Nagy Feró


Zenei stílusPop/Rock
Nagy Feró

Feró a hatvanas évektől kezdve énekel, zenél rock és punk zenekarokban, a magyar új hullám egyik vezéregyénisége.

1963 és 1970 között a Richmond Heads és a Zárvatermők zenekarok tagja volt. 1970-ben alapított meg a Beatrice zenekart Csuka Mónikával közösen, ez az együttes volt akkor az ország egyetlen női beatzenekara.

1978-ban Feró újralakította az immáron rockzenét játszó Beatricét, aminek a frontembere lett. Útlevelét hamarosan bevonták, a rendszer pedig igyekezett ellehetetleníteni az együttest, felsőbb utasításra 1981-ben a zenésszervezetek is elhatárolódtak tőle, így feloszlottak. Még 1981-ben Feró létrehozta az Ős-Bikinit, aminek 1985-ig volt a frontembere, ekkor helyére D. Nagy Lajos került.

1985-től 1987-ig szólista volt, Bergert alakította a Rock Színház Hair című musicalében, majd 1986-ban átdolgozta a Hamletet, amelyet az Egyetemi színpadon tűztek műsorra tíz napon keresztül. Ugyancsak 1987-ben alakította újra a Beatrice zenekart, amely ezután már mint sikeres együttes több slágerlistás dalt is magáénak tudhatott.

1989-től vezette a Garázs című rádióműsort, amely a problémákkal küszködő fiatalok számára nyújtott segítséget, valamint amatőr zenekarok számára is bemutatkozási lehetőséget kínált a nagyközönség előtt. 1989-ben Állami Díj kitüntetésben részesült. Ekkoriban Feró a Musica Hungarica könnyűzenei fesztivál, és a Rockkalapács munkatársaként és műsorvezetőjeként is dolgozott. A Ford Farlaine kalandjai című film magyar szinkronjához is kölcsönözte hangját.

1992-ben megválasztották a Magyar Rockszövetség társelnökének.

A politikai ellentétek a Beatrice különböző felállásainak sem kedveztek. 1994-ben zenekara ismét felállt Új Beatrice néven, azonban a régi közönségnek az új stílus már nem tetszett.

2004-ben jelent meg válogatássorozatának I. CD-je Antológia címmel, 2005-ben a következő, majd ugyanebben az évben Boldog szép napok... címmel kiadta önéletrajzi kötetét is, amely az 1978 és 1983 közti személyes élményeit taglalja.

2008-ban a Beatrice 30 éves jubilemát ünnepelték a Petőfi Csarnokban, s ennek a koncertnek a felvételét 2009-ben kiadták DVD-n.

2010-ben Feró az RTL Klub X-Faktor nevű zenei tehetségkutató műsorában mentorként működött közre, és ezt a szériát az ő mentoráltja, Vastag Csaba nyerte meg. Ugyanebben a műsorban a 2011-es és 2012-es évadban is mentorkodott. Közben 2011 májusában jelent meg Vidámság & Rock'n'Roll című lemeze a Beatricével, amely sikeresnek bizonyult.

2012. április 16-án az RTL Klubon mutatták be a Roast című műsor első adását, amelyen Nagy Feró munkásságát méltatta a Showder Klub-osok közül Kovács András Péter, Kiss Ádám, Dombóvári István, Rekop György, valamint Zalatnay Sarolta, Tereskova, Ganxsta Zolee, Sipos Péter, Magyar Attila és Jáksó László.

2013. március 16-án a Beatrice 35 éves születésnapi jubileuma alkalmából három órás koncertet adott a Petőfi Csarnokban. Sztárvendégként fellépétt az omegás Benkő László, aki előző nap vette át Kossuth-díját. Itt jelentették be azt is, hogy az öt évvel korábbi, 30 éves koncert DVD-je arany- és platinalemez lett.


Hírek és rajongók
https://www.facebook.com/NagyFeroBeatrice/
 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.
 

Szólj hozzá!


A trubadúr visszatérő káosza: Todd Snider megint bajba került

A trubadúr visszatérő káosza: Todd Snider megint...

Todd Snider legújabb híre nem egy új lemez, hanem egy kényszerű turnélemondás és egy letartóztatás Salt Lake Cityben. Az eset – egy...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

ELMARAD: Annie Lennox szelleme is velünk lesz: EURYTHMICS – Dave Stewart feat. Vanessa Amorossi az Arénában

Dave Stewart, a Eurythmics társalapítója és zenei mozgatórugója nyári turnéja keretén belül – eredetileg 38 nap alatt 19 koncert szerepelt a tervben – 2025. július 29-én a Papp László Budapest Arénában lépett volna fel, de a budapesti – és még pár – állomást kivették a turnéból. (Nem kaptunk magyarázatot, miért.)

Arénakoncertet ad a zenekar, amely egy képregényhősről kapta a nevét

Miután lezúzták a Hellfest, a Rock am Ring és a Rock im Park színpadait, a Lorna Shore zenekar most egy európai headliner turné hírével rukkoltak elő.

Van, aki zenél, és van, aki beleáll a világba – IDLES a Budapest Parkban

A brit poszt-punk brigád nem ismer se kíméletet, se finomkodást: dalaikban nyers erő, empátia és társadalmi érzékenység feszül egymásnak. Július 8-án a Budapest Parkban is megtapasztalhatjuk, hogyan válik a düh felszabadulássá, a zaj pedig katarzissá.

Szabolcsból az ország legnagyobb színpadaira: jó nagyot vág a zongorára a Parno Graszt

Kevés olyan sikertörténet van hazánkban, mint a Parnoé, akik az évek alatt itthon stabilan növelték közönségüket, miközben a világ számos országában is hatalmas sikerrel turnéztak. A napokban telt ház előtt zárták a nyarat a Budapest Parkban, most pedig arról számolhatunk be, hogy január 31-én ismét egy egész arénányi...
Új koncertek