Bachtól a neoklasszikus hard rockig – 40 év technikai varázslat egy koncertben

2025/07/30  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

Budapesten ad koncertet augusztus 5-én a svéd gitárzseni, Yngwie Malmsteen: 40 éves jubileumi európai turnéja keretében a MOMKult színpadán lép majd fel.

Yngwie Malmsteen Budapesten: 40 év technikai varázslat egy koncertben

Yngwie J. Malmsteen olyan családba született, amelyben klasszikus zenészek és operaénekesek is voltak. A most 62 esztendős zenész ötödik születésnapjára kapta első gitárját, és hét évesen kezdett el komolyabban játszani. Kezdetben a blues inspirálta, ám hamar elbűvölte a hegedűművészek – például Nicolo Paganini és Antonio Vivaldi – hangzása és elképesztő technikája. A klasszikus hegedűs virtuozitás mellett J.S. Bach és más barokk zeneszerzők megközelítését is beépítette saját zeneszerzői és hangszerelési stílusába. Ennek eredményeként született meg az, amit ma neoklasszikus hard rockként ismerünk.

Tizenévesen érkezett Amerikába, ahol több lemezfelvételt követően, 1984-ben jelentette meg Rising Force című szólólemezét; azt az albumot, amely gyakorlatilag forradalmasította a rockgitározást. Ez a lemez mérföldkövet jelentett a neoklasszikus rock és metal műfajában, ötvözve a klasszikus zeneszerzést a szédítő tempóval és a hard rock hangszereléssel.

Az idei turné részben ezt az úttörő albumot ünnepli, de Yngwie a Parabellumig bezárólag több mint harminc lemez számaiból válogat majd, felölelve a négy évtizedet.

„Minden este, amikor színpadra lépek, 40 éve írt dalokat játszom, de minden alkalommal megpróbálom máshogy előadni őket. (...) Nem vagyok zenegép. És ettől lesz ez igazán izgalmas. Minden alkalommal, amikor kezemben a gitár, egy új érzés fog el, és ez boldoggá tesz” – mondta Malmsteen a Classic Rock magazinnak pár éve. 

A programban a korai sikerek mellett a közelmúlt legjobb lemezei, azaz a Spellbound, a World on Fire és a Parabellum dalai is előkerülnek majd. Az olyan számok, mint a Black Star és a Far Beyond the Sun évtizedek óta állandó elemei koncertjeinek.

Vendég: Spirit War, Andry

 

Yngwie Malmsteen, MOMKult

 

 

Szólj hozzá!


Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek