Tényleg ekkora király Bruno Mars?

2018/01/29  ·     ·  Juhász Vali

Bruno Mars, Kendrick Lamar meg egy kis Ed Sheeran. Nagyjából ez volt a lényege az éjjel 60. alkalommal kiosztott Grammy-díj átadónak. Meg a vörös szőnyeges bevonulás, ami sokkal érdekesebb volt, mint maga a műsor.

Fotó: Bruno Mars/FB

Hogy a címben feltett kérdésre is válaszoljunk, Bruno Mars minőségi zenélése most már évek (évtizedek) óta megkérdőjelezhetetlen. Az a szerencsés kombináció, hogy jó dalok+jó klipek+hibátlan élő fellépések valóban a legnagyobbak közé emelték a hawaii énekest. Ez mostanában is kiderült már több díjkiosztón, a Grammyn is tarolt. Hetet sikerült összeszednie a megtépázott hírnevű díjból, nyilván a legfontosabbakat: az év albuma, az év felvétele, az év dala, az R&B kategóriák díjai.

A másik sztárja az estének az idén a Szigeten is felléKendrick Lamar. Amit a rap műfajban meg lehetett nyerni, azt neki sikerült. Ennek fényében Jay-Z egy darab díjat sem vitt haza, pedig demonstratíve felvonult a családjával (kivéve az ikreket), a róluk készült fotókon egy kissé korosodó rapper látható a halálosan unatkozó, viszont valószínűleg az est legdrágább szettjét viselő (versenyben még Lady Gaga), egyáltalán nem mosolygó feleségével és kislányukkal. Mit mondjak: tanulságos.

Fotó: E! Online

Miután a pop-kategóriában Bruno Mars volt a sztár, így hoppon maradt a Despacito (=Luis Fonsi) is, de ezekről a latin vérű férfiakról egyetlen olyan fotó sem készült, amin szomorkodnának, remekül érezték magukat, és elő is adták élőben(!) a világ legtöbbször hallgatott dalát. Ennek az előadásnak a minőségét inkább fedje csendes homály. Biztosan nagyon izgultak, na.

Foto: Luis Fonsi/Instagram

Ed Sheeran két díjat is bezsebelt, de nem volt ott a gálán, az év felfedezettje Alessia Cara lett.

Country kategóriában egy bizonyos Chris Stapleton zsebelte be több díjat, a szimpatikus szakállas énekes többször is kisétálhatott a pódiumra. Az USA-ban rendkívül népszerű ez a műfaj, imádják a country minőségi művelőit.

Íme egy dal tőle:

A "Hagyományos Blues Album" díját a The Rolling Stones nyerte meg a Blue & Lonesome című albumáért. Mintha direkt nekik készült volna ez a kategória.

Ketten kaptak posztumusz díjat: Carrie Fisher és Leonard Cohen. (R.I.P.). Az utóbbit nem nagyon kell magyarázni, s hogy Leia hercegnő hogy kerül egy zenei díjátadóra, azt a kategória címe magyarázza: Best Spoken Word Album (hangoskönyv).

A metál kategóriában a Mastodon nyert, a legjobb rock-dalt a Foo Fighters készítette a zsűri szerint, de The Weekend is hazavihetett egy gramofonocskát. Latin zenében pedig Shakira volt a királynő.

A fellépők között Lady Gaga (akitől megint mindenki el volt ájulva), Sam Smith, Kendrick Lamar, Elton John (az a zakó...) Miley Cyrus-szal tette tiszteletét. Sting bemutatta legújabb projektjét Shaggyvel, énekelt Pink, Kesha és még sokan mások.

A díjazottak teljes listája itt található




 

 

Szólj hozzá!


Baricco és a zene újra meg újra egymásra talál

Baricco és a zene újra meg újra egymásra talál

A világhírű olasz író Mr Gwyn című regénye most a POKET zsebkönyvsorozatában jelent meg, a Fesztivál Akadémia Budapest és a POKET...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Deák Bill Gyulára emlékezik a zalaegerszegi színház

Deák Bill Gyula emlékének szenteli az István, a király szeptember 25-i bemutatóját a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház. A gesztus különösen megrendítő annak fényében, hogy a magyar blues legendája szeptember 17-én éppen Zalaegerszegen hunyt el. Temetését szeptember 30-án tartják Kőbányán.

Huszonöt éve csavarták fel először a szőnyeget – egy estére visszatér az eredeti Made in Hungária világa

Két nappal a Made in Hungária ősbemutatójának 25. évfordulója előtt különleges esten találkoznak újra a darab alkotói és egykori szereplői Angyalföldön. Szeptember 27-én nem magát a musicalt játsszák el újra: történetekkel, kulisszatitkokkal és meglepetésvendégekkel idézik fel, hogyan született meg a József Attila Színház...
Új koncertek