Gerendás Péter


Zenei stílusPop/Rock
Gerendás Péter
Gerendás Péter 1956. április 13-án született Budapesten. Tanulmányait a Deák téri Általános Iskolában kezdte, majd a Faipari Szakközépiskolában folytatta. Érettségi után rövid ideig a Déryné színházban színészkedett, majd belépett a dél-amerikai népzenét játsszó Los Pachungos együttesbe. Közben felvették a Konzervatórium jazz ének szakára, ahol 79-ben végzett.

1976-ban megalakítja saját együttesét Láma néven. Ez az együttes szép szakmai és közönségsikereket ért el, az egész országot bejárták. Az L.G.T.-vel és Zoránnal is sokat turnéztak. Gerendás közreműködött az L.G.T. angliai 83-as koncertkörútján is. Ezután egy hosszabb norvégiai zenélés következett egy Oxygén nevű zenekarban. 1987-ben tért vissza, és 88-ban megnyerte a Magyar Televízióban megrendezett Magyar dalok versenyét Hóból vagyok című dalával. Ír dalokat Zoránnak, Koncz Zsuzsának, majd később egy teljes lemezt Friderikának. 1992-ben jelenik meg első lemeze 908 címen, 94-ben pedig a Gerendás a deszkákon. Ebben az évben Liszt díjjal tüntetik ki. 1997-ben jelenik meg Két hónap a nagy folyón c. lemeze, majd 99-ben az Átölel a múlt. Az év zeneszerzőjeként Huszka Jenő díjat, az év énekesekén Emerton díjat kap.

2000-ben jelenik meg Kamaszkorom legszebb dala című albuma, melyen vonósnégyessel dolgozza fel a 60-as 70-es évek legendás dalait. 2001-ben Radnóti Miklós díjat kap. Ez év őszén kerül a boltokba Új dimenziók című lemeze. 2003 novemberében jelenik meg a 2003. február 25-én, a Budapesti Kongresszusi Központban megtartott George Harrison Emlékkoncert duplaalbum. 2004-ben Budapestért-díjjal tüntetik ki. Az elmúlt években megjelent lemezei a Memento (2004), mely a holocaust áldozatainak állít emléket, az Apák könyve (2005), ami Vámos Miklós hasonló című könyvének zenei változata, Faludy versek megzenésítései (2006) és az Ötvenes kő (2006). 2008. március 14-én a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetésben részesül. 2008 decemberében került a boltokba legújabb, 'Bartók országában' címet viselő albuma.

  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.
 

Szólj hozzá!


Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek