Rohmann Ditta


Zenei stílusKlasszikus
Rohmann Ditta
Rohmann Ditta 1983-ban született Budapesten, 7 éves kora óta csellózik. 10 évesen Bostonban a New England Conservatoryban tanult egy évig Suren Bagratuninál, majd 1995 és 2005 között a Liszt Ferenc Zeneakadémia növendéke volt, előbb az előkészítő tagozaton Kertész Ottó osztályában (4 évig), majd Perényi Miklós növendékeként. 2005-ben
kitüntetéses művész-tanári diplomát szerzett. 2005-től 2007-ig a zürichi opera zenekarában játszott ösztöndíjasaként miközben a Bázeli Zeneakadémián Ivan Monighetti növendékeként 2007-ben ismét kitüntetéssel előbb ún. koncert-, majd 2008-ban szólistadiplomát kapott.
Tanulmányait jelenleg doktoranduszként ismét a Liszt Zeneakadémián folytatja. 2009 szeptemberétől a Debreceni Egyetem tanársegéde.
Első önálló koncertjét tizenegy évesen adta Bostonban. Fiatalkora óta rendszeresen koncertezik Európa-szerte mint kamarazenész és szólista. Alkalma volt olyan kiváló művészekkel együtt játszani, mint Peter Lukas Graf, Ittzés Gergely, Keller-kvartett, Kelemen Barnabás és Kokas Katalin (utóbbiakkal Weiner Leó Kamarazenei díjat nyertek), Nagy Péter, Perényi Miklós, Rév Livia, Rohmann Imre, Rainer Schmidt, Takács-Nagy Gábor és Várjon
Dénes. Állandó duó-partnere Mali Emese, akivel az Il Premio Trio di Trieste kamarazenei versenyen különdíjakat nyert 2003-ban. Számos hazai és külföldi hangversenyt adott. 2008-ban a zürichi Orpheus Fesztiválon a finn zongorista Anna Kuvajával is díjat nyert.
Fellépett kamara- és szimfonikus zenekarokkal egyaránt (pl. Baseli Szimfonikusok, Mendelssohn-, Liszt-, Schengeni Kamarazenekar). 2009-től szerepel az Európai Kamarazenekarban is. Több hanglemez- és rádiófelvételen közreműködött (Hungaroton, BMC, Magyar Rádió, Svájci DRS). Részt vett a santanderi, ösztöndijasként a kronbergi, luzerni, prussia cove-i fesztiválokon, ahol olyan nagyszerű muzsikusok tanították, mint Boris Pergamenschikow, Steven Isserlis, Schiff András, Rados Ferenc, Frans Helmerson, Jean-Guihen Queyras, Bernard Greenhouse, Natalia Sahovszkaja. Repertoárja a barokktól napjaink zenéjéig ível. Alkalma volt különböző fesztiválokon a szerző vezetésével fellépni
Szofia Gubajdulina műveiben. Több kortárs magyar szerző, pl. Dukay Barnabás, ajánlott darabot Rohmann Dittának. Zeneakadémiai diplomáján Ligeti György csellóversenyét játszotta. Artisjus-díjjal tüntették ki a kortárszenében nyújtott tevékenységének elismeréseképpen. www.dittarohmann.com
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.
 

Szólj hozzá!


Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek