kiszállt Bognár Szabi, és a helyére érkezővel kapcsolatban megfogalmazódott, hogy jó lenne, ha a stílusával – a szó jó értelmében – diszkósabb vonalat is be tudnának emelni a hangzásba. Az érkező Molnár Bence lett, aki a Jazzbois projektből magával hozta Czirják Tamást is, így az Amoeba ötfősre hízott. A hangzásbeli váltást így fogalmazták meg: „Míg a korábbi Amoeba mondjuk Erykah Badu kedvence lett volna, addig az új Amoeba a Mayer Hawthorne nevével fémjelzett Tuxedo duóé. Vagy Dam Funké. Chromeoé. Esetleg Breakboté.”
A Trafóban rendszeresen megrendezésre kerülő Országos Slam Poetry Bajnokság döntőjének kísérő zenekara. 2012-ben pedig az egyedülálló dobfenomén zenekara (Chris Dave and the Drumhedz) előtt játszottak a Trafó Nagytermében.
Magyarország elsőszámú funk-soul-brokenbeat-zenekara készülő új nagylemezét már disco hatásokkal is gazdagítja.

 


Hírek és rajongók
https://www.facebook.com/amoebatheband/
 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.
 

Szólj hozzá!


Azahriah, Halott Pénz, Beton.Hofi, Dzsúdló és mások már biztosan STRANDolnak

Azahriah, Halott Pénz, Beton.Hofi, Dzsúdló és mások...

Ha kicsit sűrítünk az időn, akkor azt mondhatjuk, hogy a Mikulás idén nemcsak csomagot/virgácsot (kinek érdemei szerint), hanem komoly bejelentést...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Beth Hart és a Pink Martini idén tuti eljönnek – teljes a VeszprémFest 2026-os programja

Tavaly a VeszprémFest közönsége két várva várt fellépőt is nélkülözni kényszerült: Beth Hart és a Pink Martini egyaránt lemondta koncertjét, komoly kihívás elé állítva a szervezőket. 2026 azonban kárpótol mindenkit: mindkét előadó ott lesz a fesztiválon, csakúgy, mint Juanes és a Kraftwerk.

Brian Hugh Warner, azaz Marilyn Manson kilenc év után visszatér Budapestre

A botrányokra és ikonikus vizuális világra épülő előadó legutóbb 2017-ben adott teltházas koncertet a Budapest Parkban, és akkor még senki sem gondolta, hogy közel egy évtizedig kell várni az újabb találkozásra. Most azonban visszatér: 2026. július 22-én ismét a Park színpadán áll majd.

A közönség nem tud élni a Demjén-musical nélkül

Valami egészen szokatlan történik az Erkel Színház körül: a jegypénztár előtt kígyózó sorok, több tízezer online vásárló néhány perc alatt, és olyan rendszerterhelés, amelyet korábban csak sportdöntők vagy világsztárok stadionturnéi okoztak. Mindez egy februárban induló musicalért, amely a Demjén Ferenc dalaira épülő...

Yamazaki, a véerfarkas – a különleges produkció háttere

Yamazaki, vagyis a VR-farkaskarakterrel fellépő Rakovics Benedek a hétvégén mutatja meg először a szélesebb magyar közönségnek különleges, japán ihletésű vizuális világát és modern pophangzását. A virtuális térből induló projekt már nemzetközi figyelmet is kapott, most következik a hazai megmérettetés.
Új koncertek