Kowalsky meg a Vega


Zenei stílusPop/Rock
Kowalsky meg a Vega

Az együttes frontembere Kowalsky 1992-től 2007-ig, és 2010-től újra a Black-Out nevű rock-zenekar énekese.

A Kowalsky meg a Vega zenekar története 1999 októberére nyúlik vissza, amikor egy fergeteges bulin Jávorszky Béca felvetette Kowának, a Black-Out énekesének, hogy az általa megírt zenei alapokból készíthetnének néhány dalt. Ezek után, még gyakoribbak voltak a közös mulatások a közös munkánál, de szép lassan elkészült egy-két dal, amelyek baráti társaságban komoly tetszést arattak. A munkálatokhoz szükséges számítógépek hozták össze a harmadik tagot Juhász Robot, akit felkértek, hogy készítsen groove alapokat a dalokhoz. Hozzájuk csatlakozott még Temesi Berci basszusgitáros és Újvári Péter dobos.

Miután 2001-ben már majd' két lemezanyagra való dalt összeraktak, adott volt a következő lépés: stúdióba menni és elkészíteni az első albumot a Pimasz grimaszt. Az albumot a szakma és a közönség is nagyon jó kritikákkal illette, a zenekart pedig modern rock kategóriában Fonogram díjra, az év felfedezettje kategóriában pedig Arany nyílra jelölték 2004-ben.

A zenekar laza, popos, táncolható, modern, saját bevallásuk szerint "zsivány pop"-ként aposztrofált zenét játszik, amely a pop és rock alapok mellett blues, jazz, hip-hop, drum n' bass és r&b elemeket is vegyít. A számok szöveg- és dallamvilága a már ismert Kowalsky stílusjegyek mellett a humort, az öniróniát és rengeteg más elemet is felvonultat egy-egy dalban. A szövegek és refrének könnyen énekelhetők, dallamosak. A Fekete lepke, a Többet érdemelsz és Az aszfalt és fehér csík számaikkal, valamint az új albumos Herceg fehér lovon című számukkal a zenei adókon is találkozhattál már.

A zsivány produkcióra jellemző, hogy a videoklip készítéstől kezdve a legapróbb munkákig mindent a zenekar és baráti társasága csinál, így megmarad a családias légkör és minden a saját elképzeléseknek megfelelően készülhet el.

Cha-Cha 2005-ben technikusként csatlakozott az együtteshez, majd 2006-tól szólógitáros lett. Jimmy nem sokkal a Vegasztár című album megjelenése után csatlakozott az együtteshez. Sóder pedig 2008 elején társult a zenekarhoz.

2011 tavaszán jelentős változások történtek a zenekar életében, a megszólalás tökéletesítése érdekében a zenekar 8 tagúvá bővült. Ebben a változásban azonban a korábbi zenészek nem kívántak Kowával együtt részt venni, és elhagyták a csapatot, közösen hárman új zenekart alapítottak. A Vegába visszatért Juhász Rob, és Kowa másik zenekarának dobosát, Csányi Zolit is meghívta a zenekarba. Mellettük több, más népszerű formációból ismerős zenész is feltűnik a zenekarban. És mivel semmi sem állandó csak a változás ismét következett egy váltás a zenekar felállásában.
2012-ben állt össze a mai és remélhetőleg már végleges felállás, Kowa-ének, Szórád Csaba / Jimmy basszusgitár, Vidák Róbert / More – akusztikus gitár, Vajda Tamás / Carlos szólógitár, Vajd Péter /Sóder dobok.

Legutóbbi lemezük, a Még nem éden sikerét mutatja a dupla platina minősítés is , amellyel a 2014-es Mahasz összesített album- és válogatáslemez listán, eladási darabszám alapján a második helyre kerültek. „Mindent a rajongóinkért!” Ezért a zenekar 2015 februárban előállt egy okos telefonra alkalmazható, ingyenesen letölthető információ bázissal. Ez az úgynevezett Kowa applikáció, olyan lehetőség, amely még könnyebbé teszi a rajongók számára az információhoz jutás lehetőségét.

Új album 2016-ban várható, amelyről 2015-ben három szerzeményt ismerhet meg előzetesen a közönség. Az ez idáig napvilágot látott két új dal (Varázsszavak, Sírig tart) pillanatok alatt koncert kedvenc lett.


Hírek és rajongók
https://www.facebook.com/kowalskymegavega?fref=ts
 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.
 

Szólj hozzá!


KoreaON 2024: az acapellától a fergeteges K-pop buliig

KoreaON 2024: az acapellától a fergeteges K-pop buliig

Idén 5 éves a KoreaON kulturális fesztivál, ami évről évre megújuló programsorozattal jelentkezik. Májusban a Comic Con vendégrendezvényeként...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Loreena McKennitt ismét elhozza Budapestre a kelta zene varázslatos világát

A többszörösen díjazott kanadai énekesnő és dalszerző – 2004-ben megkapta a Kanada Rendjét, és 2013-ban Franciaország Nemzeti Művészetek és Levéltárak Lovagja lett – 2024-ben 24 állomásos tavaszi európai turnéja keretén belül Budapestre is ellátogat, március 24-én érkezik az MVM Dome-ba.

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Egyetlen alkalommal újra megjelenik nyomtatásban a PESTI EST

Április 4-én (...) kerül a mozikba a rendszerváltás körüli időszakot felelevenítő Kék Pelikan című film. A bemutató kampányának részeként a filmet forgalmazó JUNI11 Distribution életre kelti a kilencvenes évek és az ezredforduló legendás programmagazinját – írja a Magyar Narancs.

Új tagot keres a Szent Efrém Férfikar

Ha hiszed, ha nem, a férfikar bejelentett, főállású énekest keres. A félig-meddig családi zenekarból ugyanis kiszáll Bubnó Márk – őt egy különleges koncerttel búcsúztatják, az eseményt csatoltuk.
Új koncertek