Menopauza

Chuck Berry nem tudott kottát olvasni – ösztönös zenész volt

2017/03/20  ·     ·  koncert.hu, MTI

Nemzedékekre volt hatással Chuck Berry, a rock and roll meghatározó alakja - hangsúlyozta Jávorszky Béla Szilárd zenei szakíró, szerkesztő az MTI-nek a 90 éves korában elhunyt zenész pályafutását méltatva.

Chuck Berry nem tudott kottát olvasni – ösztönös zenész volt

 A szakíró elmondta: a Beatles az 1960-as évek elején sok dalát játszotta, az 1970-es évek elejétől pedig az AC/DC szólógitárosára, Angus Youngra is nagy hatást gyakorolt, aki átvette Berry színpadi mozgását.

Az általa használt egyszerű gitárriffeknek köszönhetően Chuck Berry túllépett a fekete közegen. "Ő volt az első, aki ebből a szegregált világból képes volt kilépni" - hangsúlyozta Jávorszky Béla Szilárd.

Chuck Berry a rhythm and blues világból indult, de zenéjében countrys elemek is felbukkantak. Felhívta a figyelmet arra, hogy legnagyobb slágere, az 1955-ös Maybellene című dal pár évvel megelőzte Elvis berobbanását.

Chuck Berry mögött fehérek által létrehozott kiadók álltak - mondta a szakíró, emlékeztetve a Cadillac Records - Csillogó fekete lemezek című 2008-as filmre (Adrian Brody, Jeffrey Wright, Cedric the Entertainer, Mos Def, Beyoncé Knowles ), amely az 1950-es évek Amerikájában játszódik és jól bemutatja a Chess Records kiadót, mely felkarolta az akkor még ismeretlen kezdőket. Chuck Berry mellett Amerika olyan legendás zenészei kezdték itt a pályafutásukat, mint Muddy Waters, Willie Dixon és a legendás Etta James – magyarázta.

 

 

Jávorszky elmondta, hogy Chuck Berry volt az, akiért a fehér tinédzserek is elkezdtek lelkesedni az 1950-es évek Amerikájában. Addig élesen elvált egymástól a fehérek és feketék popzenei piaca. Korábban léteztek a faji lemezek, amelyeket kizárólag fekete közénségnek készítettek, és az 1950-es évektől indult meg az átjárás a két világ között. Azért is tudott például a Maybellene című dala ekkorát robbani - mondta.

Chuck Berry egy más világból jött, mint például Miles Davis, akinek az apja középosztálybeli fekete orvos volt. Jávorszky Béla Szilárd szerint Berry nem tudott kottát olvasni, ösztönös, autentikus zenész volt és később is az maradt.

Fotó innen


 

 

Szólj hozzá!


15 év után újra élőben emelkedhetünk fel Mobyval

15 év után újra élőben emelkedhetünk fel Mobyval

Már csak néhány hónap, és újra kinyílik a másik világ kapuja (hagyd kint a valóságot), de az eddigi koncertbejelentések alapján már most jól...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Beth Hart és a Pink Martini idén tuti eljönnek – teljes a VeszprémFest 2026-os programja

Tavaly a VeszprémFest közönsége két várva várt fellépőt is nélkülözni kényszerült: Beth Hart és a Pink Martini egyaránt lemondta koncertjét, komoly kihívás elé állítva a szervezőket. 2026 azonban kárpótol mindenkit: mindkét előadó ott lesz a fesztiválon, csakúgy, mint Juanes és a Kraftwerk.

Brian Hugh Warner, azaz Marilyn Manson kilenc év után visszatér Budapestre

A botrányokra és ikonikus vizuális világra épülő előadó legutóbb 2017-ben adott teltházas koncertet a Budapest Parkban, és akkor még senki sem gondolta, hogy közel egy évtizedig kell várni az újabb találkozásra. Most azonban visszatér: 2026. július 22-én ismét a Park színpadán áll majd.

Czutor Zoltán zenél és beszél – Hujber Feri felolvas és mesél

A „Tízparancsolat – Másképp" című műsor december 11-én, csütörtökön 20:30-tól várja a közönséget az Inga Kultúrkávézóban, ahol Czutor Zoltán és Hujber Feri egy rendhagyó, őszinte és emberközeli programmal lép színpadra.

Hogyan tudnék élni nélküled, avagy ki tud többet a magyar filmzenékről?

A DUE Médiahálózat szervezésében és a Nemzeti Filmintézet támogatásával immáron kilencedik alkalommal indítják el a Nagy Magyar Filmteszt Diákoknak elnevezésű vetélkedőt, amely a 14-20 éves közönséget szeretné szórakoztató módon közelebb vinni a magyar filmekhez, sorozatokhoz és készítőikhez
Új koncertek