Köszönetet mondtak az Irie Maffiának

2017/12/04  ·     ·  koncert.hu, MTI

A köszönet az Országos Mentőszolgálat Wake Up – Mentsünk együtt életet! című, középiskolásoknak szóló országos kampányának debreceni állomásán tartott sajtótájékoztatón hangzott el.

Köszönetet mondtak az Irie Maffiának

Magyarországon az utcákon évente hatezer olyan ember lesz rosszul, akihez mentőt kell hívni. A mentők kiérkezési ideje 15 perc, ugyanakkor öt percnyi esélyük van az embereknek arra, hogy maradandó károsodás nélkül túléljék a rosszullétet, ezért a mellettük állóknak azonnal a segítségükre kell sietniük, és a mentők kiérkezéséig meg kell kezdeni az újraélesztést - magyarázta a tennivalókat az államtitkár.

Csató Gábor, az Országos Mentőszolgálat főigazgatója elomdta, a rossz újraélesztés is jobb, mint ha semmit nem tesznek, ugyanis e nélkül percenként 8-10 százalékkal csökken a bajba jutott emberek esélye, hogy maradandó károsodás nélkül meggyógyuljanak.

A nap folyamán a debreceni Kossuth gyakorló, illetve a Tóth Árpád gimnáziumban összesen háromszáz középiskolás mentősök irányításával, úgynevezett ambubabákon gyakorolhatta, hogyan kezdjék el az újraélesztést addig, amíg megérkezik a mentő.

Az újraélesztési bemutatókon ott voltak az Irie Maffia zenekar tagjai is: a diákok a szívmasszázst az együttes 100 bpm (beats per minute - percenkénti leütésszám) ütemű Wake Up! című slágerérére tanulták meg, a dal ritmusa ugyanis pontosan illeszkedik a mellkaskompressziók tempójához.

Ekkor mondtak köszönetet az együttesnek, amiért személyesen részt vesznek a kampányban és jelenlétükkel is mozgósítják a fiatalokat: eddig összesen több mint 850 diák kapott oktatást újraélesztésből.

 

Mentsen téged meg az Irie Maffia!

 

 

Irie Maffia, újraélesztés, életmentés

 

 

Szólj hozzá!


 Cirque de Margaret: Co Lee-cirkusz a Kristályban

Cirque de Margaret: Co Lee-cirkusz a Kristályban

Utolsó fejezetéhez érkezik Co Lee cirkuszos epochja, amely a Cirque de L’Homme [CDL] című, tavaly februárban debütált nagylemeze óta zajlik. A...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Slash visszatér!

Myles Kennedy & The Conspirators társaságában 2024. április 19-én lép fel az MVM Dome-ban.

A nő, aki kilenc nyelven énekel – jön, jön, jön Lara Fabian

Nem is olyan rég járt nálunk: 2022 októberében adott koncertet az Arénában. 2024. április 30-án egy másik helyszínen, az MVM Dome-ban fog fellépni.

Elhunyt a Supermanagement társalapítója és tulajdonosa, Ferich Balázs

Ferich Balázs neve onnan is ismerős lehet nektek, hogy a Blind Myself basszusgitárosa volt, majd amikor Tóth Gergővel kis kanyarok után önálló céget alapítottak – ez lett a Supermanagement –, ők vették a szárnyaik alá például a Wellhellót, Dzsúdlót és Azahriah-t is. A zenész-menedzser mindössze 36 éves volt.
Új koncertek