Civilekre nem lövünk! Vízicsata lesz a zenélő szökőkútnál a Margitszigeten

2017/06/26  ·     ·  koncert.hu

Július 9-én elszabadul a vizes pokol a szökőkútnál, amelynek immáron kitüntetett figyelemmel követjük társas és zenei életét :)

Civilekre nem lövünk! Vízicsata lesz a zenélő szökőkútnál a Margitszigeten

Lehet vinni akár fejenként több, nagy kapacitású vízipisztolyt. Készülhettek esetleg vízibombákkal is, igaz, a többi résztvevővel még meg kell egyezni abban, hogy azt is lehet használni.

A csata kezdete PONTOSAN 16 óra, vagyis amikor a helyszínen, közösen előre kinevezett személy órája szerint délután 4 óra 00 perc van, előtte senki nem vizelhet vizezhet.Tehát a találkozó időpontja még NEM a vízicsata kezdete, akkor még hátra van 15 perc a vízipisztolyok feltöltésére, az egyeztetéshez és a további szabályok tisztázásához.

Jelszó: VÍZICSATA"

 

FONTOS!.A szigeten andalgókra nem szabad lőni. Ha egy ilyen mafla betéved a háború kellős közepébe, illik, sőt kötelező a többieket a "CIVIL A PÁLYÁN!" felkiáltással figyelmeztetni. 

S hogy milyen zene szól majd ezalatt a szökőkútból, azt innen megtudhatjátok.

Forrás

Addig álljon itt egy témájában kapcsolódó videó (innen a fotó is):

 


 

 

Szólj hozzá!


Meghalt Angry Anderson – a Rose Tattoo nélkül a Guns N' Roses is másképp szólt volna

Meghalt Angry Anderson – a Rose Tattoo nélkül a Guns...

Hetvenkilenc éves korában meghalt Gary „Angry” Anderson, az ausztrál Rose Tattoo énekese. A zenész a zenekar ötvenéves jubileumi európai...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

ParkLab: nem tehetségkutató, hanem komplett zenei hátország

Egy zenekarnak ma elvileg könnyebb elindulnia, mint valaha. Csakhogy ez a könnyebb indulás nem jelent könnyebb érvényesülést is. A Budapest Park tehetségtámogató programja, a ParkLab most újabb elemekkel bővül – stúdióidőt, videoklip-támogatást és professzionális live sessiont is kínál. A különálló lehetőségekből pedig...

Baricco és a zene újra meg újra egymásra talál

A világhírű olasz író Mr Gwyn című regénye most a POKET zsebkönyvsorozatában jelent meg, a Fesztivál Akadémia Budapest és a POKET együttműködésében.
Új koncertek