Megköszönte a szurkolást az AWS

2018/02/26  ·     ·  koncert.hu

Mára már mindenki tudja, hogy az AWS nyerte A DAL 2018 megmérettetést, ezzel ők képviselik Magyarországot a nemzetközi dalversenyen. Kíváncsian várjuk az eurovíziós közvetítést, a nyakunk rá, hogy idén sokkal többen fogják nézni! A zenekar az első sokkból felocsúdva a közösségin köszönte meg a közreműködőknek és a közönségnek az összetartást.

Fotó: AWS/FB

"Kedves Barátaink! Ami tegnap történt, az jelenleg még felfoghatatlan. 12 éve azért kezdtük el a zenekart, hogy a saját zenénkkel, a saját gondolatainkat közvetítsük teljesen mindegy mekkora közönségnek. Tegnap egy olyan stílus tudott érvényesülni, aminek eddig senki nem adott teret, tegnap egy olyan szubkultúra mutatta meg, hogy létezik, amiről eddig hallani sem nagyon akartak. Ez nem a mi érdemünk, hanem a tietek kedves Barátaink! Ti voltatok azok, akik megmutatták, hogy valójában mennyien vagyunk! Ti voltatok azok, akik megmutatták, hogy szükség van itthon erre a zenére. Nagyon köszönjük! Megígérjük, hogy azt az értékrendet visszük ki Lisszabonba, amit együtt képviselünk, és megígérjük, hogy nem felejtjük el sosem, honnan jöttünk! Nagyon köszönjük mindenkinek a sok szeretetet, a sok szavazatot és a jó tanácsokat, nagyon köszönjük Nikinek, Ádinak, az AWS Crewnak, a csodás családjainknak, az öt varázslatos vokalistánknak: Édennek, Lucának, Palmirának, Kikinek és Bálintnak, nagyon köszönjük a barát zenekaroknak, hogy mellénk álltak.
Hamarosan jelentkezünk, most alszunk egyet!"

Azért ezt érdemes újranézni :)


 

 

Szólj hozzá!


Baricco és a zene újra meg újra egymásra talál

Baricco és a zene újra meg újra egymásra talál

A világhírű olasz író Mr Gwyn című regénye most a POKET zsebkönyvsorozatában jelent meg, a Fesztivál Akadémia Budapest és a POKET...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Deák Bill Gyulára emlékezik a zalaegerszegi színház

Deák Bill Gyula emlékének szenteli az István, a király szeptember 25-i bemutatóját a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház. A gesztus különösen megrendítő annak fényében, hogy a magyar blues legendája szeptember 17-én éppen Zalaegerszegen hunyt el. Temetését szeptember 30-án tartják Kőbányán.

Huszonöt éve csavarták fel először a szőnyeget – egy estére visszatér az eredeti Made in Hungária világa

Két nappal a Made in Hungária ősbemutatójának 25. évfordulója előtt különleges esten találkoznak újra a darab alkotói és egykori szereplői Angyalföldön. Szeptember 27-én nem magát a musicalt játsszák el újra: történetekkel, kulisszatitkokkal és meglepetésvendégekkel idézik fel, hogyan született meg a József Attila Színház...
Új koncertek