Az egész zenekar életét vesztette egy közlekedési balesetben

2016/02/15  ·     ·  koncert.hu, MTI

Autóbaleset áldozata lett a Viola Beach brit együttes négy tagja és menedzserük Svédországban - közölte vasárnap a BBC News.

Az egész zenekar életét vesztette egy közlekedési balesetben

A baleset szombaton hajnalban történt a svéd főváros közelében. A gépkocsi az E4-es autópályán haladt Stockholm külterületén, amikor egy 25 méter magas hídról az alatta lévő csatornába esett. Az öt 19 és 32 év közötti férfi holttestét a rendőrök találták meg a vízben. A Warringtonból származó fiúbanda - Kris Leonard, River Reeves, Tomas Lowe és Jack Dakin - pénteken koncertezett Svédországban, ahol a Where is the Music? elnevezésű svéd zenei fesztivál vendége volt. Szombaton már a Surrey megyei Guildfordban léptek volna fel.

A balesetben szintén elhunyt menedzser, Craig Terry családja közleményben fejezte ki gyászát és együttérzését a többi elhunyt családtagjainak. A brit külügyminisztérium szóvivője megerősítette, hogy az öt brit autóbalesetben hunyt el Svédországban február 13-án. "Kapcsolatba léptünk a helyi hatóságokkal és támogatjuk az áldozatok családjait ebben a nehéz időben" - mondta.

A hivatalosan 2015-ben megalakult Viola Beach tavaly adta ki Swings & Waterslides című debütáló kislemezét, amit a BBC fiatal tehetségeknek szentelt műsorában is lejátszottak. Egy Facebook-posztjuk szerint márciusban az Egyesült Államokban léptek volna fel. Tavaly a liverpooli Sound City fesztiválra is meghívták őket, és idén is szerepeltek volna ott.

 


 

 

Szólj hozzá!


Balatonszemesen avatják fel Magyarország első Freddie Mercury-szobrát

Balatonszemesen avatják fel Magyarország első Freddie...

Július 25-én avatják fel Balatonszemesen Freddie Mercury-mellszobrát. A XXXIII. Queen Fesztivál kiemelt eseményeként leleplezendő alkotás a...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Egy kulturális merénylet igaz története

A My Way talán az egyetlen világsláger, amely ugyanazzal a dallammal egyszerre jelképezi az eleganciát és a teljes kulturális rombolást. Frank Sinatra előadásában az életút méltóságteljes összegzése, Sid Vicious kezében viszont a punkmozgalom egyik legtökéletesebb kulturális merénylete lett. A két felvétel között alig tíz év...

Ásgeir az A38-on: amikor Izland költészete dalra fakad

Kevés előadó érkezik Magyarországra olyan különös háttértörténettel, mint Ásgeir. Az izlandi énekes-dalszerző dalai egyszerre merítenek a kortárs folkból, az elektronikából és a skandináv költészetből, miközben pályája hazájában egészen rendkívüli sikertörténetté vált. Július 31-én az A38 Hajón ad koncertet, ahol...
Új koncertek