Animal Cannibals


Zenei stílusPop/Rock
Animal Cannibals

Az Animal Cannibals az egyik legnagyobb hatású magyar rap/hip-hop csapat, a stílus egyik magyarországi előfutáraiként is szokták őket nevezni. Alapvetően a könnyedebb formákat preferálják, így a viccesebb, de mégis mondanivalóval bíró szövegeik szélesebb közönséghez is el tudnak jutni. A kannibálok népszerűsége máig töretlen.

 

A banda 1989-ben alakult, azonban a kezdetekben csak mixelgettek. 1990. januárjában született meg az első rap-dal. Ekkor az AC még háromtagú volt. A harmadik tag 1991-es távozásával a duó felvette az azóta változatlan formáját. 1990. és 1995. között minden évben kiadtak egy hatvan perces demokazettát, aztán 1995-ben az addig elkészült anyagot Deseő Balázs segítségével már jó minőségű felvételekké alakították és ennek hatására a Warner-Magneoton-nal kötött szerződés után 1995-ben megjelent első kislemezük a Takarítónő. Innentől stabil folytatás következett: 1995-ben az első album Fehéren fekete, feketén fehér címmel, 1996-ban a Reggel, délben, este, majd 1998-ban a Kés, villa. Közben a srácok szorgalmasan koncerteztek, évente több mint 150-200 fellépést vállaltak. Egy platinalemez, két aranylemez és három Aranyzsiráf díj boldog tulajdonosai lettek. Több, mint 200.000 db hanghordozót adtak el.

 

1996-ban hívták életre a Fila Rap Jam nevű rendezvénysorozatot, mely fiatal rap és hip hop zenészeknek teremtett lehetőséget arra, hogy bemutassák magukat. A verseny rendkívül népszerű lett, öt teltházas Petőfi Csarnok és három FRJ cd után 2000-ben rendezték az utolsót. A kannibálok továbbra is fontosnak tartják a tehetségek felkutatását, így a Rap Jam-ek után következett a Hip Hop Mission, a Radio Deejay Mikrofon Mánia, az It’s Rite! tehetségkutatók, a Roots And Routes projekt, az Offline Battle és a Cseh Tamás Program. Közben a lemezek gyártásával sem álltak le: 2002-ben a Mindent lehet trilógia első részével útnak indították legújabb ötletüket, amelyben a vendégül hívták más műfajok jeles képviselőit egy-egy kollaborációra (dolgoztak Somló Tamással, az Anima Sound System-mel, a Cotton Club Singers-szel, stb.) Lemezeik érdekessége, hogy legalább 3-4 slágert tartalmaznak, dalaik sorban másznak fel az eladási listákra. Több, mint 50(!) videóklippet készítettek a dalaikhoz válogatott rendezőkkel (Bergendy Péter, Káel Csaba, Kriskó László, Oláh István, Antal Nimród, stb). Saját youtube csatornájuk a youtube.com/kannibalok01 ahol az eddigi összes lemezük, daluk megtalálható rengeteg extrával (werkfilmek, tévés szereplések, koncert videók, stb.). A youtube-os nézettségük 20 millió felett van.

2009-ben megkapták a Magyar Könnyűzenéért VIVA Comet díjat.

2019-ben Máté Péter díjjal jutalmazták kiemelkedő előadó-művészeti tevékenységüket.

Az Állat Kannibálok saját maguk írják a szövegeiket és a zenéiket, sőt, számos más zenekarnak is írtak már szöveget. Állandó segítőjük, zenei főokosuk: Deseő dBalage Balázs. Lényeges még, hogy nem playback-ről koncerteznek. A fellépések mellett gyakran a DJ pult mögé is állnak, számtalanszor kérik fel őket műsorvezetésre és már közel 10 tévécsatornán készítettek saját műsort. Qka MC és Ricsipí rendkívül büszkék arra, hogy 2012-ben 19 hazai hip hop formáció közreműködésével létrejött a Reskpekt című album, amelyen a honi rap-elit tiszteleg egy-egy feldolgozással az Animal Cannibals előtt. Nagy megtiszteltetésnek érzik, hogy 80 híresség szerepel a 2017-es AC Party Megamix-ben. Jimmy Fallon Late Night Show-jának és Kate McKinnon-nak köszönhetően 2018-ban az egész világ megismerhette a Yozsefváros című dalukat. A hollywood-i híresség hibátlan magyarsággal rappelt és ezzel ez lett az A.C. új rekorder dala: a leghamarabb, a legtöbb országban megismert kannibál szerzemény. A csapat napjainkig aktív.

 

Albumok:

1995: Fehéren fekete, feketén fehér

1996: Reggel, délben, este

1998: Kés, villa

1998: Remiksz

2002: Mindent lehet: Stílusok keverve

2005: Mindent lehet: Nincs határ

2008: Mindent lehet: Rap diszkó

2008: Nyolcan a színpadon

2011: EMUK – Emberevő Mash Up Kollekció

2011: MixXx

2012: Respekt! – Animal Cannibals más mikrofonjából

2012: Antológia – Best of lemez és ajándék dvd 545 mp3 fájllal

2013: Videó Antológia – Az összes videóklippel 1990-2013

2014: QR-kód

2016: 1111

2019: Az eddigi legYObbak


Hírek és rajongók
https://www.facebook.com/AnimalCannibals/
 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.
 

Szólj hozzá!


Nyomjad, Papa! Billy Idol, Budapest Park

Nyomjad, Papa! Billy Idol, Budapest Park

A forró nyári estében hömpölygő tömeg már rég készen állt egy időutazásra... Így is kezdődhetett volna, de már annak is őszintén...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Az elektronikus zene Metallica-ja 16 év kihagyás után érkezik Budapestre

Kevés zenekar tudta olyan intenzitással átformálni az elektronikus zene élő előadásának élményét, mint az ausztrál gyökerű Pendulum. A formáció hosszú kihagyás után visszatér Budapestre: 2025. október 17. nem csak a rajongóknak, de az élő elektronikus zene szerelmeseinek is kötelező dátum.

10 dolog, amit a Metallica-koncerttel kapcsolatban tudunk

Na, csak kibökték végre :) Mondjuk, pont ez a zenekar, amelyiknek semmiféle külön hergelésire nincs szüksége, akkora a rajongótábora világszerte, így Magyarországon is, hogy a suttogó propaganda elindítása max. kis izgalmat vitt az életünkbe, a jegyek így is, úgy is el fognak fogyni.

Damon Albarn a nagyon is valós barátaival komoly tesztnek vetette alá a Müpát – és a közönséget

Mer'hogy vannak neki képzelt haverjai is, Gorillaznak hívják a formációt, de most valami egészen más arcát mutatta meg a budapesti közönségnek – és ez az este végül igen emlékezetessé vált mindenki számára.

Kell egy hely: Jamaicából is érkeznek fellépők a Reggae Camp-re

Sőt, az Egyesült Királyságból, Lengyelországból és Ausztriából is... Idén 22. alkalommal rendezik meg az LB27 Reggae Campet, július 22. és 26. között, Lakiteleken.
Új koncertek