Gájer Bálint


Zenei stílusSwing

Közelgő Gájer Bálint koncertek

Szimfonik Lájk 2026

Szimfonik Lájk 2026

Márai Központ - Szépasszony-völgy July 25. (20:30)
Gájer Bálint

Ütőhangszeres tanulmányait követően Gájer Bálint 2005-ben végzett a Dr. Lauschmann Gyula Zeneművészeti Szakközépiskola Jazz-ének szakán, Pély Barna és Pocsai Kriszta tanítványaként. 2009-ben a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen szerzett Jazz-ének előadóművész, -tanári diplomát. Megnyerő stílusa, különlegesen sármos hangja és a hozzá közel álló swing hamar népszerűvé tette őt.

A fiatal tehetség sikert sikerre halmozott. 2009-ben a Jazzy Rádió által meghirdetett III. Jazzy Jazz Dalversenyen Bálint a Legjobb férfi énekes különdíjat vehette át. Négy évvel később ezüstérmes lett a TV2 énekes tehetségkutató műsorában (The Voice). Még ugyanebben az évben neki ítélték az Allee Elegancia Díját (A legelegánsabb zenész), a Magyar Hanglemezgyártók Szövetsége pedig Fonogram díjjal jutalmazta a Group'N'Swing zenekar Botrány (Episwing) című lemezét (Az év hazai szórakoztató zenei albuma). Bálint már több éve a csapat énekese, de emellett saját zenekarával, a Michael Bublé Tribute Banddal is rendszeresen fellép. A gyakran magyar Michael Bublénak becézett énekes nem hanyagolja el szólókarrierjét sem. Első saját dala, az Értem jött a nyár több rádióban is a tavalyi nyár egyik slágere volt. 
Az Elmaradt pillanatok Bálint legújabb lemezén is felcsendül majd. A tavasszal az Universal lemezkiadó gondozásában megjelenő albumon pop, swing, latin és jazz egyaránt megtalálható lesz, ahol egyértelműen visszaköszön Michael Bublé zenei világa. 

Gájer Bálint nemcsak nagyszerű énekes és zenész, de érzékeny a társadalmi problémák iránt is: 2014-ben belépett az SOS Gyermekfalu jótékonysági nagyköveteinek sorába.


Hírek és rajongók
https://www.facebook.com/gajerbalinthivatalos?fref=ts
 
Képtár
  • Gájer Bálint  kép 9096
  • Gájer Bálint  kép 36034
  • Gájer Bálint  kép 36035
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.
 

Szólj hozzá!


Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek