A Művészetek Völgye is bejelentette első 2027-es fellépőit, ám ennél a fesztiválnál talán kevésbé kockázatos előre megvenni az élményt: aki járt már Kapolcson, Taliándörögdön vagy Vigántpetenden, pontosan tudja, hogy a völgyérzést nem kizárólag a nagyszínpadon kell keresni.

A 36. Művészetek Völgye 2027. július 23. és augusztus 1. között várja a látogatókat, ismét tíz napra benépesítve a Balaton-felvidék három települését. Az első bejelentett fellépők között ott van a Quimby, a 30Y, a Hiperkarma, a Blahalouisiana, az Elefánt, a Csaknekedkislány, a Belga, a Bagossy Brothers Company, a Punnany Massif és a Parno Graszt.
A Völgy közössége most egy nemzetközi megmérettetésben is szerepet kaphat: a fesztivál ismét versenyben van a European Festival Awards Best Medium-Sized Festival, vagyis a legjobb közepes méretű fesztiválnak járó elismeréséért. A kategóriában a napi 10-40 ezer fő közötti befogadóképességű rendezvények indulhatnak, a közönség pedig november 20-ig szavazhat kedvenceire. A voksok alapján kialakuló húszas listából szakmai zsűri választja ki a tíz döntőst, a győztest pedig 2027 januárjában, Groningenben hirdetik ki. A Művészetek Völgyére ezen az oldalon lehet szavazni.
Nem szeretnénk azonban világszenzációt csinálni abból, hogy – többek között – a Quimby fellép egy magyar fesztiválon: az imént felsoroltak a hazai fesztiválok közönsége számára valamennyien jól ismert előadók, akiknek koncertjeire évről évre sokan kíváncsiak. A Művészetek Völgyének viszont éppen az az egyik legfontosabb sajátossága, hogy az élmény jóval több a fellépők névsoránál. A három település utcái, udvarai, templomai és kisebb-nagyobb színpadai olyan összművészeti közeget teremtenek, amelyben a zene mellett a színház, az irodalom, a képzőművészet és a közösségi programok is természetes módon kapnak helyet. A Völgyben ráadásul sokszor nem az előre bekarikázott koncert lesz a legemlékezetesebb, hanem az, amelyikre az ember véletlenül téved be, vagy az a találkozás, amelyet semmilyen programfüzet nem tudott volna előre megtervezni.
Valami hasonlóról beszél Oszkó-Jakab Natália fesztiváligazgató is, amikor a következő évi rendezvény kapcsán így fogalmaz:
„Fesztiválszervezőként rengeteget dolgozunk azon, hogy minden a tervek szerint alakuljon, mégis sokszor éppen azok a pillanatok válnak a legemlékezetesebbé, amelyeket nem lehet előre megtervezni. Hiszem, hogy egy fesztivál igazi értékét nem pusztán a fellépők vagy a látogatók száma adja, hanem az a láthatatlan kötelék, amely a résztvevők között létrejön.”
Hogy mennyire nem csupán a fellépők névsorából áll össze a Művészetek Völgyének története, arról hamarosan egy dokumentumfilm is mesél. A VÖLGY 35 – „Beértek minket a fiatalok” című zenés dokumentumfilm a fesztivál három és fél évtizedének meghatározó pillanatait és közös élményeit idézi fel. A filmben többek között Kiss Tibi, Fekete Giorgio, Földes László Hobo és Szirtes Edina Mókus is megszólalnak, személyes emlékeiken keresztül felidézve, hogyan vált a Völgy több generáció közös kulturális élményévé.

A Völgyben ráadásul a látogató nem feltétlenül csak nézője, hanem résztvevője is lehet a történéseknek. Erre kínál most konkrét lehetőséget a FényArtban a Klastrom elnevezésű nyílt fényfestészeti pályázat, amelyet a szervezők 2027-re ismét meghirdettek. A felhívásra nemcsak hivatásos alkotók jelentkezhetnek, hanem amatőrök, kreatív csapatok és iskolai közösségek is. A feladat a taliándörögdi Klastrom történelmi falainak életre keltése a fényfestészet eszközeivel, vagyis olyan audiovizuális alkotások létrehozása, amelyek a kortárs művészetet a helyszín építészeti és történelmi örökségével kapcsolják össze. A beérkező pályaművekből a zsűri legfeljebb tízet választ ki, ezeket a fesztivál tíz napja alatt, sötétedés után láthatja majd a közönség a Klastrom falain. A részletes pályázati feltételek a Művészetek Völgye honlapján érhetők el.

A szervezők a következő hónapokban további fellépőket és programokat jelentenek be, így a most közzétett névsor egyelőre csak ízelítő a 2027-es kínálatból. Aki tehát karácsonyra fesztiválbérletet ajándékoz, még nem tudhatja pontosan, milyen koncerteket és előadásokat kap majd érte a megajándékozott. A Művészetek Völgyének visszatérő látogatói azonban alighanem nem is kizárólag a fellépők alapján döntenek, aki meg még nem járt ott (van itt olyan?), annak mutatjuk, idén milyen volt a fesztivál vibe-ja:
Művészetek Völgye, karácsony, fényfestés




























Szólj hozzá!