A japánok lenyúlták az ötletünket

2018/01/30  ·     ·  koncert.hu

Jó, nem nyúlták le, csak éppen megvalósították azt, ami nekünk is az eszünkbe jutott: komolyzenével próbálják kellemesebb élménnyé tenni az utazást a tokiói metrószerelvényeken.

Fotó: Unmissable Japan

A Tokyo Metro vállalat hétfőn kezdett klasszikus zenét, egyebek között Debussy Holdfényét és Chopin noktürnjeit bejátszani a Hibiya metróvonalon futó szerelvények egy részén - olvasható az NHK japán állami műsorszolgáltató internetes oldalán. A délelőtt 10 óra és délután 2 óra között élvezhető háttérzene halkabban szól, mint a hangosbeszélőből megszokott általános információk.

Az ötlet az után született, hogy tavaly júliusban a cég véletlenül az üzemkezdés előtti ellenőrzésekkor használt klasszikus muzsikát játszotta be egy utasokat szállító szerelvényen. Az apró malőr híre gyorsan terjedt a közösségi médiában és a visszajelzések alapján az utazóközönség nagyon élvezte a váratlan muzsikát.

A próbaidőszak alatt a vállalat mérlegelni fogja, hogy hivatalosan is bevezeti-e a zenei szolgáltatást, és ha igen, akkor milyen időintervallumban, milyen hangerőn és milyen műveket fog lejátszani.

Nekünk onnan jött ez az egész, hogy számtalanszor tapasztaltuk, miként harapódzik el az agresszív hozzáállás, hozzálökés, hozzáülés a BKK járatain. Plusz észrevettük, hogy az egyes utazók fülhallgatóiból kiszűrődő zenét olykor mások is szívesen hallgatják. Nem volt hosszú út a következtetésig: zenét kellene nyomatni a buszokon meg a többin. Mivel a könnyűzene megosztó, mi is inkább a komolyzene, azok közül is a "nyugtató" hatású mellett voksoltunk.

Nem állítjuk, hogy ettől aztán mindenki überkulturált lesz, de van a zenének az a hatása, amelyet nem lehet figyelmen kívül hagyni...

 


 

 

Szólj hozzá!


Baricco és a zene újra meg újra egymásra talál

Baricco és a zene újra meg újra egymásra talál

A világhírű olasz író Mr Gwyn című regénye most a POKET zsebkönyvsorozatában jelent meg, a Fesztivál Akadémia Budapest és a POKET...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Deák Bill Gyulára emlékezik a zalaegerszegi színház

Deák Bill Gyula emlékének szenteli az István, a király szeptember 25-i bemutatóját a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház. A gesztus különösen megrendítő annak fényében, hogy a magyar blues legendája szeptember 17-én éppen Zalaegerszegen hunyt el. Temetését szeptember 30-án tartják Kőbányán.

Huszonöt éve csavarták fel először a szőnyeget – egy estére visszatér az eredeti Made in Hungária világa

Két nappal a Made in Hungária ősbemutatójának 25. évfordulója előtt különleges esten találkoznak újra a darab alkotói és egykori szereplői Angyalföldön. Szeptember 27-én nem magát a musicalt játsszák el újra: történetekkel, kulisszatitkokkal és meglepetésvendégekkel idézik fel, hogyan született meg a József Attila Színház...
Új koncertek