Strófa trió


Zenei stílusVilágzene
Strófa trió

A Strófa Trió 2006 áprilisában alakult, a magyar és a világirodalom verseiből állítja össze zenés műsorát. A Trió az elmúlt években számos hazai fellépésen és fesztiválon vett részt, illetve egy alkalommal egyik produkcióját a kanadai magyar közösség Torontóba hívta meg. Programjukban a klasszikus és a kortárs irodalom versei egyaránt megtalálhatók, így meghallgathatók pl. Ady Endre, József Attila, Juhász Gyula, Weöres Sándor, Birtalan Ferenc, Karácsondi Imre, N.Horváth Péter énekelt versei. Előadásmódjukra  az akusztikus zenei megszólalás, a vokális éneklés jellemző. Így műsoraikat elsősorban kisebb klubok, rendezvények, könyvtárak részére készítik, de ha szükséges azok a technika segítségével nagyobb rendezvényeken, illetve szabadtéren is jól megszólalnak.
A trió tagjai:
Dara Vilmos (korábban Szélrózsa együttes, Székely Műhely, Tonett zenekar),Silling Tibor (korábban Szélrózsa együttes, Sólyom – Silling duó) és Tábi Tamás (korábban Bárka együttes, Székely Műhely zenekar)
Mindhárman közel harminc éve aktív szereplői a zenés irodalmi műfajnak. Játékuk során megszólaló hangszerek a teljesség igénye nélkül: akusztikus gitárok, buzuki, hegedű, furulyák, khena, kalimba, esőfa, udu, bongó, djembe, darbuka.

Dara Vilmos – ének, gitárok, basszusgitár,  ír buzuki,  ütőhangszerek
Silling Tibor – ének, gitárok, ütőhangszerek
Tábi Tamás
 – ének, hegedű, furulyák, whistler, khena


Hírek és rajongók
https://www.facebook.com/strofatrio/
 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.
 

Szólj hozzá!


Meghalt Angry Anderson – a Rose Tattoo nélkül a Guns N' Roses is másképp szólt volna

Meghalt Angry Anderson – a Rose Tattoo nélkül a Guns...

Hetvenkilenc éves korában meghalt Gary „Angry” Anderson, az ausztrál Rose Tattoo énekese. A zenész a zenekar ötvenéves jubileumi európai...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

ParkLab: nem tehetségkutató, hanem komplett zenei hátország

Egy zenekarnak ma elvileg könnyebb elindulnia, mint valaha. Csakhogy ez a könnyebb indulás nem jelent könnyebb érvényesülést is. A Budapest Park tehetségtámogató programja, a ParkLab most újabb elemekkel bővül – stúdióidőt, videoklip-támogatást és professzionális live sessiont is kínál. A különálló lehetőségekből pedig...

Baricco és a zene újra meg újra egymásra talál

A világhírű olasz író Mr Gwyn című regénye most a POKET zsebkönyvsorozatában jelent meg, a Fesztivál Akadémia Budapest és a POKET együttműködésében.
Új koncertek