Bodrogi Gyula is fellépett Kökény Attila koncertjén!

2017/12/19  ·     ·  koncert.hu

Ünnepi koncerttel köszöntötte rajongóit Kökény Attila. A rendhagyó este egyik csúcspontja volt, amikor Radics Gigi, Kovács Péter Kovax és Kökény Attila kisfia, Lalika után Bodrogi Gyula is színpadra lépett.

Bodrogi Gyula is fellépett Kökény Attila koncertjén!

Attila egyik legnagyobb példaképe Cserháti Zsuzsa, akitől egy dalt is énekelt az este folyamán. Az ikonikus énekesnő mellett, azonban akad egy olyan élő legenda is, aki személyes jelenlétével igazi meglepetést okozott a helyszínen bulizó közönségnek.

„Radics Gigi, Kovács Péter Kovax és a kisfiam, Lalika mellett az egyik vendégem Bodrogi Gyula volt. Hatalmas művésznek tartom őt, régi vágyam teljesült azzal, hogy egy színpadon állhattunk, igazi megtiszteltetés volt. Az egyik kedvenc dalomat, a Bicska Maxit énekeltük el duettben Bodrogi Gyulával, aki korát meghazudtolva úgy táncolt, mint Fred Astaire" – tette hozzá Kökény Attila, akit saját zenekara mellett a Budapest Symphonic Orchestra kísért.

Kökény Attila, Bodrogi Gyula, koncert, nosztalgia

 

 

Szólj hozzá!


Mi lesz a klubokkal?

Mi lesz a klubokkal?

Három meghatározó budapesti zenei intézmény vezetője ül egy asztalhoz szeptember 14-én az Inga Kultúrkávézóban. Az A38, a Budapest Music Center...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Megjelenik az utolsó albuma a zenekarnak, amely már nem is létezik

Huszonöt éve, 2001. szeptember 11-én tűntek el New York látképéből a World Trade Center ikertornyai... Most egy új dal idézi fel azt a várost, amelyben még ott álltak – ráadásul a Soft Cell utolsó albumáról, amely már csak Dave Ball halála után jelenik meg. Ez elég sok infó egyszerre, kibontjuk...

Szeptember végén még jobban él a magyar zene!

Szeptember 26-án több mint kétezer üzletben, szállodában, étteremben, benzinkúton és más szolgáltatóhelyen kizárólag magyar zene szól majd az Él a Zene! kezdeményezés részeként.
Új koncertek