Elhunyt Glenn Frey, az Eagles együttes egyik alapítója

2016/01/19  ·     ·  koncert.hu, MTI

Elhunyt Glenn Frey, az Eagles együttes egyik alapítója, 67 éves volt.

Elhunyt Glenn Frey, az Eagles együttes egyik alapítója

Frey halálhírét menedzsere jelentette be.
"Glenn bátran küzdött az elmúlt hetekben, de sajnos a reumatikus ízületi gyulladás okozta komplikációkat nem tudta legyőzni" - olvasható a szupergroup hivatalos honlapján.

Az 1971-ben Los Angelesben alakult Eagles a 70-es évek elején robbant be a rockvilágba, akkor még Linda Ronstadt háttérzenekaraként. A négytagú rockbanda képzett zenészekből állt, és a country-zene hangzásvilágát a rockzenével párosító stílusukkal hamarosan önálló zenekarként is sikeres lett. Főként country-rockot és folk-rockot játszottak. A One of These Nights, a Best of My Love, vagy a Life in the Fast Lane ma már örökzöld slágerek.

Egyik legnagyobb sikerük: a Hotel California 1976-ból.     

Glenn Frey az Eagles gitárosa és énekese volt, a Take it Easy, vagy a Tequila Sunrise című számok emlékeztetnek a hangjára.

Az együttes a hetvenes évek közepén élte fénykorát, lemezeiből több mint százmillió példányt adtak el. Frey a nyolcvanas években szólólemezekkel is nagy sikereket ért el.


 

 

Szólj hozzá!


Működik-e a Sex Pistols Johnny Rotten nélkül? (koncertbeszámoló)

Működik-e a Sex Pistols Johnny Rotten nélkül?...

Ezt a kérdést már egyszer feltettük, mégpedig 2024-ben, amikor a Sex Pistols alapító tagjai (kivéve Lyndon) összeálltak, hogy egy londoni...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Hogy vagy?

Új társadalmi kezdeményezést indít a Sziget Fesztivál: a SZociety Mozgalom és a hozzá kapcsolódó SZuper SZociety-díj célja, hogy támogassa és láthatóvá tegye azokat a civil szervezeteket, oktatási intézményeket és közösségeket, amelyek a 12–30 éves fiatalok mentális jóllétéért dolgoznak. A díjazottakat a fesztivál...

Tisztítótűz a színpadon és lelkünkben

Szabadság, szerelem címmel tartotta meg lemezbemutató koncertjét a Mehringer a Budapest Parkban. A május végén azonos címmel megjelent lemezhez kapcsolódó koncert a zenekar első önálló Budapest Park-koncertje volt, amely ráadásul teljes teltházzal zajlott – én pedig egyik ámulatból a másikba estem.
Új koncertek