Turnéra indul a Spice Girls – de csak négy keréken

2018/11/06  ·     ·  Juhász Vali

A Spice Girls vagy egy éve jelentette, hogy 2018-ban összeállnak, és 2019-ben turnéra is indulnak. Úgy tűnik, most kezd igazán testet ölteni a dolog, de egyikük kimarad a buliból.

Turnéra indul a Spice Girls – de csak négy keréken

A Spice Girls bejelentette, hogy 2018-ban összeállnak egy különleges tv show kedvéért, és egy teljesen új albumbot is kihoznak ebből a lehetőségből.

 

 

Geri Horner (leánykori nevén Haliwell) már évek óta szorgalmazza, hogy ők öten jöjjenek össze újra, most azt mondta a Red-nek: "Évekig nyomást gyakoroltam rájuk, hogy álljunk össze újra. Eljutottam arra a pontra, hogy hagytam az egészet, lesz, ami lesz."
Ekkor azonban Mel C volt az, aki kampányba kezdett és a pletykák szerint a titkos tárgyalások nyáron lezárultak és végül mindannyian benne vannak a 2018-as reunionban.

"A dolog úgy áll, hogy együtt fognak dolgozni egy sorozat-projekten, amely magában foglal egy albumot és egy TV-műsort, amely a Spice Girls-t ünnepli majd."

Először Posh Spice (Victoria Beckham) is belement a dologba, és úgy tűnt, minden akadály elhárul a reunion elől, mert mindig ő volt az a "Spice", aki távol akarta tartani magát ettől. A mostanában divattervezőként ismert Beckhamné mégsem csatlakozik a többiekhez egyéb elfoglaltságai miatt – ahogy ezt Mel B. James Corden műsorában elmondta.

A zenekar rövid időre összeállt már a 2012-es londoni olimpiai megnyitó ünnepségre, ahol a Wannabe-t és a Spice Up Your Life-t adták elő. Tehát már csak egy kicsi izgalom maradt, hogy tényleg létrejön-e a nagy turné jövőre. Viva Forever!

Forrás

FRISSÍTÉS: Az 1990-es évek brit popzenéjének példátlan sikerű lánybandája hétfő délután jelentette be hivatalosan, hogy 2019-ben hat stadionkoncertet ad Nagy-Britanniában. A kéthetes turné Manchesterben kezdődik június 1-jén, majd Coventry, Sunderland, Edinburgh és Bristol következik, és a koncertsorozat végállomása a londoni Wembley Stadion lesz június 15-én. (MTI)

Spice Girls, reunion

 

 

Szólj hozzá!


A barát az barát, még ha szar is...

A barát az barát, még ha szar is...

Új albummal jelentkezik a Bohemian Betyars: az Akárkifia egyszerre összegzés és újrakezdés, egy olyan lemez, amely a zenekar eddigi útját sűríti,...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Aki úgy került be Bradley Cooper filmjébe, hogy közben a haverja kanapéján kempingezett

Barns Courtney nem a könnyű utat járta be: félrement kiadói sztorik és évekig parkoltatott dalok után jutott el odáig, hogy a Glitter & Gold ma már milliós közönséget talál meg. A karcos hangú, ösztönös dalszerző ezúttal egy szál gitárra csupaszítva hozza el a dalait Budapestre: június 7-én a Turbinában ad akusztikus koncertet.

Átláthatóság, szakmaiság, adózás, zeneoktatás, klubélet

Most, hogy röpködnek a hírek a büdzséből kireppenő milliárdokról, nagyon vártuk már, hogy a szakma is megszólaljon arról, hogy az új helyzetben miként képzeli el a saját jövőjét, mit akar elérni, merrefelé próbálná tolni a zenei szakma szekerét. Így.
Új koncertek