Pápai Joci bízik abban, hogy bekerül a döntőbe

2017/04/25  ·     ·  koncert.hu, MTI

Bízik a jó szereplésben Pápai Joci, aki május 11-én a második elődöntőben lép színpadra az Eurovíziós Dalfesztiválon Kijevben Origo című dalával.

Pápai Joci bízik abban, hogy bekerül a döntőbe

Pápai Joci az MTI-nek nyilatkozva azt emelte ki, hogy igyekszik mindig csak a következő lépésre koncentrálni.

"Minimális célom nyilván a döntőbe kerülés, a fináléban már a sors keze is beleszól az eseményekbe. A produkció vizuális részének végleges változatát csak Kijevben fogjuk mi is először látni, a szervezőktől visszaküldött demóanyag nagyon hasonlít arra, amit meg szerettünk volna valósítani" - mondta az énekes, aki május 1-jén utazik Kijevbe.

Hozzátette, hogy a látvány sokat változik ahhoz képest, amit a nézők A Dal 2017 februári döntőjében tőle láthattak, de részleteket egyelőre nem szeretne erről elárulni.

"A színpadi produkció nem sokat változik, hárman leszünk a színpadon, rajtam kívül Alexandra és Emese, a hegedűs és a táncos lány. Közreműködik egy vokalista is, aki erősíteni fogja a hangzást, de technikailag már nem tudtuk megoldani, hogy ő is színpadra lépjen".

Pápai Joci megjegyezte, hogy Kijevre nézve bíztató számára a két héttel ezelőtti amszterdami szereplés. A magyar énekes a dalfesztivál indulóinak többségével együtt mutatta be dalát 1500 fős közönség előtt, és az Origo nagy sikert aratott.

"Mégis azt gondolom, felesleges belemenni a latolgatásokba, a versenyt a tévénézők és a nemzeti zsűrik tagjai együtt döntik el. Mindent bele fogok adni, és remélem, minél több ember szívébe tudok eljutni."

Az Eurovíziós Dalfesztiválra utazik Budavári Balázs is, aki A Dal 2017-hez kapcsolódó videoblogger-pályázat győzteseként tudósíthat Pápai Joci fellépéséről és a kijevi eseményekről.


 

 

Szólj hozzá!


Harminc évvel a feloszlás után adja első igazi koncertjét az FLM

Harminc évvel a feloszlás után adja első igazi...

Harminc évvel a feloszlása után készül első teljes, élő zenekaros nagykoncertjére az FLM. Császár Előd és Hoffer Dani december 22-én az...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

A Pink Floyd legendás lemezborítója koncerthelyszínné válik

Közel ötven éve a Pink Floyd Animals című albumának borítójáról ismeri a világ a londoni Battersea Power Stationt. Szeptember 28-tól új szerepet kap az egykori erőmű: a falai között megnyílik egy hatszáz férőhelyes koncertterem, az Apple Music Hall.

Visszatér Budapestre a Lamb Of God

Harmadik magyarországi koncertjére készül a Lamb Of God: az amerikai metalzenekar 2010-ben, a csillebérci Metalfesten járt nálunk először, majd tizenkét év kihagyás után, 2022-ben tért vissza a Barba Negrába. Legközelebb 2027. január 31-én ugyanitt lépnek színpadra, ezúttal idén megjelent tizedik albumukkal, az Into Oblivionnal.
Új koncertek