Koncertjegyeket is árulunk, így naponta rengeteg koncertesemény fut be hozzánk. Az utóbbi időben feltűnt, hogy szinte megszámlálhatatlanul érkeznek gyertyafényes koncertek. Gyertyafényes Queen, gyertyafényes Coldplay, gyertyafényes filmzenék, gyertyafényes minden... A címben többnyire egy ismert előadó vagy zenekar neve szerepel, de hogy ki fogja játszani a dalait, milyen hangszerelésben és pontosan milyen műsorral, az már korántsem mindig derül ki. Egyvalami viszont biztos: gyertya lesz. Illetve az sem egészen, mert a gyertyák többnyire nem igaziak.
Sokáig nem különösebben foglalkoztunk ezzel a koncertformával. Aztán a kínálat olyan méreteket öltött, hogy muszáj volt feltennünk a kérdést: mikor lett a gyertyafény önálló koncertszervezési kategória, és miért működik ennyire jól? Egyáltalán magyar divatról beszélünk, vagy egy nemzetközi üzleti modell hazai térhódításáról?
A válaszhoz érdemes visszamenni 2019-ig, amikor a Fever nevű, élményprogramok értékesítésével foglalkozó vállalat Madridban elindította Candlelight koncertsorozatát. Az eredeti cél az volt, hogy közelebb hozzák a klasszikus zenét azokhoz, akik nem feltétlenül járnak hagyományos hangversenyekre. A megszokott koncerttermi környezet helyett különleges épületeket, templomokat, történelmi tereket választottak, amelyeket több száz vagy akár több ezer apró, gyertyára emlékeztető LED-fény világított meg.
A koncepció hamar túlnőtt a klasszikus repertoáron. Vivaldi és Chopin mellé megérkeztek a Beatles, a Queen, a Coldplay, Taylor Swift, az ABBA és a filmzenék. A műsorok gyakran kamarazenei feldolgozásokra épülnek, így az eredeti előadók neve valójában nem fellépőt, hanem zenei tematikát jelöl. Ez önmagában természetesen nem kifogásolható: a feldolgozásoknak éppúgy megvan a helyük a koncertéletben, mint az eredeti produkcióknak. Az viszont már érdekes kérdés, miért válhat egy koncert legfontosabb hívószavává a díszlet, miközben a zenészek személye sokszor háttérbe szorul.
A Candlelight néhány év alatt nemzetközi hálózattá fejlődött. Már 2022-ben több mint nyolcvan városban rendeztek ilyen koncerteket, a későbbi terjeszkedés pedig Európán jóval túlra is eljutott. A modell egyik sajátossága, hogy nem szükséges minden helyszínre nemzetközi sztárokat utaztatni: a műsorokat helyi zenészek és kisebb együttesek is megszólaltathatják. A szervezők számára így viszonylag könnyen sokszorosítható produkció jön létre, amelyben a jól ismert dalok, a különleges helyszín és az egységes látványvilág együtt jelentik az eladható élményt.
Ehhez a közösségi média is ideális terepet kínál. Egy hagyományos kamarazenei koncertet nem feltétlenül könnyű néhány másodperces videóban vonzóvá tenni, egy több ezer apró fénnyel megvilágított templomban játszó vonósnégyest viszont annál inkább. A látvány azonnal felismerhető, fényképezhető és megosztható. A jegy ráadásul nemcsak zenei programra szólhat, hanem romantikus estére, születésnapi ajándékra vagy egy különlegesnek ígérkező közös élményre is.
Persze a gyertyafényes koncert nem egységes műfaj, és nem minden ilyen produkció tartozik a Candlelight hálózatához. A megnevezés mára általánosabb marketingeszközzé vált, amelyet különböző szervezők, eltérő színvonalú és felépítésű műsorokhoz használnak. Éppen ezért volna különösen fontos, hogy a hangulatos képek mellett a közönség az előadókról, a hangszerelésről és a repertoárról is megfelelő tájékoztatást kapjon.
A jelenséget azonban hiba lenne pusztán ügyes csomagolásnak tekinteni. Ha a gyertyafényes estek olyanokat is bevisznek a koncerttermekbe, akik egyébként nem váltanának jegyet kamarazenére, az az élőzene szempontjából kifejezetten örvendetes fejlemény. Egy Queen- vagy Coldplay-feldolgozás révén valaki akár először találkozhat testközelből egy vonósnégyes hangzásával, és lehet, hogy legközelebb már nemcsak a gyertyák miatt ül be egy koncertre. A kérdés inkább az, hogy a látvány valóban a zenéhez vezet-e, vagy a zene válik a látvány kísérőjévé. És hogy az új közönség figyelme idővel átterelődik-e azokra a muzsikusokra is, akik az élményt létrehozzák.
Miközben ezen morfondíroztunk, befutott hozzánk egy beszámoló Miskolcról, a Hol Volt, Hol Nem Volt című gyertyafényes koncertről. Olyan produkcióról, amelynek nemcsak a hangulata, hanem az előadói és a műsora is pontosan megnevezhetők. A beszámoló pedig arra is választ ad, hogy a látványos körítés mögött hogyan születhet valódi, önálló zenei élmény – ezúttal is tematikával, de névvel, címmmel, előadóval. És némi szikrázással :)
Mesés koncert a miskolci MÜHA-ban
A gyertyafényes koncertek népszerűségének titkát keresve könnyű megfeledkezni arról, hogy a sok apró fény mögött mégiscsak a zenének kellene állnia. A miskolci MÜHA-ban rendezett Hol Volt, Hol Nem Volt című koncerten a Budafoki Dohnányi Zenekar muzsikusaiból alakult BDZ A’la cARTe kamaraegyüttes arra mutatott példát, hogyan válhat a látványos környezet a zenei élmény természetes részévé. A műsor több generáció meséinek dallamait idézte meg, a Mézga családtól és Vuktól egészen a Disney-filmekig és a Pokémonig.
A nosztalgikus hangulathoz remekül illett a gyertyafényes díszlet. A több száz apró fényforrás meghitt környezetet teremtett, bár az olykor felszökő szikraeső már kevésbé tűnt nélkülözhetetlennek. Annál ötletesebb megoldás volt a hatalmas gömbfelület, amelyre kedvesen megformált grafikákkal vetítették ki a műsorszámok címeit. A látvány így nem egyszerűen körülvette, hanem finoman kísérte is a zenét.
A BDZ A’la cARTe nyolc muzsikusa – Szepesi Bence, Kalla-Tóta Hajnalka, Bánhegyi Tünde, Markó János Zsolt, Helecz Dániel, Botár Bence, Kanyó Dávid és Szőcs Henrik – ismert kompozíciókat szólaltatott meg friss, lendületes, játékos hangszerelésben. A koncert egyik legnagyobb erénye éppen az volt, hogy a jól ismert dallamok nem pusztán a hozzájuk kapcsolódó emlékek miatt működtek: a kamarazenei feldolgozások önálló zenei élményként is megállták a helyüket.
Érdekes módon a közönség soraiban viszonylag kevés kisgyereket lehetett látni, amiben bizonyára szerepet játszhatott az este hétórai kezdés is. A műsor azonban nem kizárólag a legfiatalabbaknak szólt. Az 1960-as évek végétől a kétezres évek elejéig készült rajzfilmek, animációs filmek és televíziós sorozatok zenéi több generáció közös emlékezetéből merítettek. A legidősebbek saját gyerekkoruk dallamaira ismerhettek rá, miközben a fiatalabbak meséinek zenei világába is betekintést nyerhettek.
A Mézga család és a Vuk után felidéződött az Aladdin, Az oroszlánkirály, a Tarzan, a Herkules, a Mulan, a Pocahontas, a Toy Story, a Szépség és a Szörnyeteg, az Anasztázia és a Shrek világa is. Felcsendült a Kacsamesék és a Pokémon főcímdala, valamint a Dexter laboratóriumának zenéje. A különböző korszakok és hangulatok között a kamarazenei megszólalás teremtett kapcsolatot, így a műsor nem egyszerű slágerválogatásként, hanem változatos, mégis összetartozó zenei utazásként hatott.
Az est egyik legnagyobb sikerét a Mary Poppins-dalokból összeállított egyveleg aratta. A lendületes, változatos zenei anyag és az előadás sodrása különösen élvezetes perceket szerzett a közönségnek. A jól ismert dallamok új hangszerelésben is megőrizték játékosságukat, miközben a muzsikusok teljesítménye messze túlmutatott a nosztalgia felidézésén.
A félhomály, a sok apró fény és az oldott hangulat kétségkívül hozzájárult az élményhez. De ezen az estén a gyertyák nem vonták el a figyelmet a zenéről, inkább segítettek abban, hogy a hagyományos hangversenyélmény valamivel közvetlenebbé, befogadhatóbbá váljon. Éppen ez volt a gyertyafényes koncertek eredeti szándéka: hogy az ismerős dallamokon és a különleges környezeten keresztül olyan hallgatókhoz is közelebb hozzák az élő kamarazenét, akik egyébként ritkábban találkoznak vele.
A történet ráadásul folytatódik. A BDZ A’la cARTe már új tematikus műsorral készül: a Harry Potter-filmek zenéiből összeállított gyertyafényes koncerttel a tervek szerint január végén Miskolcra is visszatérnek, és a produkció köré turné is szerveződik.
Úgy tűnik, a mesékből felnőttként sem növünk ki egészen... És ha a gyertyafény arra is jó, hogy újra felfedezzük bennük a zenét, akkor már megérte meggyújtani azt a sok apró – még ha nem is valódi – lángot.
Szólj hozzá!