Kiyo-Kito Taiko

A taiko, vagy más néven wadaiko, eredeti jelentése: japándob - vagyis a szó eredetileg egy bizonyos, Japánban használt ütőhangszertípusra vonatkozik. Az ezerkilencszázas évek közepétől azonban a taiko kifejezés már egy zenei stílust jelöl, mégpedig a japándobokon játszott csoportos dobstílust, amelyet az ötvenes években Oguchi Daihachi fejlesztett ki, nagyjából a ma ismert formának megfelelően.
A taiko mint csoportos dobstílus tehát viszonylag fiatal művészeti ág, noha előzményei a japán zenében több száz éves múltra tekintenek vissza. Az elmúlt fél évszázadban ugyanakkor a taiko olyan népszerűségre tett szert, ami Japánban több mint 10000 csoport megalakulását eredményezte, együttesenként átlagosan 12-15 fő részvételével. Míg azonban a műfaj vonzereje Amerikában, Nyugat-Európában, Ausztráliában és más országokban is újabb és újabb taikocsoportok születéséhez vezetett, az elmúlt évekig Közép-Kelet-Európában egyetlen taikoegyüttes sem alakult. 2000. március 21-én alapítottuk meg - ebben a térségben elsőként és eddig egyedülálló módon - a KIYO-KITO TAIKO nevű magyarországi japándobcsoportot, amely azóta is folyamatosan fejlődve képviseli ezt a vonzó és látványos zenei műfajt hazánkban.
A KIYO-KITO TAIKO első magyarországi japándob-csoport megalapítója Paulinyi Tamás - író, parakutató, az együttest hivatalosan működtető közhasznú SZINTÉZIS Egyesület elnöke -, aki mintegy 8 éven át a csoport aktív dobosaként az együttest vezette.
Csoportunk megalakulásának előzményét a SZINTÉZIS Szabadegyetem 1997 óta működő sámándobköre jelentette, amelyben havi rendszerességgel körülbelül 15-20 ember énekelt, csörgőzött és dobolt a sámáni kultúrákra jellemző egykezes dobokon. Ez a dobkör gyarapodó szerzeményeivel, egyre csiszolódó stílusával és elmélyülő szertartásos hozzáállásával mind a mai napig folytatja tevékenységét, stílusában és hangvételében egybeötvözve az ősi sámáni hangzásvilág, az észak-amerikai indián szertartászenék és a régi magyar népdalok stílusát.
1999 végén a sámándobkörben nagy, kétkezes dobok készítésének és használatának az ötlete vetődött fel, amihez a tervek szerint állványokra szerelt felbőrözött boroshordókat készítettünk volna. Ebben a tervezési stádiumban egy televíziós műsorból derült ki számunkra, hogy hasonló, nagyméretű dobokon játszanak a japán taikóban, a felismerést pedig gyors döntés követte: a sámándobkörtől függetlenül, a megfelelő hangszerpark elkészítésével, illetve a szükséges technikai ismeretek megszerzésével egy magyarországi taikocsoportot alapítunk. Az elhatározást gyors tettek követték, így 2000. március 21-én, a tavaszpont napján formálisan is megalakult a KIYO-KITO TAIKO nevű magyar japándobcsoport.
Névválasztásunk eredetileg a japán hangzású, de magyar jelentésű kiokító szóra esett, ebben az összefüggésben a kiokítás fogalmát az önnevelés szándékaként értelmezve. Egy japán szakos tagtársunk egyidejűleg felfedezte, hogy a jelenleg használt leírásban ez a szó japánul misztikusan mély, szép jelentéssel bír, melynek fordítása magyarul nagyjából így hangzik: „visszatérés a tisztasághoz" vagy „visszatérés az ártatlansághoz", esetleg „visszatérés a tiszta hanghoz".
A hangszerek készítésével egyidejűleg a - jórészt a sámándobkör résztvevőiből verbuválódott - tagsággal elkezdtük a taiko ritmusvilágának és mozgáskultúrájának tanulását, amihez az első időkben szakmai segítséget a már említett japán szakos egyetemista lánytól - Kuttner Verától - kaptunk, aki korábban másfél évig dobolt egy japán taiko csoportban. Még az első évben egy profi zeneszerző - Faragó Béla - is csatlakozott csoportunkhoz, aki tagsága idején mind a ritmusoktatásban, mind első számaink kidolgozásában nagy segítséget nyújtott. Lényegi fejlődésünk vonalát azonban Bodnár Pál - későbbi művészeti vezetőnk - érkezése, illetve a csoportban végzett munkája határozta meg, aki amerikai magyarként ideiglenesen hazatérve több év amerikai taikós tapasztalatát tudta pedagógiai tehetségével megosztani velünk. Nemsokára egy újabb amerikai fiatalember - James Jackson - csatlakozott a csoporthoz, aki nemcsak kiemelkedő tehetségével és mozgáskultúrájával, de többéves Japánban szerzett taikós múltjával is sokat emelt a dobkör színvonalán. Sajnos 2003-ban mindkét említett társunk visszatelepült Amerikába, bár Bodnár Pál időszakos magyarországi látogatásaikor több-kevesebb ideig mindmáig részt vesz a csoport munkájában.
Ezt követően a csoport technikai fejlődésében a legfőbb segítséget gyakorlott jazzdobosként, Varga Tamás tagtársunk nyújtotta, aki a 2004-es év végéig volt a KIYO-KITO TAIKO tagja. Távozásával nagyjából egyidejűleg csatlakozott hozzánk egy japán származású, akkor már tizenkét éve Magyarországon élő zenész Takaku Keijiro személyében, aki nemcsak Japán egyik dobzenei hagyományokat is őrző tartományából érkezett, de a Budapesti Zeneakadémia ütőstanszékén is tanult, így érkezése dobkörünk számára új lehetőségeket nyitott.
2008-as év március hónapjától csoportunk vezetősége két főből áll, melyben a művészeti vezetést, a dobkör szervezését, koordinálását, a próbák levezetését Laár Dávid és Takaku Keijiro képviseli, munkájukat segíti dobköri titkárunk Fürjes B. Katalin. Tagságunk személyi összetétele az évek folyamán változott, de túlnyomó részét mindmáig az alapítók között is szereplő tagok teszik ki.
Teljes létszámunk pillanatnyilag 8 fő.