Váradi Roma Cafe


Zenei stílusNépzene
Váradi Roma Cafe

Váradi Gyuszi, Váradi Robi, Berki Arthur és Botos Tibor hosszú utat járt be, mire első, közös albumuk megjelent (Járok-kelek a világban). A bemutatkozó korong platinalemez lett, melynél nagyobb elismerés már csak a közönség szeretete és érdeklődése. A debütáló lemezt követő évben a média is felfigyelt a családi zenekarra. Sorra léptek fel a legnagyobb tévéműsorokban (Fábry-show, Névshowr, Szuperbuli, különböző road-show-k), interjúkat adtak újságoknak, rádióknak, a Fonogram magyar zenei díj world music kategóriájában a legjobb lemezért járó jelölését is megkapták. Másfél évvel az első lemez megjelenését követte a második, melynek a Szeress még címet adták. A stílus maradt a jazz-pop-roma-swing egyedi keveréke, mely a két Váradi testvér jellegzetes hangjával fűszerezve igazi csemege a zenei piacon. De nézzük csak, kik is alkotják a Váradi Café-t!

Az együttes tagjai: Váradi Róbert,Váradi Gyula és fiaik: Ifj.Váradi Gyula becenevén Pepe,Ifj.Váradi Robert becenevén Olasz,a Váradi testvárpár unokatestvére Berki Artúr, valamint Botos Tibor.

Hogyan is jött létre és lett közismert a Váradi Roma Café?

A történetük röviden:
A Váradi testvérpáros már nagyon korán megtanulta, hogy leginkább egymásra számíthatnak. Még gyerekként kerültek állami gondozásba, ahol néhány évet töltöttek, amíg a családi viszonyaik nem rendeződtek. Persze már itt sem élhettek zene nélkül. Gyuszi volt a citera zenekar vezetője és Robi is sokat énekelt különböző ünnepségeken. Amikor nekivágtak a világnak és elindultak Kanadába zenélni, még nem gondolták, hogy sem pénz, sem a siker nem tudja majd feledtetni velük a kínzó honvágyat. Unokatestvérük, Arthur ezalatt komolyzenei tanulmányaival volt elfoglalva, próbák és zongoraversenyek töltötték ki mindennapjait. Miután befejezte tanulmányait, a világ több országában is koncertezett. Épp Japánba hívták koncertturnéra, amikor úgy döntött, inkább hazaköltözik Magyarországra. Botos Tibit biztosan nem kell bemutatnunk azoknak, akik a hazai jazzéletet nyomon követik, hiszen a szakma egyik legjobb gitárosa, több neves jazz formációnak volt tagja. A zenekar alakítás ötlete Arthur és Gyuszi fejében fogalmazódott meg először. Arthur, miután hazaérkezett Magyarországra felkereste unokatestvéreit, és saját örömökre kezdtek el közösen zenélni. Egyre több ötletük volt, hogy mit és hogyan szeretnének játszani, és kialakítottak a crossover zenei stíluson belül egy egyedi hangzásvilágot, amelyet Magyarországon, de talán a világon sem csinál más rajtuk kívül. Összekeverték a zenei stílusokat, a popzenét, a latin dallamvilágot, a híres magyar cigányzenét, a jazzt és a klasszikus zenét, amiből létrejött a Váradi Café sajátos stílusa, amely új színfolt a hazai zenei életben. A zenekar nagy sikerrel lépett fel az ország minden pontján, de ekkor még remélni sem merték, hogy saját lemezük lesz. Ez a keverék olyan jól sikerült, hogy amikor egy szabadtéri fellépésen a BMG zenei főszerkesztője meghallotta a zenekart, a koncert után azonnal a színpad mögé ment, és megkérte a zenekar énekesét, hogy lemezszerződés ügyében keresse meg őt az irodájában. A zenekar, mikor Robi elmesélte, hogy kivel és milyen ügyben beszélgetett nem akarta elhinni, hogy ez igaz lehet. Csak mikor aláírták a szerződést, akkor érezték először, hogy egy álom, itt Magyarországon valóra vált. Miközben a stúdiómunkák megkezdődtek, Arthur összefutott egy régi ismerősével, Botos Tibivel. A zenekar rövid egyeztetés után úgy határozott, felkérik Tibit, gitározzon a lemezükön, mint vendég zenész. A közös stúdiómunka és a jó hangulatban töltött kreatív munka Gyuszi, Arthur, Robi és Tibi kapcsolatát barátsággá fűzte, és végül úgy határoztak, a zenekar négytagúra bővül. Második lemezük, melynek címe: Szeress még 2004 év elején került a boltokba. Ez utóbbi lemezük is platinalemezes lett azóta,és kibővült az együttes a Váradi testvérek fiaival....Ifj Váradi Róberttel és Ifj.Váradi Gyulával. Az első lemezük pedig azóta dupla platinalemezes lett.....


Hírek és rajongók
https://www.facebook.com/VaradiRomaCafeHivatalos/?hc_ref=ARSD3wMP34JxSzusUcfJ0TZ3PF1FwY-UnTbX9HsmA8aHB5spZmU0GGqiT-_yhzGknDs&fref=nf
 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.
 

Szólj hozzá!


Last minute koncerthír: szombaton berobban Budapestre a Parkway Drive

Last minute koncerthír: szombaton berobban Budapestre a...

Húsz év, megannyi tűzcsóva és egy zenekar, amely ma is úgy csap le, mintha most született volna: a Parkway Drive november 8-án az MVM Dome-ba...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

ELMARAD: Annie Lennox szelleme is velünk lesz: EURYTHMICS – Dave Stewart feat. Vanessa Amorossi az Arénában

Dave Stewart, a Eurythmics társalapítója és zenei mozgatórugója nyári turnéja keretén belül – eredetileg 38 nap alatt 19 koncert szerepelt a tervben – 2025. július 29-én a Papp László Budapest Arénában lépett volna fel, de a budapesti – és még pár – állomást kivették a turnéból. (Nem kaptunk magyarázatot, miért.)

Arénakoncertet ad a zenekar, amely egy képregényhősről kapta a nevét

Miután lezúzták a Hellfest, a Rock am Ring és a Rock im Park színpadait, a Lorna Shore zenekar most egy európai headliner turné hírével rukkoltak elő.

Magyar zenei siker Amerikában: a The Riverside Soul lett az év zenekara Texasban

A mindössze egy éve alakult budapesti bluegrass zenekar, a The Riverside Soul októberben valóra váltotta az amerikai álmot: első tengerentúli turnéjukon nem posztán hét koncertet adtak a vadnyugat ikonikus városaiban, de a Texas Sounds International Country Music Awards fesztiválon az "év zenekara" díjat is átvehették.

Robbie Williams DeLorean-pillanata

Robbie Williams mindig is tudta, hogyan kell a nosztalgiát becsomagolni... Legújabb videója, a Pretty Face nemcsak új kislemez a készülő Britpop albumról, hanem egy időutazás is – egyenesen a kilencvenes évekbe, a brit popkultúra aranykorába.
Új koncertek