Egy egyszemélyes zenekar nyerte a tehetségkutatót

2017/04/24  ·     ·  koncert.hu

A Fülesbagoly Tehetségkutató döntőjében a fellépő10 együttes közül a szakmai zsűri a Kölyök nevű egyszemélyes zenekarnak ítélte a fődíjat. Második helyen végzett a Baron Mantis, a dobogó alsó fokára Szipka-loops állhatott.

Egy egyszemélyes zenekar nyerte a tehetségkutatót

A Fülesbagoly Tehetségkutatót még januárban hirdették meg a szervezők, és magyarországi illetve határon túli magyar, lemezkiadói és országos rádiós játszással nem rendelkező, a könnyűzene bármely stílusában muzsikáló együttesek illetve előadók jelentkezését várták. Rendkívül sokan neveztek be a versenyre, összesen 151 produkció küldött be hanganyagot. Ezeket előzsűrizték, és így alakult ki a döntős mezőny. A fináléban 10 zenekar mutathatta be élőben tudását, mindenki 20 perces minikoncerttel.

A szakmai zsűri (Andrásik Remo, a Hangszeresek Országos Szövetségének főtitkára, Borcsik Attila, a Petőfi Rádió zenei szerkesztője, Süli András, a Campus Fesztivál programigazgatója és Warnusz Zsuzsa zenész) négy szempont szerint pontozta a produkciókat: hangszeres tudás, dalszövegek, egyediség, összkép. Ezekből álltak össze a végső pontszámok.

A Fülesbagoly Tehetségkutatót Kölyök, azaz Nemes Gábor nyerte. A pécsi fiatalember egyszemélyes zenekarként egy fantasztikus performansz-koncertet adott, ehhez segítségére voltak a loop-pedálok. A fellépés során kiderült, hogy kiváló énekes, gitáros és beat-boxos, továbbá a didgeridoo-t is mesterien használja. Nyereményei többek közt a Campus Fesztiválon való fellépés, kislemez készítése a Supersize Recording Stúdióban, 5 millió forint értékű sajtómegjelenés, kampány a Zeneszöveg.hu oldalon, egészoldalas interjú a Rockstar Magazinban, illetve fellépés az Öröm a Zene döntőjében, ahol a fődíj 3 millió forint.

Második helyen végzett a Baron Mantis. A rockduó hatalmas energiával zúzta le a koncertjét. Az értékes sajtómegjelenések mellett Süli András felajánlott nekik egy Campus Fesztiválos fellépést.

A verseny bronzérmese Szipka-loops lett, aki szintén egyszemélyben örvendeztette meg a közönséget egy lenyűgöző bass/loops/hip-hop előadással. A sajtófelületek mellett ő kapta az Újfalusi Gábor-díjat, mint legjobb zenész, mivel a jazzkonzis fiú remekül játszott basszusgitárján. Övé lett az Audio-Technica fejhallgató is.

A különdíjak is mind gazdára találtak: az Eztán muzsikál majd szeptember 15-én a Magyar Népdal Napján (ők Andrásik Remo által meghívást kaptak a Budapest Music Expóra is), Kölyök lép fel a Kowalsky meg a Vega előtt, a Nagy Zsófi and Her Band zenélhet a Hiperkarmával, a Phrenia zúzhat a Road előtt, és a Shaibo nyerte a 2 hetes Fülesbagoly blogos bannerkampányt. Minden döntős zenekar kapott úgynevezett Rövid-díjat, azaz egy-egy Fülesbagoly Pálinkát a Szőke Farkas Kft. felajánlásával.

A díjkiosztó után a FISH! zenekar lépett színpadra, és egy igen meggyőző stand-up comedy rock show-val zárták az estét.

A Fülesbagoly Tehetségkutató az Öröm a Zene rendszerében, a Cseh Tamás Program Támogatásával jött létre.

tehetségkutató, NKA, Hangfoglaló, Kölyök, Baron Mantis, Öröm a zene

 

 

Szólj hozzá!


Működik-e a Sex Pistols Johnny Rotten nélkül? (koncertbeszámoló)

Működik-e a Sex Pistols Johnny Rotten nélkül?...

Ezt a kérdést már egyszer feltettük, mégpedig 2024-ben, amikor a Sex Pistols alapító tagjai (kivéve Lyndon) összeálltak, hogy egy londoni...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Hogy vagy?

Új társadalmi kezdeményezést indít a Sziget Fesztivál: a SZociety Mozgalom és a hozzá kapcsolódó SZuper SZociety-díj célja, hogy támogassa és láthatóvá tegye azokat a civil szervezeteket, oktatási intézményeket és közösségeket, amelyek a 12–30 éves fiatalok mentális jóllétéért dolgoznak. A díjazottakat a fesztivál...

Tisztítótűz a színpadon és lelkünkben

Szabadság, szerelem címmel tartotta meg lemezbemutató koncertjét a Mehringer a Budapest Parkban. A május végén azonos címmel megjelent lemezhez kapcsolódó koncert a zenekar első önálló Budapest Park-koncertje volt, amely ráadásul teljes teltházzal zajlott – én pedig egyik ámulatból a másikba estem.
Új koncertek