Omega 55 az Arénában

2017/09/24  ·   Ajánló   ·  koncert.hu, MTI

Volt egyszer egy Vadkelet címmel új lemezzel és december 28-án a Papp László Budapest Sportarénában koncerttel ünnepli 55. születésnapját az Omega együttes. A csapat szombaton első koncertjük helyszínén, az egykori Várklubban idézte fel a múltat és beszélt a jelenről.

Fotó: Benkő Laci (KisBenkő)/ Omega FB

"Itt játszott és próbált egy zenekar, amely 1962. szeptember 23-án véletlenül lett Omega. Jöttek-mentek az emberek, lubickolás volt ez az egész, boldog fiatalkor" - idézte fel Benkő László billentyűs a szombati sajtótájékoztatón. Az akkori zenekarból mellette Kóbor János énekes tagja még ma is az csapatnak, de ott volt az eseményen az ős-Omegából Kovacsics András gitáros és Varsányi István basszusgitáros is, Laux József dobos tavaly hunyt el.

Jelen volt az Omega együttes mai felállásából Molnár György gitáros és Debreczeni Ferenc dobos, valamint a zenekar mellett hosszú ideje dolgozó több zenész, köztük Szekeres Tamás gitáros és Szöllőssy Katalin basszusgitáros, illetve Trunkos András menedzser, szövegíró is.

Benkő László elmondta, hogy a Várklubban, a Műszaki Egyetem kollégiumában már játszottak egy ideje név nélkül, amikor egy alkalommal azt látták kiírva egy csomagolópapírra, hogy ma este az Omega játszik. "Döbbenten néztünk egymásra, megkérdeztük a portást, hogy ki vagyunk rúgva? Mire ő azt mondta, mi vagyunk az Omega, így neveztek el minket" - tette hozzá.

Az együttesben az első öt évben játszó Kovacsics "Öcsi" arról beszélt, hogy ha 1962 előtt Kóbor "Mecky", Varsányi "Gergő" és ő nem szivárog be a zenekarba, akkor az Omega nem alakult volna meg. Molnár György "Elefánt" hozzáfűzte, hogy Öcsi varrta az Omega fellépő ruháit, Gergő pedig az első erősítőket, hangfalakat építette.

"A fiatalok a Szabad Európa Rádióban a Top 20 című műsort hallgatták, a rendszer nem tudta megakadályozni, hogy az éteren keresztül átjöjjön az üzenet. Mi, zenekarok versenyeztünk, melyikünk tudja gyorsabban műsorára tűzni az akkori híres slágereket. Néha elment a hang a rádióban, de ezért egy-egy résznél nem tudtuk, mi van, improvizálnunk kellett. A rádióból levett dalok előadása alapozta meg a rockzene kialakulását a szocialista országokban" - fejtette ki Benkő László.

A billentyűs arra is kitért, hogy az Omega az elmúlt 55 évben Európában egyedül Albániában nem lépett fel, illetve a Szovjetunióban - Oroszországban aztán 2013-ban adtak koncertet óriási sikerrel.

Kóbor János az MTI-nek elmondta, hogy az Omega új albuma Németországban jelenik meg, limitált példányszámban Magyarországon is terjesztik. Vannak rajta új és régebbi dalok, és a Volt egyszer egy Vadkelet című anyag a térségben az elmúlt évtizedekben működő több fontos zenekar, így a cseh Olimpic, a lengyel SBB és a keletnémet Puhdys előtt is tiszteleg.

"Bár nem teljesen kerek évforduló, az 55 év azért nagy dolog, tudtommal a Rolling Stoneson kívül mi vagyunk egyedül folyamatosan aktívak ilyen hosszú ideje. Eredetileg Testamentum címmel terveztünk egy új produkciót, de aztán inkább úgy döntöttünk, szóljon az új lemez kicsit arról a korszakról, amit együtt éltünk meg Kelet-Európában az elmúlt rendszerben" - fogalmazott az énekes.

A Volt egyszer egy Vadkeletre felkerült az NDK egykori sztárzenekara, a Puhdys Der Grosse Magnet című száma (közreműködik Dieter Birr énekes), a legendás lengyel SBB Dziwny jest ten swiat című dala Józef Skrzek billentyűs játékával, valamint az egykori Csehszlovákiából a több mint öt évtizede aktív Olimpic Jasná zprávája Petr Janda gitáros-énekessel. Az Omega testvérzenekara, a német Scorpions előtt tiszteleg a Still Loving You feldolgozása és a Gyöngyhajú lány angol nyelvű verziója, a White Dove.

A lemezanyagon szerepel az 1956-os forradalom hatvanadik évfordulójára tavaly megjelentetett Omega-kislemez két dala, az Ötvenhatos lány és a Radio Luxembourg. Szerepel rajta a harminc évvel ezelőtti Babylon angol nyelvű változata, az 1976-os film, a Kenguru egyik zeneszáma, a Never Feel Shame, a korábban már szintén publikált Tomorrow, illetve három vadonatúj szerzemény, az Immigrant, a Good Morning America és a Don't Think About the Fire.

"December 28-án az Arénában azt tervezzük, hogy a lemezen játszó külföldi közreműködők is velünk lesznek" - mondta Kóbor János az MTI-nek.

Az Omegában 1967-től basszusgitározó Mihály Tamás, aki legutóbb 2014-ben lépett színpadra a zenekarral, nem volt ott a sajtótájékoztatón, és nem szerepel a lemezen sem.

Omega, Volt egyszer egy Vadkelet, koncert, Aréna

 

 

Szólj hozzá!


A Bujtor István Filmfesztivál is elköltözik

A Bujtor István Filmfesztivál is elköltözik

A héten ez már a második költözködős-fesztiválos hírünk, a másik a cikk végén. Másfél évtized után Balatonszemesről Keszthelyre teszi át...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Loreena McKennitt ismét elhozza Budapestre a kelta zene varázslatos világát

A többszörösen díjazott kanadai énekesnő és dalszerző – 2004-ben megkapta a Kanada Rendjét, és 2013-ban Franciaország Nemzeti Művészetek és Levéltárak Lovagja lett – 2024-ben 24 állomásos tavaszi európai turnéja keretén belül Budapestre is ellátogat, március 24-én érkezik az MVM Dome-ba.

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Az Oasis debütáló lemezét hozza el Liam Gallagher a Szigetre

Újabb fellépőket jelentett be a Sziget. A most közzétett majd' 50 előadó között szerepel Liam Gallagher, generációjának egyik legsokszínűbb és legsikeresebb előadója, az idénre új albumot is ígérő Halsey, a 8 Grammy-t birtokló Skrillex, a 21. század egyik legkiemelkedőbb pop’n’soul énekesnője, Janelle Monáe, az idei Brit...

Kalóztól kongáig: öt jó koncert a közelgő Budapest Ritmo fesztiválon

A Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek keretében megvalósuló Budapest Ritmo idén is igazi zene csemegékkel szolgál. A már bemutatott fellépőkön kívül – link a cikk végén – további ajánlatokat teszünk régi/új izgalmas előadók felfedezésére.
Új koncertek