Gál Erika


HonlapNem ismert
Zenei stílusNem ismert

Közelgő Gál Erika koncertek

Beethoven: Missa Solemnis

Beethoven: Missa Solemnis

Magyar Rádió Művészeti Együttesei January 12. (19:30)
Gál Erika

Magánénekesnő (mezzoszoprán).

Zenei tanulmányait szülővárosában végezte. A Kodály Zoltán Szakiskola elvégzés után, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Debreceni Konzervatóriumában kapott művészdiplomát 2001-ben, kitűnő minősítéssel. 1998-bam a Simándy Énekversenyen figyelt fel rá Komlóssy Erzsébet, aki azóta is szakmai fejlődésének irányítója. 2000-ben megkapta a Budapesti Operabarát Alapítvány ösztöndíját, és Mascagni Parasztbecsületének Lola szerepében is ebben az évadban debütált az Erkel Színházban.

A 2001/2002-es szezonban az OperaStúdióban tanult tovább, ahol többek között Hamari Júlia, Renata Scotto és Anna Reynolds mesterkurzusait is látogathatta. 2001-ben megnyerte a Richard Wagner Társaság ösztöndíját, melynek köszönhetően 2002. augusztusában értékes tapasztalatokat szerezhetett Bayreuth-ban. 2002. szeptemberétől a Magyar Állami Operaház szerződtetett tagja. 2003-ban elnyerte az Év hangja címet, 2004-ben pedig a Mándy Alapítvány díjnyertese volt. 2005. júniusában felkérést kapott, a Bukaresti Nemzetközi Operafesztiválra, ahol Carmen szerepét énekelte.

A Bartók +… Miskolci Nemzetközi Operafesztivál rendszeres közreműködője, ahol Csajkovszkij: Pikk dáma című operájában Polinát, az Anyeginben Olgát, és Donizetti Boleyn Annájában Giovanna Seymour szerepét énekelte. Olyan világsztárok partnereként lépett fel, mint Rost Andrea, Renato Bruson, Anja Silja, Maria Gavrilova, Lubica Vargicova, Jurij Szimonov és Ricco Saccani. Énekelt Finnországban, Olaszországban, Németországban, Ausztriában, Romániában, Japánban és Thaiföldön.

  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.
 

Szólj hozzá!


A szolgálólány meséje, avagy a kiadó fogságából a Guinness-rekordig

A szolgálólány meséje, avagy a kiadó fogságából...

Különleges meglepetés érte a brit zenei élet jelenlegi királynőjét, RAYE-t, aki a londoni The O2 arénában tartott gigantikus koncertje után nem...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Együtt a bagázs: Parno Graszt és Ham Ko Ham a Zene Házában

A roma zene mindig többről szólt puszta szórakoztatásnál. Közösségről, túlélésről, családról, identitásról – és arról az ösztönös energiáról, amely egyszerre tud fájni és felszabadítani. A Magyar Zene Háza következő jótékonysági koncertje pontosan ilyen lesz: a Parno Graszt és a Ham Ko Ham közös estje a BAGázs...

Nyári pszichedélia a Várkertben

Június 7-én különleges szabadtéri koncertélmény várja a közönséget a Várkert Bazár Öntőház udvarán: a Keep Floyding monumentális show-val indítja a nyári szezont. A Summer of '26 – Echoes in the Air című est a legendás Pink Floyd örökségét idézi meg, grandiózus hangzással, látványos vizuális világgal és hamisítatlan...
Új koncertek