Szinetár Dóra, Ember Márk és Puskás-Dallos Péter az ősszel érkező Sisi-musicalben

2025/07/14  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

Habsburgok fényűző, mégis tragikus világába nyújt bepillantást a Sisi életét megidéző Elisabeth című musical. A világ számos országában híressé vált darab magyar adaptációját október 3-tól mutatja be az Erkel Színház.

 Fotó: Emil Rabending (1823–1886)

Nem is olyan régen beszéltünk a Habsburgokról, ami, zenei oldal lévén, nem egészen magától értetődő téma, de mivel a Margitszigeti Színházban július elején három előadásban játszották a Rudolf című musicalt, nem kerülhettük ki a család élettörténetét. Ebben a cikkben is emlegettük az Elisabeth című musicalt, amelyet Erzsébet magyar királyné nem kevésbé boldogtalan élete ihletett, s mint tudjuk, Sisi a tragikus sorsú főherceg édesanyja volt.

A zenés darab több mint 30 éve debütált a bécsi Theater an der Wien színpadán, és azóta is a musicalirodalom legkiemelkedőbb alkotásaként tartják számon. Az előadás nem csupán egy történelmi musical, hanem egy mélyen emberi dráma a szerelemről, veszteségről és a halál elkerülhetetlenségéről, amely új megvilágításba helyezi a császárné alakját és örökségét.

Michael Kunze szövegkönyve és Sylvester Levay zenéje egyaránt arra törekszik, hogy Sisi életének árnyalt, érzelmekkel teli oldalát tárja fel, miközben a Halál karaktere nemcsak fenyegető, hanem szenvedélyes és szinte szerelmes figuraként jelenik meg a színen. A darab a zenés színház műfajában újszerű módon ötvözi a történelmi eseményeket és a személyes sorsokat. Szente Vajk rendezése pedig egyedi megközelítést kínál azzal is, hogy Sisi életszakaszait kettéválasztva külön szereplőt szán a fiatal és az érett, nőiességében kiteljesedett címszereplő megformálására.

A színház különleges módját választotta a szereposztás bemutatásának. Az Erkel homlokzatáról egy többszáz négyzetméteres fátyol ereszkedett alá az épület előtt összegyűlt közönség segítségével, megidézve ezzel Sisi – az előadásban is hasonlóan visszatérő - esküvőjét (képünkön az eredeti esküvőről készült felvétel) , majd lehullott a fátyol a darab szereposztásáról is.

A beharangozó videó elég drámaira sikeredett :)

Ugyanez írásban:  Elisabeth szerepét Vágó Bernadett és Bori Réka játssza, a fiatal Sisit Kovács Gyopár és Pásztor Virág alakítja. Puskás-Dallos Péter és Cseh Dávid Péter Ferenc József, míg Veréb Tamás és Koltai-Nagy Balázs a Halál szerepében lép színpadra. Luigi Lucheni Ember Márk és Serbán Attila lesz az Erkelben, Zsófia főhercegnőt pedig Szinetár Dóra alakítja.

Előadások:

2025. okt 3. péntek, 19:00
2025. okt 4. szombat, 15:00
2025. okt 4. szombat, 19:00
2025. okt 5. vasárnap, 15:00
2025. okt 10. péntek, 19:00

 

Elisabeth, musical, Erkel Színház

 

 

Szólj hozzá!


Palotai Forever: egész napos programmal emlékeznek a DJ-re a Zene Házában

Palotai Forever: egész napos programmal emlékeznek a...

A Magyar Zene Házában idén is megrendezik a DJ Palotai Napot, május 23-án Palotai Zsolt örökségére építve hozzák össze a szakmát és a...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...

Aki úgy került be Bradley Cooper filmjébe, hogy közben a haverja kanapéján kempingezett

Barns Courtney nem a könnyű utat járta be: félrement kiadói sztorik és évekig parkoltatott dalok után jutott el odáig, hogy a Glitter & Gold ma már milliós közönséget talál meg. A karcos hangú, ösztönös dalszerző ezúttal egy szál gitárra csupaszítva hozza el a dalait Budapestre: június 7-én a Turbinában ad akusztikus koncertet.
Új koncertek