Menopauza

Djabe


Zenei stílusJazz/Blues
Djabe
Az együttest Égerházi Attila (gitár) és Sipos András (ütőhangszerek) alapította 1995-ben.

Az 1996-ban csatlakozott virtuózbasszusgitáros Barabás Tamás alakítja a zenekar egyedi, világszínvonalú hangzását. A Djabe komplex művészeként ő az együttes elsőszámú komponistája és a koncertek zenei rendezője is egyben.

A Djabe egyedi zenét játszik, melyben a jazz elemei keverednek a magyar és a világzene különböző elemeivel. A jazz és az autentikus magyar zene egyszerre van jelen Kovács Ferenc játékában, akiről a vele többször is dolgozó Archie Sheep azt mondta, hogy „a világ egyik legjobb hegedűse, aki emellett úgy trombitál, mint Miles Davis."

A zongorista Kovács Zoltán kezeli a szintetizátorokat is, akinek sokszínű játéka nagyban emeli a Djabe játékának színvonalát. Az afrikai, arab, latin, indonéz és magyar ütőhangszerek autentikus megszólaltatója az ütős és énekes Sipos András, aki hangszereinek hangzásával, harmóniáival és ritmikájával a legtöbb világzenei hatást kölcsönzi a Djabe zenekar hangzásának. Ő a csapat névadója is. A Djabe afrikai ashanti nyelven szabadságot jelent.

A zenekar másik komponistája, Égerházi Attila gitáros ezt a szabadságot elsősorban a zenei stílusok és hangszerek szabad keverésében értelmezi. A Djabe dobosa Banai Szilárd, a legtehetségesebb fiatal magyar jazzdobos, aki megbízható és muzikális játékával a lehető legjobb alapot biztosítja az együttesnek.

A zenekar zenei vezetője Barabás Tamás, aki kiváló hangmérnöki munkájával az Abbey Road stúdió szakembereinek az elismerését is kivívta, a Táncolnak a kazlak 5.1-es surround hangkeverésével. Bár a Djabe stúdiója az egyik legkorszerűbb az országban, az együttesnek 1998-ra visszatekintő kapcsolata van a híres londoni Abbey Road stúdióval. A Beatles és a Pink Floyd hajdani műhelyében készült az első magyar Enhanced CD, a Djabe Witchi Tai To című albuma, melyen interaktív számítógépes tartalom is helyet kapott.

A Djabe koncertek 1997 óta a leglátványosabb magyar jazz koncert produkciók. A zenekar 6 éven át dolgozott, az intelligens világítás csúcsát jelentő Vari*Lite fénytechnikával. A lenyűgöző világítást több látványelem is kiegészítette az évek folyamán. Dolgozott a zenekar táncosokkal, használtak lézert és videokivetítést, ahol az adott számokhoz készített animációkat és filmeket vetítettek. A Djabe mindig is híres volt arról, hogy a legkorszerűbb, előremutató technikai megoldásokat alkalmazza kiadványai és koncertjei tekintetében is. Magyarországon először a Djabe koncertek szóltak igazi 5.1-es surround hangzásban!

A Djabe 1998 óta bonyolít le Magyarországon turnékat. 1999 óta résztvevője a legjelentősebb magyarországi Jazzfesztiváloknak. (Debrecen - Jazz Days, Nagykanizsa - Jazz Weekend, Gyula - Jazzfestival, Budapest - New Orleans Jazz Club, stb.) Az együttes több meghívást is kapott magyarországi worldmusic fesztiválokra is. (Diósgyőr - Kaláka Fesztivál, Kecskemét, stb.)

A 2001-es Update turné alkalmával készült DVD komoly elismerésre tett szert hazai és nemzetközi viszonylatban egyaránt. Az Update albumon és turnén a zenekar sztárvendége a brit jazz fiatal, kiemelkedő tehetsége Ben Castle (The Brand New Heavies, Jamie Culumn, Sting, stb) volt. A zenakar 2001 ősze óta a az európai jazzfesztiválok kedvelt meghívottja. Szerepelt többek között Szlovákiában a pozsonyi, az érsekújvári, eperjesi és a kassai fesztiválokon, Horvátországban a csáktornyai Jazz Fairy fesztiválon, Romániában Csíkszeredán stb.

A 2003-as turné során a kivetítést és a surround élő hangzást komputerrel vezérelték. Egyedülállóan igazi 5.1-es hangzásban szólt a zene, a hátsó hangfalakból is a zenekar bizonyos tagjai voltak hallhatók. A Stereo High End szaklap szerint, „ha létezik a koncerthangzásban High End, akkor a Djabe koncertje az volt". 2003-ban az Abbey Road kapott megbízást az első magyar DVD Audio (Táncolnak a kazlak) authoring munkálataira. A stúdió elmondása szerint ilyen összetett és igényes anyagon még nem dolgoztak. Többször kellett szoftver-fejlesztést igényelniük a munkálatok során.

2004-ben a litvániai KaunasJazz 2004 fesztiválon a zenekar egyenlő elbírálást kapott Randy Breckerrel, Greg Osby-val, Roy Hargrove-val és Phil Hamiltonnal, ami a magyar jazz nem mindennapi sikerét jelentette a baltikum jazz fellegvárában. Szintén 2004-ben koncertezett a Djabe Angliában, a Londoni Spitz színpadán, ahol Steve Hackett a Genesis egykori gitárosa is csatlakozott a csapathoz, ami nem véletlen, hiszen Hackett a Táncolnak a kazlak című 2003-as CD sztárvendége volt, Ben Castle mellett.

A fenti tény is mutatja a Djabe zenéjének sokszínűségét, és nyitottságát. 2004 júniusában a Djabe az Amerikai Egyesült Államokban lépett fel a rangos Rochesteri International 2004 Jazzfestival rendezvényein. A zenekar olyan világnagyságokkal szerepelt együtt a fesztiválon, mint Oscar Peterson, David Sanborn, Rite of Strings, Bobby McFerrin, Jack deJohnette, Mike Stern, stb. A rochesteri közönség álló ovációval éljenezte a magyar zenészeket, különösen Barabás Tamás játéka nyűgözte le az amerikaiakat. A zenekar Rochester mellett Washingtonban is nagy sikerrel vendégszerepelt.

2005 áprilisában a Djabe meghívást kapott a burghauseni 36. Jazzwoche fesztiválra, ahol a koncertet a Bayerischer Rundfunk televízió rögzítette. 2005 nyarának két fontos állomása a világhírű Pori (Finnország) és Stockholm (Svédország) jazzfesztiválok.

Díjak:
2000-ben a Witchi Tai To című duplaalbum a legjobb jazz/world music album lett Magyarországon (Arany Zsiráf Díj).
2002-ben az Update című album kapta az év legjobb jazz/world music lemeze címet (eMeRTon).

Az együttes tagjai: Barabás Tamás - basszusgitár, Égerházi Attila - gitár, Sipos András - ének, ütőhangszerek, Banai Szilárd -dobok, Kovács Zoltán - billentyűs hangszerek, Kovács Ferenc - trombita, szárnykürt, hegedű

  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.
 

Szólj hozzá!


Azahriah, Halott Pénz, Beton.Hofi, Dzsúdló és mások már biztosan STRANDolnak

Azahriah, Halott Pénz, Beton.Hofi, Dzsúdló és mások...

Ha kicsit sűrítünk az időn, akkor azt mondhatjuk, hogy a Mikulás idén nemcsak csomagot/virgácsot (kinek érdemei szerint), hanem komoly bejelentést...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Beth Hart és a Pink Martini idén tuti eljönnek – teljes a VeszprémFest 2026-os programja

Tavaly a VeszprémFest közönsége két várva várt fellépőt is nélkülözni kényszerült: Beth Hart és a Pink Martini egyaránt lemondta koncertjét, komoly kihívás elé állítva a szervezőket. 2026 azonban kárpótol mindenkit: mindkét előadó ott lesz a fesztiválon, csakúgy, mint Juanes és a Kraftwerk.

Brian Hugh Warner, azaz Marilyn Manson kilenc év után visszatér Budapestre

A botrányokra és ikonikus vizuális világra épülő előadó legutóbb 2017-ben adott teltházas koncertet a Budapest Parkban, és akkor még senki sem gondolta, hogy közel egy évtizedig kell várni az újabb találkozásra. Most azonban visszatér: 2026. július 22-én ismét a Park színpadán áll majd.

A közönség nem tud élni a Demjén-musical nélkül

Valami egészen szokatlan történik az Erkel Színház körül: a jegypénztár előtt kígyózó sorok, több tízezer online vásárló néhány perc alatt, és olyan rendszerterhelés, amelyet korábban csak sportdöntők vagy világsztárok stadionturnéi okoztak. Mindez egy februárban induló musicalért, amely a Demjén Ferenc dalaira épülő...

Yamazaki, a véerfarkas – a különleges produkció háttere

Yamazaki, vagyis a VR-farkaskarakterrel fellépő Rakovics Benedek a hétvégén mutatja meg először a szélesebb magyar közönségnek különleges, japán ihletésű vizuális világát és modern pophangzását. A virtuális térből induló projekt már nemzetközi figyelmet is kapott, most következik a hazai megmérettetés.
Új koncertek