Zanzibár


Zenei stílusPop/Rock
Zanzibár

1999. január 2-án alakult meg három másik ceglédi együttes – az Artéria, a Space Box és a Fear of Silence – néhány tagjából (Sidlovics Gábor József (Sidi), Nagy Gábor (Gabszi), Steklács Miklós (MikC) és Kovács András Donát (Doni)) akkor még énekest keresve. 1999. január 1-jén az akkor még rendőrként dolgozó Terecskei Rita igazoltatta a szilveszteri buliból hazatartó autó utasait, Sidit, Gabszit, MikC-t és Donit. Rita elengedte a fiúkat, ezért (akkor persze még csak viccből) énekesnőjükké fogadták. Másnap este egy ceglédi szórakozóhelyen Sidi és Gabszi meglátta Ritát, miközben pótszilveszterezett barátnőivel, és egy Janis Joplin-dalt énekelt. Ekkor a fiúk úgy döntöttek, hogy Ritát tényleg felkérik arra, hogy a Zanzibár énekesnője legyen. Kapott egy Kimnowak kazettát, amiről két számot kellett megtanulnia másnapra.
Január 2-án az öt tag elkezdte egy ceglédi próbateremben az első dalok gyakorlását.

Az együttes nevét Sidi bátyja ajánlotta a figyelmükbe, pontosabban Vámos Miklós Bár című könyvét, amiben szó esik egy két világháború között létezett Zanzibár nevű budapesti szórakozóhelyről, ahová zenészek, színészek, bohém figurák jártak szórakozni. Valamint szó esik Zanzibár szigetéről is, ahol jellemző a napsütés, a vidámkodás….
2001-ben jelent meg a Zanzibar első albuma Nem vagyok tökéletes címmel. Később aranylemez lett. Az albumról három kislemez jelent meg: a Nem vagyok tökéletes, a Vágyom rád és az igazi áttörést hozó Szólj már. Ekkor a Zanzibar a Venus együttessel turnézott országszerte, és egyre nagyobb népszerűség fogadta őket mindenütt.

2002. november 16-án jelent meg az együttes második albuma Ugyanaz vagyok címmel. Ez szintén elérte az aranylemez minősítést. Az albumról három kislemez jelent meg: a Táncolunk, a Szerelemről szó sem volt és az Érintés című dalokból. A Zanzibár 2003-ban több mint 150 koncertet adott Magyarországon, és Erdélyben is nagy sikerrel tett eleget a meghívásoknak.

2004. május 12-én jelent meg a harmadik album Az igazi nevem címmel. Az első kislemez dal, a Nem szeretsz horror-videoklipje rögtön nagy port vert fel, olyan hitelesre sikerült, hogy nappali játszásra „nem találtatott alkalmasnak”. Így hát maradt az éjjeli játszás, nappalra pedig elkészült a videoklip könnyedebb verziója, ami a horrorsztori előzményeit meséli el. Az albumról még egy kislemez jelent meg, Az igazi nevem. Az együttes a lemez megjelenésével egyidejűleg egy erdélyi turnén vett részt a Bikini társaságában.

2005-ben jelent meg az együttes negyedik albuma Új napra ébredsz címmel. Az albumról három kislemez jelent meg: az Ilyen az élet, a Lehetek a... és az Új napra ébredsz.

2008-ban jelent meg az együttes ötödik albuma Őrangyal címmel. Az albumról eddig három kislemez jelent meg: a Rockabili, a Jönnek újak és a Las Vegas.2009-ben a zenei nézeteltérések miatt Gabszi elhagyta a Zanzibárt. Helyére nem kerestek mást,négyesben zenélnek tovább.
2011-ben hatodik albumukkal, s az Ádám keresi Évát című dalukkal meghódították a rádiók slégerlistáit.

2012 elején  Sidlovics „Sidi” Gábor gitáros a Tankcsapdához igazolt Molnár „Cseresznye” Levente helyére.
2014 szeptemberében Gabszi visszatért és gyakorlatilag az 1999-es első felállás, Sidi kivételével azóta is újra együtt muzsikál Terecskei Rita - ének, Nagy Gábor (Gabszi) gitár, Steklács Miklós (MikC) basszusgitár, Kovács András Donát (Doni) dobok.


A napokban fog debütálni legújabb daluk a Ha ennyi kell című, fiatalos lendületes nóta, ami az év végén megjelenő hetedik album egyik vezérnótája lesz.


A 2015-ös év új stúdióalbum készítéssel és sok-sok élő bulival fog telni.
 „A tervünk pedig nem más, mint a slágerlisták élmezőnyébe kerülni ismét.”


Hírek és rajongók
https://www.facebook.com/zanzibarzenekar?fref=ts
 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.
 

Szólj hozzá!


A szolgálólány meséje, avagy a kiadó fogságából a Guinness-rekordig

A szolgálólány meséje, avagy a kiadó fogságából...

Különleges meglepetés érte a brit zenei élet jelenlegi királynőjét, RAYE-t, aki a londoni The O2 arénában tartott gigantikus koncertje után nem...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Együtt a bagázs: Parno Graszt és Ham Ko Ham a Zene Házában

A roma zene mindig többről szólt puszta szórakoztatásnál. Közösségről, túlélésről, családról, identitásról – és arról az ösztönös energiáról, amely egyszerre tud fájni és felszabadítani. A Magyar Zene Háza következő jótékonysági koncertje pontosan ilyen lesz: a Parno Graszt és a Ham Ko Ham közös estje a BAGázs...

Nyári pszichedélia a Várkertben

Június 7-én különleges szabadtéri koncertélmény várja a közönséget a Várkert Bazár Öntőház udvarán: a Keep Floyding monumentális show-val indítja a nyári szezont. A Summer of '26 – Echoes in the Air című est a legendás Pink Floyd örökségét idézi meg, grandiózus hangzással, látványos vizuális világgal és hamisítatlan...
Új koncertek