Műbalhé, vagy tényleg egymásnak estek az Omega-tagok?

2017/10/10  ·     ·  koncert.hu, Facebook,HVG, Blikk

Mi a Magyar Narancsban olvastuk, ők a HVG-ben, azok meg a Facebookon... Arról mi is beszámoltunk, hogy a bazinagy Omega-koncertet beharangozó sajtóeseményen nem volt ott Mihály Tamás. De mi történt már megint?

Műbalhé, vagy tényleg egymásnak estek az Omega-tagok?

Ez a mostani etap úgy kezdődött, hogy a Blikkben megjelent egy cikk, Elássák a csatabárdot? Két év után békülne omegás társával Kóbor János címmel.

Dióhéjban arról van szó, legalábbis eme cikk szerint, hogy 2 banánhéj volt, amin elcsúszott Mihály Tamás és imádott zenekara kapcsolata: a felcsúti Omega-buli mint olyan és egy mondat egy Kóbor-interjúban, ez utóbbi kétségbe vonta Mihály (plusz Molnár György és Benkő László) érdemeit az Omega életében. Mihály Tamás akkor hazugsággal vádolta zenésztársát, és pert is kilátásba helyezett.

Azóta a két zenész gyakorlatilag nem beszél egymással – és ahogy nézzük, a zenekar sem Mihállyal. Kóbor most a Blikken keresztül üzent: kész ezen a helyzeten változtatni.

Hát, nem túl elegáns megoldás, mert egyszerűen nem tud erre a másik jót lépni: ha nem hívja föl, akkor az a baj, ha meg de, akkor gyakorlatilag lenulláza magát ebben az egész sztoriban.

Valahogy így érezhette Mihály Tamás is, mert a Facebook oldalán az alábbi posztot jelentette meg:

"Hát...Mit is mondjak....
Nem igazán elegáns egy bulvárlapon keresztül üzenni, hisz a telefonszámom vagy 20 éve nem változott. Nem bírunk négyszemközt, na jó még a Trunkos, leülni beszélni?És miért nekem kell telefonálnom? Hiszen ő utált ki a zenekarból, a többiek asszisztálása mellett. Miért pont most üzen?
Miért nem hivott, amikor előkészitették az "ÚJ"lemezt, amire küldtem 2 nótát. Nem kellett, úgy tűnik. Pedig ezen a lemezen elfért volna.
Miért nem akkor hivott, amikor az 55 éves turné és a Papp László előkészitése zajlott. Most a lemez a boltokban, a koncert plakátja kinn a városban(a közreműködők felsorolásával), most odanyilatkozik egyet a sajtónak, hogy jöhetek, ha akarok,de ne legyenek feltételeim. Ez a cikk azoknak az Omega-rajongóknak szól,akik változatlanul hiányolnak, és meg kell mutassa, hogy én vagyok a rossz, aki nem fogadja el a felé nyújtott kezet. Elfogadtam volna egy fél évvel ezelőtt, de most már azt hiszem, késő. Ez igy megalázó és elfogadhatatlan.Vendégművésznek elég ciki lenne odamenni.

Az OMEGA iránt érzett változatlan szeretetemmel,és picit fájó szivvel sok sikert kívánok"

Hát, erre nagyon nincs mit mondani, még úgy sem, hogy fogalmunk sincs – dió- és banánhéj ide vagy oda–, min csúsztak el a dolgok, de mivel Magyarországon élünk, vannak elképzeléseink.

Viszont nagyon tanulságos az, amit az egyik kommentelő megfogalmazott, részünkről ezzel zárjuk a mai bulvárturkálót:

"Baromira nem értem azon " rajongói" bölcseskedèseket, miszerint Misi maradjon tàvol az Arèna koncerttől, hadd bukjon meg az egész sz@r, ugy ahogyan van! A szentsègit màr....Már lassan eljutunk az Üvegtigris szintjère, hogy itt mindenki hülye? Zenèsz, rajongó, az egész (egykori ) Omega tàbor önmagát falja fel, teszi tönkre a legvègère a kurva nehezen kivìvott tekintèlyèt, jó hìrèt, presztízsèt?
Az kinek lenne jó szerintetek, ha az Aréna fèlhàzzal (sem) menne? Hogy direkt maradjunk otthon? Jót röhögne rajtunk a szakma, a sajtó, mindenki! Nèzzètek a vèn bolond Omegàt, egy kurva sportcsarnokot sem tud màr megtölteni az 55.születèsnapjàn! Ezt akarjuk elèrni? Mert ebből mèg ez is lehet akàr, ha csak acsarkodunk egymàssal a rohadt èletbe!
Ha egy gyereknek születèsnapja van, ès a szűlők a haragszom ràd fàzisban vannak ( vagy el is vâltak) , attól mèg illik ott lennie , muszàj ott lennie az összes szűlőnek azon a babazsúron!
Nonszensz, ha Misi nem lenne ott az Arènàban, ott van a helye!
Akik azt mondjàtok, h ne menjen el, belegondoltok abba, h dec.28.àn mit èrezne vhol sielve az Alpokban vagy mit tudom, hogy hol és mit tève, hogy nélkülem vannak ott , nèlkülem ünnepelnek ?
Szeretem, tisztelem mind az 5 standard tagot az Omegàból, valaki èppen az èletèèrt kűzd egy ronda betegsèggel harcolva! Ki tudja, hogy mennyi adatik mèg meg nekünk, Nektek?
Az Isten szerelmère ....vegyètek màr fel lègy szíves kölcsönösen azt a rohadt telefont , üljetek le , beszèljètek ki magatokat! Ne ez a rohadt pénz , emberi butasàg akadàlyozza meg azon dicsősèges pálya vègèt , amit ezidàig közösen megtettetek!
Szerintem józanul mindenki ezt vàrja Tőletek!"

Ámen.

 

Omega 55 az Arénában

 

Omega, koncert, Papp László Budapest Sportaréna, botrány, Kóbor János, Mihály Tamás, Volt egyszer egy vadkelet

 

 

Szólj hozzá!


Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem agresszív előadás: JUDAS PRIEST

Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem...

A Judas Priest szeptember 1-én az Arénában* bizonyította, hogy több mint öt évtized és egy 75 éves frontember sem akadálya egy elementáris heavy...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

James Blunt repülőüzemmódba került

James Blunt és Budapest között lassan rendszeres járat lesz: a brit énekes-dalszerző 2027. március 9-én ismét az MVM Dome színpadán áll. Ezúttal az ősszel érkező Airplane Mode című albumát hozza magával – és persze azt a több mint húszéves dalkatalógust is, amivel már újra és újra meghódította a magyar rajongók szívét.

De mi van, ha megcsinálom? – Nyolc koncerttel és egy hetvendalos albummal készül Presser Gábor

Háromféle tematikával nyolc koncertet ad 2027 januárjában Presser Gábor a Budapest Kongresszusi Központban. A koncertsorozaton kívül egy "Munkakönyv" elnevezésű albumot is kiad majd, amely a maga hetven dalával az utóbbi másfél évtized munkájának grandiózus összefoglalója lesz. Mindezekről Presser Gábort kérdeztük.
Új koncertek