L'art Pour L'art


Zenei stílusEgyéb zene
L'art Pour L'art
A L'art pour l'art Társulat 1986-ban alakult meg akkor még Laár pour Laár néven. Laár András önálló estjeként indult ahol vendég előadóként voltak szerepeltek a többiek majd ez felállás annyira sikeres volt, hogy 1987-ben átkeresztelkedtek L'art pour l'art-ra amely utal az amúgy abszurd humort játszó Társulatra, ugyanis ez magyar fordításban művészet a művészetért jelent. Az öncélú művészet! Alapító tagok: LAÁR ANDRÁS, DOLÁK-SALY RÓBERT, GALLA MIKLÓS, BÁLINT BEA.
1988-ban Bálint Beát NAGY NATÁLIA váltja föl. A Társulat 1986-tól 1991-ig főként egyetemisták főiskolások körében volt népszerű.
Majd 1991-ben debütáltak egész Magyarország előtt hisz lehetőséget kaptak az MTV-n a Vastyúk is talál szeget című tv műsor elkészítésére, amely 1996-ig azon a csatornán volt látható. Majd SZÁSZI MÓNI alapötlete alapján megszületik a BESENYŐ CSALÁD, amely meg hozza nekik az igazi áttörő sikert. Hazánkban egyre népszerűbbek lettek 1995-ben megjelenik első CD-jük a műsorukkal azonos című Vastyúk is talál szeget.
1996-ban második CD-jük jelenik meg a Lila Liba melynek zenei tartalmát jórészt hallani lehetett a Vastyúk 9-ben. Ugyan ebben az évben kiválik a L'art pour l'art-ból Galla Miklós személyes problémák miatt helyébe PETHŐ ZSOLT érkezik.
1997-ben újabb tagváltozás ugyan is távozik a Társulattól Nagy Natália de, a fiúk töretlenül folytatják a fellépéseket. Sőt új CD-t is jelentetnek meg Winnetou néven.
1998-ban eddig csak a háttérben dolgozó, rendkívül jó jeleneteket író Szászi Móni csatlakozik a csapathoz így újra teljes a négyes fogat.
1998-1999-ben egy kereskedelmi csatornán lehetett őket látni továbbra is Vastyúk is talál szeget címmű műsorukban.
1999-ben megjelenik a negyedik és eddigi sorban utolsó Három testőr és a jeti nevű CD.
2000-2002-ben ugyan abban azon a csatornán Nooormális??? néven futott a műsoruk.
Létezésük óta a TV szereplés mellet párhuzamosan mindig jelen voltak a színházban a mai napokig székhelyük a Budapesti Bábszínház és rendszeresen fellépnek ott az előadások jelentős része zenei.
Zenéjükre jellemző a sokszínűség tartalmilag is az abszurditás. A zenét szint úgy, mint a szöveget ők írják egyediek és jók! A L'art pour l'art Társulat jelenlegi tagjai közül hárman más téren is foglakoznak a zenével.
Pethő Zsolt a Satöbbi együttes énekese.
Laár András a KFT együttes alapító tagja gitárosa énekese, gyógyító zenét játszik.
Dolák-Saly Róbert gitáros annak ideén sok igen komoly tartalmú zenét írt, és gyerek dalokat szerzet.
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.
 

Szólj hozzá!


Bachtól a neoklasszikus hard rockig –  40 év technikai varázslat egy koncertben

Bachtól a neoklasszikus hard rockig – 40 év...

Budapesten ad koncertet augusztus 5-én a svéd gitárzseni, Yngwie Malmsteen: 40 éves jubileumi európai turnéja keretében a MOMKult színpadán lép...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Ahol Neked is szól egy dal: exkluzív koncertek a Szegedi Szabadtérin!

Magyarország kedvenc nyári színházi fesztiválja, a 94 éves Szegedi Szabadtéri Játékok kulturális élmények sokaságát nyújtja minden nyáron! Bár a Dóm téri nagyszínpad grandiózus operett- és musical előadásai, az Újszegedi Szabadtéri Színpad szórakoztató vendégjátékai minden színházrajongó számára tartogatnak...

ELMARAD: Annie Lennox szelleme is velünk lesz: EURYTHMICS – Dave Stewart feat. Vanessa Amorossi az Arénában

Dave Stewart, a Eurythmics társalapítója és zenei mozgatórugója nyári turnéja keretén belül – eredetileg 38 nap alatt 19 koncert szerepelt a tervben – 2025. július 29-én a Papp László Budapest Arénában lépett volna fel, de a budapesti – és még pár – állomást kivették a turnéból. (Nem kaptunk magyarázatot, miért.)

Kis változások: lemondta szigetes fellépését Michael Kiwanuka, akinek a zenéjét többen ismerik, mint őt magát

Michael Kiwanuka háromszor is lemondta a Sziget Fesztiválon való fellépését – 2013 és 2014 után most, 2025-ben is, minden esetben hivatalosan „egészségügyi okokra” hivatkozva. Ez érinti az összes nyári fesztivált és az októberre tervezett észak-amerikai turnéját is. Bár konkrét diagnózis nem jelent meg, Michael Kiwanuka...

Te miért szereted a Balatont?

A Best of Balaton, a 2021 óta futó ajánlósorozat idén is útra kelt, hogy megmutassa a tó környékének legizgalmasabb helyeit, eseményeit, arcait és élményeit — ezúttal viszont nemcsak a nagykövetek szemével. Augusztus 15-ig bárki beküldheti saját balatoni tippjeit, történeteit vagy kedvenceit, legyen szó egy titkos stégről, egy...
Új koncertek