Menopauza

Andras Toth


Zenei stílusEgyéb zene
Andras Toth
Elektronikus zenei producer, dj, kortárs zongorista és zeneszerző Tóth András 1985-ben született Békéscsabán. Először a Polymorphin zenész páros fiú tagjaként ismerhette meg őt az elektronikus zenei világ, majd a 2010-es évben nagy port kavart első szólólemezével, melyet "Us" címmel az észak- amerikai, st.louis-i illetőségű Butane vezette Alphahouse Records jelentetett meg. Az igazi áttörést a 2004-es év hozta meg számára. Találkozott Nórával (Nora Naughty), s együtt megalapították a Polymorphin duót.

2009-ben önálló szólóalbummal jelentkezett. A 7 zenét tartalmazó EP 2010 májusában az egyik legjelentősebb amerikai underground minimal-house , detroit-techno stílus alatt számon tartott lemezkiadó, az Alphahouse Records gondozásában jelent meg bakeliten és többek közt olyan nagy előadók nyilatkoztak eddig elismerően róla, mint Loco Dice, Josh Wink, Laurent Garnier, Timo Maas, Doc Martin, Danny Howells vagy Dubfire, aki a júniusi 10 kedvence közé berakta András "Eternal Sunshine " című művét.

2010 májusában a budapesti Hairy Records / Promotion által szervezett - Butane (USA) nevével is fémjelzett - Alphahouse estet és lemezbemutatót követően sikeres fellépések sora következett egészen az év végéig, olyan nagy nevekkel együtt mint a detroit-i Kenny Larkin (Hairy pres. 2010), a londoni Crosstown Rebels lemezkiadófőnök Damian Lazarus (Stayfly pres. 2010) vagy éppen a kőlni Kompakt egyik alapítója Michael Mayer (Balaton Sound 2010).

Mindeközben András nem távolodott el a zongorajátéktól sem, és a lemezmegjelenés mellett 2010 májusában a budapesti Toldimoziban sor került első minimalista improvizációs zongoraestjére is a Plug&Lay Promotion szervezésében, melyet novemberben két másik sikeres koncert követett már a budapesti Ötkert-ben.

Az aktuális lemezmegjelenése szintén az amerikai Alphahouse gondozásában történt 2011 januárjában. A két zenét tartalmazó EP-n a kiadó főnökével Butane-nal közösen írt szerzeményeik szerepelnek "Futures " címmel. Az eddigi visszajelzések igen pozitívak, többek közt Lee Burridge, Seth Troxler, Laurent Garnier, Adam Beyer, Claude Vonstroke, Dubfire és James Zabiela is elismerően nyilatkoztak róla.


Hírek és rajongók
https://www.facebook.com/AndrasTothMusic
 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.
 

Szólj hozzá!


Azahriah, Halott Pénz, Beton.Hofi, Dzsúdló és mások már biztosan STRANDolnak

Azahriah, Halott Pénz, Beton.Hofi, Dzsúdló és mások...

Ha kicsit sűrítünk az időn, akkor azt mondhatjuk, hogy a Mikulás idén nemcsak csomagot/virgácsot (kinek érdemei szerint), hanem komoly bejelentést...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Beth Hart és a Pink Martini idén tuti eljönnek – teljes a VeszprémFest 2026-os programja

Tavaly a VeszprémFest közönsége két várva várt fellépőt is nélkülözni kényszerült: Beth Hart és a Pink Martini egyaránt lemondta koncertjét, komoly kihívás elé állítva a szervezőket. 2026 azonban kárpótol mindenkit: mindkét előadó ott lesz a fesztiválon, csakúgy, mint Juanes és a Kraftwerk.

Brian Hugh Warner, azaz Marilyn Manson kilenc év után visszatér Budapestre

A botrányokra és ikonikus vizuális világra épülő előadó legutóbb 2017-ben adott teltházas koncertet a Budapest Parkban, és akkor még senki sem gondolta, hogy közel egy évtizedig kell várni az újabb találkozásra. Most azonban visszatér: 2026. július 22-én ismét a Park színpadán áll majd.

A közönség nem tud élni a Demjén-musical nélkül

Valami egészen szokatlan történik az Erkel Színház körül: a jegypénztár előtt kígyózó sorok, több tízezer online vásárló néhány perc alatt, és olyan rendszerterhelés, amelyet korábban csak sportdöntők vagy világsztárok stadionturnéi okoztak. Mindez egy februárban induló musicalért, amely a Demjén Ferenc dalaira épülő...

Yamazaki, a véerfarkas – a különleges produkció háttere

Yamazaki, vagyis a VR-farkaskarakterrel fellépő Rakovics Benedek a hétvégén mutatja meg először a szélesebb magyar közönségnek különleges, japán ihletésű vizuális világát és modern pophangzását. A virtuális térből induló projekt már nemzetközi figyelmet is kapott, most következik a hazai megmérettetés.
Új koncertek