Péterfy Bori & Love Band


Zenei stílusPop/Rock

Közelgő Péterfy Bori & Love Band koncertek

Péterfy Bori & Love Band

Péterfy Borbála (1969. október 14. - ) magyar énekesnő, színésznő. A Krétakör Színház társulatának tagja, az egykori Amorf Ördögök zenekar és a 2007 elején alakult Péterfy Bori & Love Band énekese.Dédapja Áprily Lajos költő, műfordító, nagyanyja Jancsó Adrienne előadóművész, nagyapja Jékely Zoltán író, költő, édesapja Péterfy László szobrász, bátyja Péterfy Gergely író, unokatestvére pedig Gerlóczy Márton író. Férje Merényi Dávid fotós.A József Attila Gimnázium színjátszókörét két sikertelen felvételi követte a Színművészetire. Ezután különböző társulatoknál próbált szerencsét, 1988-1992 között a Térszínház, 1992-1998 között az Arvisura Színházi Társaság tagja volt.[1] 1998-ban megszerezte a Színész I. minősítést. Budapesti színházak, főleg az Utolsó Vonal, a Merlin és a Szkéné előadásaiban játszott, ez utóbbiban találkozott Schilling Árpáddal, a Krétakör művészeti vezetőjével. Pintér Béla Társulatával párhuzamosan már a Krétakörrel is dolgozott, amelynek 2000-től tagja hivatalosan.

Az Amorf Ördögök együttes énekesnője annak megszűnéséig, egy rövid időszak (2005-2006) kivételével. A Krétakör Színésztánczenekar tagja.

2007. október 15-én jelent meg a Péterfy Bori & Love Band cím nélküli első lemeze, amelyen a számokat a volt Amorf Ördögök szerzői, Tövisházi Ambrus és Tariska Szabolcs mellett Lovasi András írták. A második album (a címe: 2) 2009 novemberében jelent meg.

2008. augusztus 20-án a Nemzeti Színház színművészeként a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje kitüntetést kapta.

Szerepel Žagar Wings of Love c. számában.

2009. november 13-án jelent meg Péterfy Bori & Love Band 2 című második albuma, amelyen Péterfy Bori szövegíróként is közreműködött.

  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.
 

Szólj hozzá!


A Nagy Pogó Para, avagy miért tetszik leigénytelenezni a fiatalokat?

A Nagy Pogó Para, avagy miért tetszik...

Nagyjából minden június végén kitör a Facebook-oldalunkon a Nagy Pogó Para. Nem azért, mert bármi történik. Ugyanaz történik, mint tavaly,...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Merészet lépett az Edinburgh International Festival

Augusztus 7. és 30. között rendezik meg a skóciai Edinburgh városában a világ egyik legrangosabb művészeti seregszemléjének számító Edinburgh International Festival (EIF) következő kiadását. Idén azonban nem a programja, hanem egy szokatlan szabály miatt került a figyelem középpontjába: a szervezők „Lights Down, Phones Off”...

Piás paródiából lett a The Cure első nagy slágere – most új szövegvideó készült hozzá

A The Cure nemrég új lyric videót tett közzé a The Lovecats című dalhoz, amely a zenekar aktuális európai fesztiválturnéjának promócióját szolgálja. A digitális katalógusfrissítés az Isle of Wight és a Pinkpop fesztiválos fellépések időszakára érkezett, miközben az ikonikus dal újra reflektorfénybe került a...
Új koncertek