Öregember nem vénember - Sir Rod Stewart születésnapjára

2018/01/10  ·     ·  Juhász Vali

Rod Stewart nemsokára Budapestre érkezik, hogy egy minden bizonnyal feledhetetlen estében részesítse a magyar közönséget. Majd meséljetek, mert mi sem jutottunk be a koncertre. Ettől függetlenül szeretnénk felköszönteni a születésnapján, hiszen pont ma, január 10-én van. 72 éves!

Öregember nem vénember - Sir Rod Stewart születésnapjára

Kedves Sir Roderick!

Bár még alig-alig születtem meg, amikor te már sztár voltál, azért mégis meghatározó része vagy az életemnek.

Amikor a nyolcvanas években az akkori popkultúra részeként megjelentek az első haskivan-trikók, az egyik ilyen rikító magenta-/zöld-/sárgaszínű csodán az a szöveg szerepelt, hogy Do Ya Think I'm Sexy. Akkor tudtam meg szeretett unokabátyámtól (aki 18 év fórral rendelkezett korban hozzám képest), hogy ez a te egyik hetvenes évekbeli számod címe. Meg is hallgattam ezt akkor és azóta is imádom. Ahogy sikerült a diszkóhullámba bekapcsolódnod, de mégis rocker maradtál - az azért zseniális. Olyan korszakos dalokat csináltál, mint a fent említett, amit még ma is feldolgoznak a fiatal zenekarok (lásd DNCE). Persze nélküled nem érne semmit, ezt ők is belátták, íme:

A Baby Jane-től elalélok, a Young Turks igazi bulis szám, a Hot Legs pedig, khm. Persze tudjuk, hogy szereted a hosszú lábú hölgyeket, az sem zavar téged, ha 20-30 centivel magasabbak, mint te.

Igen, néhány srácnak szerencséje van, neked az volt a gyönyörű barátnőkkel és feleségekkel.

Ezek miatt bocsátom meg a Sailing-et és a nyolcvanas évek végi agyonjátszott (napi tizenhétszer biztosan lement a rádiókban) Every beat of my heart-ot és a Rythm of my heart-ot - ezektől égnek áll a hajam, némi alkoholos ital szükségeltetik hozzá, hogy önfeledten ringatózzak ezekre.

Viszont a Creedence-feldolgozás (Have you ever seen the rain) gyönyörű lett.

Imádom, hogy 72 évesen is ugyanolyan rock-arc vagy, mint régen. Hogy saját focicsapatod van, miközben a Királynő lovagja vagy, és elmégy lottót sorsolni – hát hogy is mondjam csak – cool!

Várunk szeretettel január 29-én az Arénában, koccintunk a születésnapodra, és akik ülve bírják majd végig a koncertedet, azok előtt megemelem a kalapom. Vagy nem...

Boldog születésnapot!

Rod Stewart, Sir, lovag, koncert, Aréna

 

 

Szólj hozzá!


Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem agresszív előadás: JUDAS PRIEST

Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem...

A Judas Priest szeptember 3-án a budapesti MVM Dome-ban bizonyította, hogy több mint öt évtized és egy 75 éves frontember sem akadálya egy...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

James Blunt repülőüzemmódba került

James Blunt és Budapest között lassan rendszeres járat lesz: a brit énekes-dalszerző 2027. március 9-én ismét az MVM Dome színpadán áll. Ezúttal az ősszel érkező Airplane Mode című albumát hozza magával – és persze azt a több mint húszéves dalkatalógust is, amivel már újra és újra meghódította a magyar rajongók szívét.

De mi van, ha megcsinálom? – Nyolc koncerttel és egy hetvendalos albummal készül Presser Gábor

Háromféle tematikával nyolc koncertet ad 2027 januárjában Presser Gábor a Budapest Kongresszusi Központban. A koncertsorozaton kívül egy "Munkakönyv" elnevezésű albumot is kiad majd, amely a maga hetven dalával az utóbbi másfél évtized munkájának grandiózus összefoglalója lesz. Mindezekről Presser Gábort kérdeztük.
Új koncertek