Egy hónappal azután, hogy KATA elment...

2022/10/10  ·     ·  koncert.hu

Október 12-én szerdán 18:00-kor MeetUp lesz az Akváriumban – a gazdasági változások a rendezvényiparban témán belül a KATA-törvényről.

Fotó: Pixabay

A júliusban kihirdetett, kisadózókat érintő változások felkészületlenül érték a hazai vállalkozókat, köztük talán kiemelten a rendezvényszektorban dolgozó szellemi szabadfoglalkoztatottakat, szervezőket, szolgáltatókat és technikusokat – köztük a zenészeket is.

A szeptember 1-től hatályos új KATA-törvény nagyon rövid idő alatt olyan korlátok közé kényszerítette az addig így adózókat, amelyre eddig még nem volt példa. A nyári szabadságok közepette másfél hónap alatt kellett több százezer vállalkozásnak új adózási formát találnia. Bő egy hónappal a változások életbe lépését követően olyan szereplőkkel beszélgetnek majd, akiket a mindennapi munkavégzésük, illetve alvállalkozóik, vagy épp megrendelőik kapcsán érintett a változás.

A beszélgetés résztvevői:

Erdős Ákos, HelloAgency
Fábián Attila, Smarteq
Dr. Kecsmárik Viktor, Nemzeti Adó- és Vámhivatal
Varga Balázs, TIXA, Fekete Zaj

Helyszín: VOLT Lokál, Akvárium Klub (1051 Budapest, Erzsébet tér) 
Időpont: 2022. október 12. 18:00 - 19:30

A belépés ingyenes, de regisztrációhoz kötött!

KATA, adó, MeetUp, zeneipar, Akvárium

 

 

Szólj hozzá!


Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem agresszív előadás: JUDAS PRIEST

Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem...

A Judas Priest szeptember 1-én az Arénában* bizonyította, hogy több mint öt évtized és egy 75 éves frontember sem akadálya egy elementáris heavy...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

James Blunt repülőüzemmódba került

James Blunt és Budapest között lassan rendszeres járat lesz: a brit énekes-dalszerző 2027. március 9-én ismét az MVM Dome színpadán áll. Ezúttal az ősszel érkező Airplane Mode című albumát hozza magával – és persze azt a több mint húszéves dalkatalógust is, amivel már újra és újra meghódította a magyar rajongók szívét.

De mi van, ha megcsinálom? – Nyolc koncerttel és egy hetvendalos albummal készül Presser Gábor

Háromféle tematikával nyolc koncertet ad 2027 januárjában Presser Gábor a Budapest Kongresszusi Központban. A koncertsorozaton kívül egy "Munkakönyv" elnevezésű albumot is kiad majd, amely a maga hetven dalával az utóbbi másfél évtized munkájának grandiózus összefoglalója lesz. Mindezekről Presser Gábort kérdeztük.
Új koncertek