Hámori Máté


HonlapNem ismert
Zenei stílusKlasszikus

Közelgő Hámori Máté koncertek

Roll over, Beethoven! - Danubia Zenekar

Roll over, Beethoven! - Danubia Zenekar

Budapest Music Center November 07. (10:00)
Újévi Nyitány 2027

Újévi Nyitány 2027

Magyar Rádió Művészeti Együttesei January 01. (18:00)
Összes koncert megtekintése
 

Hámori Máté

Karmester.

Hámori Máté 1983-ban született Budapesten. Középiskolai tanulmányait a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnáziumban, és ezzel párhuzamosan a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában végezte, ahol Kocsár Miklós zeneszerzés osztályának növendéke volt. 2001-ben érettségizett, és ugyanebben az évben felvételt nyert a Zeneakadémia karmesterképző szakára, ahol Gál Tamás vezetésével végezte tanulmányait.

Teatro di Musica:
2003-ban megalapította a fiatal muzsikusokból álló Teatro di Musica kamarazenekart. A zenekarral két egymást követő évben is bérletes hangversenysorozatot adtak, és számos hazai fesztiválon vendégszerepeltek. Az együttes élén több mint 50 önálló koncertet vezényelt, és számos, a zenekar felkérésére komponált művet mutatott be.

Professzionális zenekarok:

2005-ben Pál Tamás meghívására vezényelte először a Szombathelyi Szimfonikus Zenekart, ahol azóta is rendszeresen visszatérő vendég. 2006-ban diplomázott Elgar és Mozart műveivel, valamint Bartók Concerto-jával. Még ugyanebben az évben képviselte Magyarországot a prágai Mlada Praha fesztiválon, ahol a Prágai Kamaraszimfonikus Zenekart dirigálta. 2006 óta számos hazai együttest vezényelt, többek között a Győri Filharmonikus Zenekart, a Debreceni Filharmonikus Zenekart, a Solti Kamarazenekart, a Weiner-Szász Kamarazenekart, az Óbudai Danubia Zenekart és a Pécsi Szimfoniettát.

Ifjúsági projektek:

Hámori Máté számára kiemelt jelentőségűek a gyerekek zenei „beavatásást” célzó projektek; ennek legfontosabb eleme, hogy 2006 óta rendszeresen állít színpadra és vezényel ifjúsági operaelőadásokat, zömében az országos Filharmónia szervezésében (erről készült cikket lásd itt). Az elmúlt évek során országszerte sok ezer kisiskolás és gimnazista ismerhette így meg Mozart: Bastien és Bastienne, Donizetti: A csengő és Don Pasquale, valamint Haydn: A patikus című remekműveket. A „beavatás” fontos elemei a főleg kisiskolásoknak illetve óvodásoknak szóló tematikus előadások, melyek során Hámori Máté Bartók, Mozart, Schubert zenéjét és személyiségét igyekszik megszerettetni a gyerekekkel.

Versenyek:

2007-ben a Katowicében megrendezett Grzegorz Fitelberg, 2008-ban pedig a London Symphony Orchestra Donatella Flick karmesterversenyére nyert meghívást a helyszíni döntőkbe, melyek során a Sziléziai Filharmonikus Zenekart, illetve a Guildhall School szimfonikus zenekarát vezényelte.

Debrecen és tervek:

Hámori Máté 2009 óta Vásáry Tamás asszisztenseként segíti a Kodály Zoltán Világzenekar munkáját, és szintén ettől az évtől vezeti a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának Szimfonikus Zenekarát is. 2010 decemberében nagyszabású gálahangversenyen dirigálja Erkel Ferenc Bánk Bán-jának ősváltozatát, megemlékezvén a zeneszerző születésének kétszázadik évfordulójáról, a 2010/2011-es szezonban pedig fesztivált szervez Liszt Ferenc műveiből Debrecenben, csatlakozva ezzel az országos ünnepségsorozathoz. 

  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.
 

Szólj hozzá!


Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek