Anathema


HonlapNem ismert
Zenei stílusNem ismert
Anathema

A bandát Daniel Cavanagh (becenevén Danny) alapította 1990 nyarán, Liverpoolban. Ő vetette fel először egy szobában üldögélve a zenekar alapításának ötletét, ez volt mindennek a kezdete... A csapat Pagan Angel (~Pogány angyal) néven kezdte a zenélést a következő felállásban: Darren White - ének, Daniel Cavanagh - gitár, Vincent Cavanagh - gitár, Jamie Cavanagh - basszusgitár, John Douglas - dobok.
1990. novemberében barátaik bíztatására és saját maguk kedvéért felvették első demójukat a picinyke, helyi MA Stúdióban, "An Illiad of Woes" címmel. A banda nevét rövidesen megváltoztatták, a sokkal gótikusabban csengő Anathema-ra, amely egyházi kiátkozást, kárhozatot jelent. Egyre nagyobb hírnevet, és rajongótábort szereztek maguknak, köszönhetően annak, hogy olyan zenekarokkal léphettek fel együtt, mint a Bolt Thrower vagy a Paradise Lost. A koncertezés mellett nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy az időközben megszületett új számokat második demó-lemezükként rögzítsék, "All Faith Is Lost" (~Minden bizalom elveszett) címmel (1991).  Szintén az MA Stúdióban vették fel az anyagot, ahol Duncan és Vincent is dolgozott. A megjelent négyszámos demójukat illetően hízelgő kritikákat és értékeléseket kaptak az újságokban, magazinokban, amelynek köszönhetően felfigyelt rájuk egy svájci kiadó, a Witchhunt Records, amely kiadott egy kétszámos EP-t, "They Die" néven, tartalmazva a korábbról már ismert They Die és Crestfallen számokat. Mivel csak kb. 1000 darab lemezt gyártottak, nagyon hamar elfogyott. Időközben Jamie kilépett a bandából, úgy döntött, hogy inkább a tanulásra fordítja idejét. Helyette, Duncan Patterson csatlakozott hozzájuk, akit a zeneboltban ismertek meg, ahol Danny dolgozott: "Duncan csak egy erősítőt és egy basszusgitárt szeretett volna vásárolni, de felajánlották neki a a basszusgitárosi szerepet. Elment az első próbára és ott is ragadt."  A növekvő népszerűségüknek köszönhetően felfigyelt rájuk egy nagyobb kiadó, a Peaceville Records. Hammy, aki egyik koncertjüket látta, felajánlott nekik egy lemez-szerződést. Egy feltétele volt csak: Hammy egy saját számot akart kiadni a Peaceville gondozásában, és megvárni a közönség reakcióit. Az új szám címe "Lovelorn Rhapsody", amelyet az Academy Studóban rögzítettek (Hammy saját maga vezette a felvételeket). Ez az új szám bekerült ezután a Peaceville összeállításába, és  "Volume 4" néven adták ki 1992. októberében. "Minden nagyszerűen ment", és az Anathema négy további albumra szóló lemezszerződést kapott.

  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.
 

Szólj hozzá!


A szolgálólány meséje, avagy a kiadó fogságából a Guinness-rekordig

A szolgálólány meséje, avagy a kiadó fogságából...

Különleges meglepetés érte a brit zenei élet jelenlegi királynőjét, RAYE-t, aki a londoni The O2 arénában tartott gigantikus koncertje után nem...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Együtt a bagázs: Parno Graszt és Ham Ko Ham a Zene Házában

A roma zene mindig többről szólt puszta szórakoztatásnál. Közösségről, túlélésről, családról, identitásról – és arról az ösztönös energiáról, amely egyszerre tud fájni és felszabadítani. A Magyar Zene Háza következő jótékonysági koncertje pontosan ilyen lesz: a Parno Graszt és a Ham Ko Ham közös estje a BAGázs...

Nyári pszichedélia a Várkertben

Június 7-én különleges szabadtéri koncertélmény várja a közönséget a Várkert Bazár Öntőház udvarán: a Keep Floyding monumentális show-val indítja a nyári szezont. A Summer of '26 – Echoes in the Air című est a legendás Pink Floyd örökségét idézi meg, grandiózus hangzással, látványos vizuális világgal és hamisítatlan...
Új koncertek