Menopauza

Kis változások: lemondta szigetes fellépését Michael Kiwanuka, akinek a zenéjét többen ismerik, mint őt magát

2025/07/29  ·   Fesztivál   ·  koncert.hu

Michael Kiwanuka háromszor is lemondta a Sziget Fesztiválon való fellépését – 2013 és 2014 után most, 2025-ben is, minden esetben hivatalosan „egészségügyi okokra” hivatkozva. Ez érinti az összes nyári fesztivált és az októberre tervezett észak-amerikai turnéját is. Bár konkrét diagnózis nem jelent meg, Michael Kiwanuka korábban nyilvánosan is beszélt szorongásról és mentális egészségi problémáiról.

Fotó: Michael Kiwanuka/FB

Korábban jelentős önbizalomhiánnyal küzdött, beszélt arról, hogy gyakran érzett imposztor szindrómát (az érintett úgy érzi, nem érdemli meg a sikereit, és attól fél, hogy előbb-utóbb lelepleződik, mint „csaló”) és önértékelési problémákat. Ezt leginkább albumain keresztül dolgozta fel: a Love & Hate és Kiwanuka című lemezeinek narratívájában megjelenik az önelfogadás felé vezető út, így az első album után elvetett anyag és később az újrakezdés is ennek része lett. A kereszténység fontos része az életének: nyíltan beszél arról, hogy a hit, a spiritualitás és a hitélete is szerepet kap a dalírásban és a belső erőforrásai megtalálásában. Zenei és személyes identitásában is meghatározó a brit‑ugandai kultúrája: a szülei ugandai emigránsok, és gyerekként sokáig nem érezte magát otthonosan sem a brit sem a fekete zenei közegben. Ez később, a felnőtté válás egyik központi témájává vált a művészetében. 2016 óta házas, felesége, Charlotte szintén muzsikus. Két gyermekük van, és Southamptonban élnek 2019 óta. Az apaság és család szerepe jelentős: az új album (Small Changes, 2024) fő témái a kisdedekkel való élet, a felelősségvállalás, a személyes és érzelmi növekedés. Ezek hatására vált ez az anyag az eddigi legintimebbé és legszemélyesebbé

Innentől az eredeti cikkünket olvashatjátok:

Van az a pillanat, amikor elindul a Hatalmas kis hazugságok* főcíme – és az első hangokkal együtt már meg is borzongtál... A „Cold Little Heart” lassan építkező, melankolikus, ugyanakkor felemelő dallama ott van rengeteg ember fülében – és sokan közülük sosem tudták, ki is az előadó. Nos, a válasz: Michael Kiwanuka, aki idén újra fellép a Sziget Fesztiválon.

Kiwanuka nem harsány sztár, nem vezeti a bulvárcímlapokat, és nem köríti a zenéjét semmi felesleges zajjal. Amit ad, az mély, lírai és időtálló. Brit-ugandai származású zenész, akit gyakran hasonlítanak Bill Withershez vagy Curtis Mayfieldhez, de stílusa mégis teljesen egyedi. Soul, folk, pszichedelikus rock és néha gospel is kavarog a dalaiban – mindez olyan természetességgel, mintha mindig is együtt léteztek volna.

A szélesebb közönség valószínűleg a 2016-os Love & Hate albummal találkozott először, de a 2019-es Kiwanuka című lemeze már egyértelművé tette: ez nem egy szelíd soulénekes, hanem egy generációs hang. Ennek a lemeznek az elismeréseként el is nyerte a rangos Mercury Prize-t. Kiwanuka azonban nem ül a babérjain: legújabb albuma, a Small Changes 2024 végén jelent meg, és a kritikusok szerint eddigi legintimebb, legletisztultabb munkája. Mintha levetette volna a produkciós rétegeket, és csak azt hagyta volna meg, ami igazán ő: hang, dallam, hangulat, érzelem.

Aki látta őt élőben, tudja: koncertjei nem a pirotechnikáról szólnak. Inkább olyan, mint egy személyes vallomás, amely egyszerre szól húszezer emberhez és egyetlen fülhöz. A Sziget Nagyszínpada talán szokatlanul tágas háttér ehhez az intim hangvételhez, de Kiwanuka zenéje éppen ettől működik: nem alkalmazkodik a térhez, hanem megtölti azt. Ilyen volt például a bevezetőben emlegetett, híres dal a tavalyi Glastonburyn:

Az augusztusi nem az első alkalom, hogy Magyarországon játszik: legutóbb 2019-ben is a Szigeten lépett fel, és már akkor is azok közé tartozott, akit sokan „véletlenül fedeztek fel”, majd azonnal megszerettek. Most viszont már nem lehet véletlen: Michael Kiwanuka augusztus 8-án lép színpadra, és az új albummal a háta mögött egészen biztosan különleges koncertet hoz.

 

* Az HBO Big Little Lies (magyarul Hatalmas kis hazugságok) című sorozata 2017-ben indult, és nemcsak a sztárszereposztása (Nicole Kidman, Reese Witherspoon, Laura Dern, Shailene Woodley, Zoë Kravitz), hanem kifinomult hangulata és soundtrackje miatt is kultikus státuszba került.

A nyitójelenethez választott főcímzene, Kiwanuka „Cold Little Heart” című dala tökéletesen tükrözte a sorozat kettősségét: látszólag idilli felszín, alatta feszültséggel, elhallgatásokkal és törékeny emberséggel. A dal ezzel együtt önálló életet élt, világszerte milliók ismerték meg anélkül, hogy tudták volna, ki az előadó – innen is indult sokak számára Kiwanuka felfedezése.

A zenei szál nem merül ki ebben: a sorozatban fontos szerepet játszik Zoë Kravitz, aki nemcsak színésznőként, hanem zenei kötődésével is hozza a hangulatot. Lenny Kravitz lánya többek között a Lolawolf nevű formáció tagja volt, és már a sorozat előtt is zenélt. Bár nem ő választotta a főcímdalt, karakterének (Bonnie) visszafogott, spirituális személyisége is erős kapcsolatban állt a zene szuggesztív jelenlétével. Érdekesség, hogy Zoë korábban nyilatkozta: „egy jó sorozatnál a zene és a csend épp annyira karakter, mint a szereplők”.

A Big Little Lies tehát nemcsak egy krimibe hajló dráma volt, hanem egy zenei tér is – és éppen ezért lett Michael Kiwanuka egyik legfontosabb áttörési platformja.

 

Magyarország egész területéről – így a Hajógyári-szigetről is – kitiltja a kormány a Kneecap raptriót

 

A$AP Rocky mégsem jön a Szigetre – Kid Cudi ugrik be helyette

Michael Kiwanuka, Sziget, filmzene

 

 

Szólj hozzá!


Azahriah, Halott Pénz, Beton.Hofi, Dzsúdló és mások már biztosan STRANDolnak

Azahriah, Halott Pénz, Beton.Hofi, Dzsúdló és mások...

Ha kicsit sűrítünk az időn, akkor azt mondhatjuk, hogy a Mikulás idén nemcsak csomagot/virgácsot (kinek érdemei szerint), hanem komoly bejelentést...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Beth Hart és a Pink Martini idén tuti eljönnek – teljes a VeszprémFest 2026-os programja

Tavaly a VeszprémFest közönsége két várva várt fellépőt is nélkülözni kényszerült: Beth Hart és a Pink Martini egyaránt lemondta koncertjét, komoly kihívás elé állítva a szervezőket. 2026 azonban kárpótol mindenkit: mindkét előadó ott lesz a fesztiválon, csakúgy, mint Juanes és a Kraftwerk.

Brian Hugh Warner, azaz Marilyn Manson kilenc év után visszatér Budapestre

A botrányokra és ikonikus vizuális világra épülő előadó legutóbb 2017-ben adott teltházas koncertet a Budapest Parkban, és akkor még senki sem gondolta, hogy közel egy évtizedig kell várni az újabb találkozásra. Most azonban visszatér: 2026. július 22-én ismét a Park színpadán áll majd.

A közönség nem tud élni a Demjén-musical nélkül

Valami egészen szokatlan történik az Erkel Színház körül: a jegypénztár előtt kígyózó sorok, több tízezer online vásárló néhány perc alatt, és olyan rendszerterhelés, amelyet korábban csak sportdöntők vagy világsztárok stadionturnéi okoztak. Mindez egy februárban induló musicalért, amely a Demjén Ferenc dalaira épülő...

Yamazaki, a véerfarkas – a különleges produkció háttere

Yamazaki, vagyis a VR-farkaskarakterrel fellépő Rakovics Benedek a hétvégén mutatja meg először a szélesebb magyar közönségnek különleges, japán ihletésű vizuális világát és modern pophangzását. A virtuális térből induló projekt már nemzetközi figyelmet is kapott, most következik a hazai megmérettetés.
Új koncertek