Menopauza

Több mint 130 zenekar ad koncertet a zene ünnepén

2015/06/15  ·     ·  koncert.hu

Több mint 130 zenekar ad koncertet június 21-én a zene ünnepén. Az 1982-ben Franciaországban civil kezdeményezésként indult, Magyarországon idén húszéves rendezvény fő helyszíne a Várkert Bazár, a szervezők szakmai partnere a Cseh Tamás Program.

Több mint 130 zenekar ad koncertet a zene ünnepén

Az 1982-ben született francia kezdeményezéshez 1995-ben csatlakozott Budapest, ma már több mint száz országban tartanak rendezvényeket a zene ünnepén, Európán kívül is.

A könnyűzene mellett a klasszikus muzsika és a dzsessz is szerepel a zene ünnepe idei magyarországi kínálatában. Budapesthez 13 vidéki helyszín csatlakozott, a rendezvények mindenütt ingyenesek. 

A fellépő előadók közül mintegy ötven a Várkert Bazárban lesz látható és hallható. A koncertek június 21-én 13 órától 21 óráig tartanak, a komolyzene kedvelői számára a pécsi Pannon Filharmonikusok kamarakoncertje, a dzsesszrajongóknak például a Silence Fiction műsora jelent csemegét. A Cseh Tamás Programban az első hang- és képfelvétel elkészítésére támogatást nyert 42 előadó közül 12-en fellépnek a zene ünnepén is, köztük lesz a Várkert Bazárban például a Margaret Island, a Pace Palmers és a Fatal Error.

A Várkert Bazárban két nagyszínpad lesz, az egyik a Szárazárokban, a másik az Öntőház udvarban, emellett kisebb helyszínek az utcazenélés örömét mutatják be. Budapesti helyszín lesz az A38 hajó, a Cselekvés Alkotás Közösség vagy a Corvin Áruház is, vidéken ingyenes koncertek lesznek többek között Hajdúszoboszlón, Csornán, Debrecenben, Érden, Győrött, Egerben és Szarvason, jobbára helyi zenekarokkal.


 

 

Szólj hozzá!


Jonny Greenwood (Radiohead) és Nick Cave az Oscar előszobájában

Jonny Greenwood (Radiohead) és Nick Cave az Oscar...

Amikor a filmzene szóba kerül az Oscar kapcsán, hajlamosak vagyunk nagyzenekari hagyományokra és „klasszikus” komponistákra gondolni. A 2026-os...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Beth Hart és a Pink Martini idén tuti eljönnek – teljes a VeszprémFest 2026-os programja

Tavaly a VeszprémFest közönsége két várva várt fellépőt is nélkülözni kényszerült: Beth Hart és a Pink Martini egyaránt lemondta koncertjét, komoly kihívás elé állítva a szervezőket. 2026 azonban kárpótol mindenkit: mindkét előadó ott lesz a fesztiválon, csakúgy, mint Juanes és a Kraftwerk.

Brian Hugh Warner, azaz Marilyn Manson kilenc év után visszatér Budapestre

A botrányokra és ikonikus vizuális világra épülő előadó legutóbb 2017-ben adott teltházas koncertet a Budapest Parkban, és akkor még senki sem gondolta, hogy közel egy évtizedig kell várni az újabb találkozásra. Most azonban visszatér: 2026. július 22-én ismét a Park színpadán áll majd.

A dalai még hazakísérnek karácsonykor – búcsú Chris Reától

December 22-én, 74 éves korában elhunyt Chris Rea, a brit rock- és blues-zenei hagyomány egyik meghatározó énekes-dalszerzője. Családja közleménye szerint Rea rövid betegeskedés után szerettei körében, békében távozott el.

A NYERS ismét bebizonyítja, hogy elmúltak a buta zenék

A ’90-es évek vége és a 2000-es évek eleje magyar rock- és underground zenei életének egyik meghatározó zenekara, a Nyers közel három évtizedes, szinte teljes inaktivitás után újra színpadra áll. A valóban rendkívülinek ígérkező koncertre december 28-án, vasárnap kerül sor a Turbina Nagytermében.
Új koncertek