A Fogas Ház csendre int – tovább feszül a helyzet a romkocsmanegyedben

2017/08/07  ·     ·  koncert.hu

A békés egymás mellett élésnek, úgy tűnik, vége a VI-VII. kerületben. A lakók megelégelték a nonstop fesztivált, miközben a szórakozóhelyek mágnesként vonzzák a tömegeket – köztük rengeteg külföldit.

A Fogas Ház csendre int – tovább feszül a helyzet a romkocsmanegyedben

Erről tanúskodik az a közlemény is, amelyet a Fogas Ház osztott meg a FB oldaukon:

Az Instant idén márciusban költözött át az Akácfa utcába, a Fogasház mellé, hogy szimbiózisban élhessen vele. Ez megnövelte az utca népszerűségét, melynek sajnos árnyoldala is van. Értelemszerűen nagyobb nyomás alá került a környék, több ember fordul meg az utcában, és a nagy számok törvénye alapján kritikus magaviseletű emberek is megfordulnak a környéken. Erről nem önmagában a Fogas és az Instant, hanem a két hely ismertsége tehet.
A két hely elsődleges célja a „tűzoltás” helyett az, hogy a helyzet egyenesen jobb legyen, mint az Instant ideköltözése előtt volt.
Röviden összefoglalnánk, hogy milyen erőfeszítéseket tettünk az itt élők érdekében a nyári időszakban, amikor a tömeg, a hangzavar, és a szemét a legzavaróbb méreteket öltötte.

- Jelentősen megnöveltük a portaszolgálat létszámát
- Megnöveltük a koordinátorok létszámát, akik segítenek a minél hatékonyabb bejutásban, és nyugalomra, csendre intik mind a sorban állókat, mind pedig a szórakozóhelyről távozókat.
- A két hely közösen – természetesen saját költségére – takarítóosztagot hozott létre, akiknek feladata folyamatosan és a hely zárása után egyaránt az utca tisztán tartása.
- A szórakozóhelyre érkezőket rendszeresen tájékoztatjuk, hogy lakott területen vannak, úgyhogy sem bent, az utcán pedig kiváltképpen nem ordibálhatnak.
- Sem az Instant, sem a Fogas személyzete nem szolgál ki részegeket, akik így magatehetetlen állapotba kerülhetnének.
- Több nyelvű fémtáblákat helyeztünk el a két háztömb teljes Akácfa utcai frontján, mely csendre és kulturált viselkedésre kér minden, a környéken közlekedőt és sorban állót.
- Rendszeres méréseket végzünk, hogy a megengedett decibel kibocsátást meg se közelítsük.
- Ezen közös erőfeszítéseink több tíz millió forintba kerültek, és a továbbiakban is költeni fogunk rá.
Mindezek ellenére tudjuk, hogy még sokat kell tennünk, egészen addig, míg valóban a minimálisra csökkentjük a két szórakozóhely által a környék állandó lakóinak okozott kényelmetlenséget.
- Tehát a jövőben feltétlenül készen állunk felvenni a kapcsolatot az érintettekkel, és meghallgatni javaslataikat, elképzeléseiket, illetve ezekről beszélgetni, hogy tovább javíthassuk a kialakult helyzetet. Akár személyesen, akár e-mailen az info@fogashaz.hu címre.

Köszönjük türelmüket!

A Jogi fórumon is pörögnek az ehhez hasonló hozzászólások:

"Heti 5 napon hajnali négyig tart nyitva élő koncertekkel. Punk, rock és mindenféle zenekarok lépnek fel. Ez általában éjfélig tart, majd hajnali négyig házibuli.
A basszus, a dob jól hallható, árad a falakból, de többször is oda jutottak a jegyzőnél tett próbálkozások, hogy a zaj nem haladja meg a határértéket.
Hát kérdem én milyen határértéke lehetne az éjszakai zajnak egy társasházban? A házirend szerint este tíz után még porszívózni, centrifugálni sem szabad.
Ugyanakkor koncertet tartani igen?"

Nem egyszerű a kérdés. A szórakozóhelyek biztonsági szolgálattal, kapuőrökkel próbálják megvédeni a lakók és a saját maguk érdekeit, de ha valaki járt már hétvégén éjjel a belvárosban, az tapasztalhatta, elképesztő sokan vannak, és ennyi embert lehetetlen arra rávenni, hogy lábujjhegyen járjanak. A külföldi vendégek ezzel együtt rengeteg pénzt hoznak ide – de óhatatlanul velük utazik olykor a kulturált viselkedés teljes hiánya is, ha csak a legénybúcsús, taxiból kihányós csoportokra gondolunk...

Az nem lenne jó, ha a belváros este 10-kor bezárna, egy fővárosnak szüksége van a turisztikai palettán ezekre a helyekre is, a lakók viszont  joggal szeretnének éjszaka aludni...

Nincs ötletünk. Nektek?

 

 

 


 

 

Szólj hozzá!


A Pink Floyd legendás lemezborítója koncerthelyszínné válik

A Pink Floyd legendás lemezborítója...

Közel ötven éve a Pink Floyd Animals című albumának borítójáról ismeri a világ a londoni Battersea Power Stationt. Szeptember 28-tól új...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Baricco és a zene újra meg újra egymásra talál

A világhírű olasz író Mr Gwyn című regénye most a POKET zsebkönyvsorozatában jelent meg, a Fesztivál Akadémia Budapest és a POKET együttműködésében.

Csatlakozik a Swing à la Django turnéjához Lábas Viki

Lábas Viki egy 15 állomásos országos turné erejéig csatlakozik a Swing à la Django zenészeihez. A közös koncertsorozat műsorát a magyar könnyűzene ismert dalaira építik, Dés László és Presser Gábor szerzeményei is megszólalnak majd – természetesen a zenekarra jellemző swinges, gipsy jazzes átiratokban.
Új koncertek