Nem a Soundon halt meg a belga fiatalember!

2013/07/15  ·     ·  MTI

Egy belga hírportál szerint meghalt egy 21 éves belga férfi a Balaton Soundon, ezt azonban az MTI-nek cáfolta a fesztivál sajtófelelőse. Méhes Dóra, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője az MTI-nek vasárnap annyit mondott, valóban meghalt egy belga fiatal, de a helyszínre vonatkozó információt nem közölhet.

Nem a Soundon halt meg a belga fiatalember!

Bűncselekmény gyanúja nem merült fel az esettel kapcsolatban, amelyről részleteket a rendőrség egyelőre nem közöl. A Siófoki Rendőrkapitányság indított eljárást az ügyben, amelyet közigazgatási eljárás keretében vizsgálnak.

A VTN nevű belga internetes portál információi szerint vasárnap szívleállás miatt meghalt egy 21 éves belga férfi a Zamárdiban rendezett Balaton Sound fesztiválon - írja a portálra hivatkozva a 444.hu.

Vető Viktória, a rendezvény sajtófelelőse az MTI megkeresésére cáfolta, hogy a Balaton Soundon bárki meghalt. Hozzátette, tudomása szerint a haláleset Siófokon történt.

 


 

 

Szólj hozzá!


Sör, bor, buli

Sör, bor, buli

Indul a Sziget, és vele együtt néhány napra felépül egy város, amelynek lakói koncertekre járnak, táncolnak, esznek, isznak és költenek. Egy...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

A táncházmozgalom túlélte az alapítóit – és ma is új közönséget talál

A Budapest Park ötödik alkalommal rendezi meg a FolkParkot, amelynek középpontjában ezúttal is az élő népzene és a közös tánc áll. A program jó apropó arra is, hogy megnézzük, miként jutott el az 1972-ben indult táncházmozgalom odáig, hogy ma már a legnagyobb könnyűzenei koncerthelyszíneken is természetes helye van.

A Depeche Mode dobosa visszatér Budapestre

A tavalyi MVM Dome-koncert után idén is fellép a 101 Hang produkcióban Christian Eigner, a Depeche Mode koncertzenekarának dobosa. A zenész december 10-én Budapesten, majd december 16-án a berlini Uber Arénában is színpadra lép a magyar előadással.
Új koncertek