Az Őrölt Nők Ketrece

Négy rocksztár, egy mozifilm és 381 néző – előkerült a Jack Jack története

2026/11/06  ·   Filmajánló   ·  koncert.hu

2008-ban négy ismert magyar zenész összeállt, hogy közös lemezt készítsen. A kísérletből zenekar, majd egész estés dokumentumfilm született, amelyet a mozikban is bemutattak. A Jack Jack – The Band című alkotásról azonban ma már kevesen tudnak. November 17-én újra levetítik Budapesten, méghozzá az egyik főszereplő és a rendező jelenlétében.

Négy rocksztár, egy mozifilm és 381 néző – előkerült a Jack Jack története

Bevalljuk, amikor megláttuk a Jack Jack – The Band című filmvetítés meghívóját, először fogalmunk sem volt, miről van szó. A beharangozó egy zenekar történetét, rengeteg élményt és kulisszatitkot ígért, Ganxsta Zolee és Galler András „Indián” részvételével, de magáról a filmről meglehetősen keveset árult el. Úgyhogy elkezdtünk utánajárni.

És hamarosan kiderült, hogy egy olyan magyar rocktörténeti különlegességre bukkantunk, amelynek létezéséről eddig mi sem tudtunk. Vagy nem emlékszünk rá...

Pedig 2008-ban nem akárkik vállalkoztak a kísérletre. Mester Tamás, Ganxsta Zolee, Papp Szabolcs és Tóth Tibor úgy döntött, hogy közös zenekart alapít. Négy különböző zenei háttér, négy karakter, négy meglehetősen határozott egyéniség – és egy közös cél: hét hét alatt összehozni egy nagylemezt, valamint felkészülni egy koncertre. 

A Jack Jack történetének nemcsak a film volt a tétje: egy angol nyelvű, keményebb rockalbumot is össze akart hozni. A négy zenész hét hétre összeköltözött, hogy megírják és felvegyék a dalokat, miközben a kamerák a munkát és az együttélésüket is dokumentálták. A zenekar saját stílusát „dirty rockként” emlegette, és 2008 januárjában már a Budapest Sportarénában is bemutatkozott. A lemez körül annak idején nagy volt a lelkesedés: Papp Szabi 2008 májusában az Origónak azt mondta, várakozásaik szerint az év rocklemeze lesz. A Jack Jack – The Band című album 2008-as kiadványként szerepel a diszkográfiai adatok között, a zenekartól pedig olyan dalcímek maradtak fenn, mint a Best of Me, az Even If I, az I'll Be Stronger vagy az If I Let You Go.  Amúgy egész jó:

A Jack Jack nevű alkalmi formáció létrejöttét tehát kamerák követték – a próbáktól a stúdiómunkán át a személyes beszélgetésekig. A zenészek nemcsak együtt dolgoztak, hanem egy időre össze is költöztek, ami önmagában elegendő alapanyag lehetett volna egy rockzenei valóságshow-hoz. A készítők azonban ennél valamivel többre vállalkoztak: megpróbálták megmutatni, mi történik, amikor négy, saját pályáján már bizonyított zenésznek hirtelen alkalmazkodnia kell három másik emberhez. A kamerák előtt pedig nemcsak a dalok születtek meg, hanem viták, személyes vallomások és olyan helyzetek is, amelyekhez valószínűleg egyetlen próbateremben sem kell külön forgatókönyvíró.

A végeredmény a Jack Jack – Az igazi rocksztár az első próbán meghal című, 96 perces film lett, amelyet Galler András „Indián” rendezett, és 2008. november 13-án mutattak be a magyar mozikban. 

A történethez hozzátartozik a Jack Daniel's is. A korabeli sajtóbeszámolók szerint az ötlet a márka 2007-es szigetes VIP-sátrában született, a whisky pedig nemcsak a projekt környezetében, hanem annak arculatában is fontos szerepet kapott. A film fogadtatásában éppen ezért az a kérdés is felmerült, hogy tulajdonképpen zenekar született-e egy film kedvéért, film készült-e egy zenekarról, vagy az egész egy különösen nagyszabású márkaépítési kísérlet volt. Valószínűleg mindhárom megközelítésben van némi igazság.

A korabeli kritikák sem voltak egyöntetűen lelkesek. Akadt, aki a zenészek személyesebb pillanatait és a köztük kialakuló helyzeteket értékelte, mások inkább egy mozivászonra került valóságshow-t láttak az alkotásban. A film mindenesetre valódi moziforgalmazást kapott, a Budapest Film jóvoltából.

És itt következik történetünk legmeglepőbb adata: az Index 2008-as filmforgalmazási összesítése szerint a Jack Jack mindössze 381 nézőt vonzott, akik közül ötvenen vidéki mozikban váltottak jegyet rá. A lap az év második legrosszabbul teljesítő filmjeként említette a vizsgált mezőnyben. A számot érdemes korabeli közlésként kezelni, nem feltétlenül a teljes forgalmazási időszak végleges mérlegeként, de így is egészen különös. Négy ismert zenész, egy egész estés mozifilm, országos forgalmazás – és egy olyan közönség, amelynek tagjai akár személyesen is megismerhették volna egymást. Persze, a nézőszám nem feltétlenül mond el mindent egy film értékéről. Amúgy a történethez az is hozzátartozik, hogy a film a YouTube-on már 64 565 megtekintésnél jár. Vagyis amit annak idején a mozikban alig néhány százan láttak, az az interneten végül mégis megtalálta a közönségét. 

Tizennyolc év távlatából talán még izgalmasabb látni, hogyan gondolkodtak a zenészek a saját pályájukról, egymásról és a rockzenészléttel járó szerepekről. Erre most lehetőség is nyílik. 2026. november 17-én, kedden 17 órakor a budapesti Riz Levente Sport- és Rendezvényközpontban (1173 Budapest, Pesti út 86–88.) vetítik le a filmet. Az eseményen részt vesz Ganxsta Zolee és a rendező, Galler András „Indián” is, a vetítést követő beszélgetést pedig Hámori Eszter moderálja.

Kíváncsiak lennénk, hogyan emlékeznek vissza ma erre a vállalkozásra a résztvevők, és vajon ugyanazt látják-e benne, amit 2008-ban... Mindenesetre örülünk, hogy előkerült. És ha valaki annak idején a 381 néző egyike volt, különösen szívesen hallanánk róla. Elvégre ő már tizennyolc éve tud valamit, amire mi csak most jöttünk rá...

Jack Jack – The Band, film, valóságshow, Mester Tamás, Ganxsta Zolee, Papp Szabolcs, Tóth Tibor, Galler András Indián

 

 

Szólj hozzá!


Négy rocksztár, egy mozifilm és 381 néző – előkerült a Jack Jack története

Négy rocksztár, egy mozifilm és 381 néző –...

2008-ban négy ismert magyar zenész összeállt, hogy közös lemezt készítsen. A kísérletből zenekar, majd egész estés dokumentumfilm született,...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Fesztiválbérlet a karácsonyfa alatt – megérkeztek a Művészetek Völgye első fellépői

Novemberben és advent idején megszaporodnak a fesztiválos névsorolvasások: a szervezők ilyenkor már a következő nyarat kínálják, abban bízva, hogy a karácsonyfa alá becsúszik egy-egy fesztiválbérlet is. Ehhez persze nem árt néhány ismerős név, még akkor is, ha a teljes programra hónapokat kell várni.

Ezért nem jött el tavaly a Szigetre Michael Kiwanuka

2025-ben nagyon vártuk, hogy végre élőben is hallhassuk Michael Kiwanukát a Sziget Fesztiválon. A brit énekes-dalszerző hangját sokan akkor is ismerik, ha a neve elsőre nem mond nekik semmit: a Hatalmas kis hazugságok (Big Little Lies) című sorozat főcímzenéje, a Cold Little Heart szinte elválaszthatatlan a kaliforniai tengerparton...
Új koncertek