Hogy is volt ez az Architects-sztori?

2017/08/24  ·     ·  Simonyi Éva

Az Architects nevű angol metalcore banda ereje teljében van. Soha ennyire sikeres album nincs még a hátuk mögött, mint a tavalyi All Our Gods Have Abandoned Us és annak turnéja, amely során tavaly itthon is láthattuk őket.

Fotó: screamingguitars.com

Az énekes Sam Carter azonban most nem a zenéje, hangja vagy zenekar sikerei miatt lett ismét a szóbeszéd tárgya, hanem egy kisebb közjáték miatt kapott szárnyra a neve. Nemrégiben egy holland koncertjükön észrevette ugyanis, hogy egy crowdsurfölő lányt nem éppen kíméletesen adott tovább egy srác, egészen pontosan: elkezdte fogdosni. Ekkor Sam a mikrofon segítségével utasította rendre a srácot. Azt mondta: “Láttam egy lányt, ahogyan crowdrusrföl előre, és nem fogok most rád ujjal mutogatni, te, szardarab, de láttam, hogy fogdosod a mellét. Láttam. Rohadtul gusztustalan, és ennek itt nincs helye! Nem a te tested és rohadtul ne markolássz senkit! Az én koncertemen semmiképpen!”

A videó felkerült Twitterre is, itt tudjátok megnézni.

Minden tisztelet Sam Carternek, amiért szóvátette!

Mindannyian tudjuk, hogy az ilyen koncerten a pogó meg a zene hevében olykor megsérülnek az emberek, néha azonban teljesen szándékosan is tudnak olyan kellemetlen élményeket okozni egymásnak, ami miatt nem csupán szép emlékeket viszünk haza egy koncertről...

Vigyázzunk hát egymásra, és ne feledjük: a zenészek is figyelnek minket a színpadról! :)

A budapesti koncertről itt írtunk:

Eszméletlenül erősre sikeredett a metalcore buli a Dürer Kertben


 

 

Szólj hozzá!


Meghalt Angry Anderson – a Rose Tattoo nélkül a Guns N' Roses is másképp szólt volna

Meghalt Angry Anderson – a Rose Tattoo nélkül a Guns...

Hetvenkilenc éves korában meghalt Gary „Angry” Anderson, az ausztrál Rose Tattoo énekese. A zenész a zenekar ötvenéves jubileumi európai...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

ParkLab: nem tehetségkutató, hanem komplett zenei hátország

Egy zenekarnak ma elvileg könnyebb elindulnia, mint valaha. Csakhogy ez a könnyebb indulás nem jelent könnyebb érvényesülést is. A Budapest Park tehetségtámogató programja, a ParkLab most újabb elemekkel bővül – stúdióidőt, videoklip-támogatást és professzionális live sessiont is kínál. A különálló lehetőségekből pedig...

Baricco és a zene újra meg újra egymásra talál

A világhírű olasz író Mr Gwyn című regénye most a POKET zsebkönyvsorozatában jelent meg, a Fesztivál Akadémia Budapest és a POKET együttműködésében.
Új koncertek