Mondom anyámnak, meghalt a Komár. Ő se nagyon hiszi, én sem. Az ilyen Komár-félékről hajlamosak vagyunk azt feltételezni, örökké élnek, már csak azért is, mert egy családon belül több generáció életét dobta fel időnként vagy rendszeresen zenéjük. Ők azok, akik bármit megtehetnek, csajozhatnak, piálhatnak, lefejelhetik a Cinit, kérkedhetnek a hódításaikkal és hordhatnak lakkcipőt – vagy veszkócsizmát –, szóval tényleg bármit megtehetnek, kivéve egyet: meghalni nem ér. De ha már így alakult, akkor köszönjük meg a Scampolót meg a többi bandát, a rock and rollt, az Elvis-mániát, amelyből egyenest következik sokak számára vitatott tér is, a táncoló fekete lakkcipőket, a kis kócost, Amerika legszebb asszonyát meg az itáliai mambót is. Többek között. Igazi nagy egyénisége volt a magyar könnyűzenének, szerencsére többen vannak, ráadásul olyanok, akik nem felejtették el nagy hirtelenjében, honnan jöttek, és következetesek maradtak önmagukhoz legyen szó zenéről, emberségről, emberi hibákról vagy más lényeges dolgokról.
Nagy buli lesz ma az égben, az biztos.
Szólj hozzá!