Ferenczi György és az 1ső Pesti Rackák


Zenei stílusJazz/Blues
Ferenczi György és az 1ső Pesti Rackák

A Rackajam együttes műsorában összeolvad a magyar kultúra, és a rock'n'roll forradalom szeretete. Így fér össze a kalotaszegi hajnali Petőfi és Gérecz verseivel, illetve Hendrix zenéjével. A rendkívül energikus produkció mosolya bearanyozza a velük töltött tartalmas, információban, és humorban gazdag estét. Számos ponton utal a rock'n'roll forradalom, az amerikai zenei kultúra és a zenekar elképzelésének kapcsolatára.

 

A Rackajam együttes négy tagja 2005-től dolgozik együtt Ferenczi Györggyel. Fúziós zenét játszanak, melyben fontos szerepet tölt be a magyar népzene a rhytm&blues, a funky, a reggae, a hip-hop és a groove. A Gryllus Kiadónál 2005-ben megjelent Csárdafunk című lemezükön Sebestyén Márta is közreműködik.

A zenekar életében nagyon fontos állomás a Hangzó Helikon sorozatban, 2006-ban megjelent Ferenczi - Petőfi album. Ez a kiadvány 2007-ben aranylemez lett. A Petőfi lemez anyagát számtalan előadáson játszották, többek között 2008. január 22-én a Művészetek Palotájában, neves vendégművészek közreműködésével. Az együttes 2008. március 15-én a Párizsi Magyar Intézet vendége volt, ahol nagysikerű ünnepi koncertet adtak, az 1948-49-es forradalom és szabadságharc emlékére.

Rendszeresen turnéznak Németországban, és többször felléptek külföldi fesztiválokon, többek között Finnországban, Lengyelországban és Csehországban.

A Petőfi dalok lényegét talán Lackfi János költő fogalmazta meg a legpontosabban: „A Petőfi-ipar évtizedek óta szállítja a lakodalmassá szelídített nótákat. Most viszont hála Ferenczi Györgynek és társainak, itt dübörög az igazi, az irgalmatlan, a megalkuvást nem ismerő bluesos-rockos, kőkemény Sándor. Magyartanárok, magyarok, tanárok és nem tanárok, figyelem!"

A megjelenést követően, erdélyi turnéjukon forgatták Bordos Anikó rendezővel a Petőfilmet. Ez az első magyar „szájharmonikás" film, ahol a történetet a zenekar akusztikus zenéje kíséri. A Petőfi lemeznek és a Petőfilmben elkezdődött akusztikus muzsikálásnak folytatása a 2007-ben megjelent Milyen lárma?! Című lemezük. A zenekar fejlődése zempontjából kiemelten fontos ez az új, akusztikus groove album. A lemezen saját dalok mellett Petőfi Sándor, Radnóti Miklós, Weöres Sándor verseire írott dalok is megszólalnak.

Közönségük a zenéjüknek függvényében változott az elmúlt években, sokkal nyitottabb lett, jelentősen bővült, korosztálytól függetlenné vált.


Hírek és rajongók
https://www.facebook.com/rackajam/
 
Képtár
  • Ferenczi György és az 1ső Pesti Rackák kép 19462
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.
 

Szólj hozzá!


Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek