Az Őrölt Nők Ketrece

Várkonyi Mátyás


HonlapNem ismert
Zenei stílusNem ismert
Várkonyi Mátyás

Zeneszerző, szövegíró, karmester, rockzenész.

A ZéGé és a Generál együttes alapítója és vezetője, a legendás Rock Színház létrehozója és alapító-igazgatója, a magyar rocktörténet számos nagy pillanatának részese.

Zenei karrierjét a Magyar Rádió Gyermekkórusa tagjaként kezdte. Itt alkotta első színpadi műveit nyolc éves korától, (A Bölcs Róka, Kacor király, Távozási bizonyítvány, a szerzőtársak Fischer Iván és Tegzes István voltak). A Bartók Béla Konzervatórium zeneszerzés szakán Sugár Rezső és Soproni József tanítványa volt. Ezután tanulmányait a Főiskola Jazz tanszékén folytatta Kertész Kornél és Gonda János tanítványaként zongora-zeneszerzés szakon. Hangszerelés tanára Bágya András volt. Közben megalakította első saját együttesét Sylicon, majd ZÉGÉ néven, és már a hatvanas évek végén több országosan ismert dal zeneszerzője és szövegírója volt. (Elment a metró, Bárcsak nőne már a szakállam, Balatoni nyár). Kétévnyi katonáskodás következett a Székesfehérvári Helyőrségi Fúvószenekarban, ebben az időben alakították meg a Generál együttest, amelynek zeneszerzője és billentyűse, majd vezetője lett. A Generál a hetvenes években majd tíz éven át Magyarország és Európa keleti felének egyik legismertebb és legnépszerűbb zenekara volt. 1980-ban alapítóként részt vett a Rock Színház létrehozásában, amelynek kezdetben zenei vezetője, majd igazgatója volt. 1981-ben zeneszerzője az első magyar rockoperának, a Sztárcsinálóknak. Az előadást több mint 500-szor játszották folyamatosan, és a művet a társulat angol nyelven is bemutatta Ausztriában és Németországban. A Farkasok rockfantázia, amelyet a Magyar Televízió nevezett be a Helsinki Variation Variety Fesztiválra, minden díjat elhozott Finnországból és a darab Ezüst Rózsa díjat nyert New Yorkban a legjobb zenés tv film kategoriában. Műfajteremtő szándékkal Andersen Bábjátékos című novellájából poperettet írt Béres Attila verseire. A Rock Színház fennállása alatt bejárta egész Európát, Dorian Gray c. musicalt Londonban is bemutatták angol nyelven. A musical német nyelvű változatának turnéja 60 előadást ért meg német nyelvterületeken. Emellett más társulatok is játszották Várkonyi darabjait többet között Ausztriában, Németországban, Szlovákiában, Jugoszláviában, Hollandiában, Franciaországban, Svájcban, stb. Az Egri csillagok történelmi musicalje (Gárdonyi Géza regénye alapján szöveg: Béres Attila) amelyet 1997-ben mutattak be a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon Novák Ferenc rendezésében, az Agria Nyári Játékok állandó elődásává vált az Egri vár udvarán. Ezt az előadást láthatta 300 ezer néző Csíksomlyón. A Honvéd Művészegyüttes az eredeti rendezésben több mint 50 előadást tartott a Művészetek Palotájában, és 2009 végén a Győri Nemzeti Színház is műsorára tűzte, itt Nagy Viktor vitte színre. Az Egri csillagokat tizenhárom éve folymatosan játszák profi és amatőr társulatok. Szinte ezzel egyidőben a Madách Színház bemutatta a Bródy Jánossal írt Will Shakespeare vagy akit akartok c. musicalét, melyet később a Magyarock Dalszínház is műsorára tűzte.

Díjai, elismerései:
Ezüst Rózsa díj – Farkasok: a legjobb zenés tv-film – New York (1984)
Erkel Ferenc-díj (1986)
Huszka Jenő-díj (1997)
A Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje (2006)
Fényes Szabolcs-díj (2010)
Artisjus Életműdíj (2013)

  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.
 

Szólj hozzá!


Tarr Bélával tarolt Beton.Hofi

Tarr Bélával tarolt Beton.Hofi

Tíz év alatt több mint hatezer videoklip fordult meg a Magyar Klipszemlén, amely mára a hazai könnyűzenei és filmes szakma fontos...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

The Sisters of Mercy: a zenekar, amit nem látni kell, hanem érezni...

Füstből nem volt hiány, Andrew Eldritch hangjából annál inkább, a közönség mégis láthatóan remekül szórakozott a The Sisters of Mercy október 28-i, telt házas budapesti koncertjén. A Dürer Kertben egy különös zenei jelenséggel találkozhattunk: egy zenekarral, amely 36 éve nem adott ki stúdióalbumot, mégis képes arra, hogy...

John Bush Budapestre hozza a kilencvenes éveket

Az Anthrax történetében kevés olyan fordulat volt, amely annyira megosztotta a rajongókat, mint Joey Belladonna távozása és John Bush érkezése a kilencvenes évek elején. Az új énekessel a thrash metal egyik meghatározó zenekara más irányba indult, és bár nem mindenki követte őket örömmel, az akkor született albumok mára...
Új koncertek