Rutkai Bori


HonlapNem ismert
Zenei stílusEgyéb zene
Rutkai Bori

Magyar képzőművész, énekes, zeneszerző.

A Magyar Iparművészeti Egyetem Vizuális Kommunikáció Szakán, videó-tervezői szakon diplomázott 2001-ben.

Képzőművészettel, költészettel, előadóművészettel egyaránt foglalkozik. 2002-ben megnyerték, Nyolcas Istvánnal közösen az ARC óriásplakát-kiállítás díját a Fájdalom és humorérzék című alkotásukkal. 2005-ben az ARC hivatalos reklámfilmjét készítették.

Első zenekara az egyetemen alapított Karajoké, ezt követte a Special Gizda. Második koncertjükön felfigyelt rájuk Halász Péter és havonta egy alkalommal fellépési lehetőséget kaptak az általa vezetett Városi Színházban. A Special Gizda együttes utódja, a Specko Jedno 2003-ban alakult. Az együttes elsősorban orosz és latin zenei hagyományokat követ – az együttes tagjai ma: Bujdosó János (gitár), Darvas Kristóf (billentyű), Dudás Zsombor (dobok), Rutkai Bori (ének), Szerető Dániel (basszusgitár).

Rutkai Bori dalszövegei egyszerre ironikusak és melankolikusak. Előadásai gyakran színházi, vagy kabaré elemekkel színezett koncertek. Könnyűzenei nosztalgiái hol tangót, hol bossanovát, máskor népdalokat, indulókat, rock and rollt, régi sanzonokat, szovjet slágereket, gyerekdalokat idéznek fel.

Együttese, Abbas Muráddal kiegészülve alkotja a Hébe-Hóba bandát, mellyel a zenét szolgáltatják a Vacka Rádió, népszerű gyermek-hangjáték sorozatban.

  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.
 

Szólj hozzá!


Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek