Tüzet nyitottak egy zenei fesztivál résztvevőire Las Vegasban

2017/10/02  ·     ·  koncert.hu, HVG

A fegyveres a Las Vegas Stripen zajló Harvest Music Festival résztvevőire nyitott tüzet helyi idő szerint hétfő hajnalban. A Reuters hírügynökség szerint a támadásnak két halálos áldozata és legalább 24 sérültje van, ez utóbbiak közül sokan válságos állapotban kerültek kórházba.

Fotó: news3lv.com

Éppen egy contryénekes, Jason Aldean koncertje folyt az utcafesztivál színpadán, amikor ütemes ropogást lehetett hallani: éppúgy, mint a Manson–baleset kapcsán, a szemtanúk arról számoltak be, hogy először azt hitték, ez a show része... Hamar kiderült sajnos, hogy nem effektről van szó, hanem a közeli hotel ablakából lőnek a közönségre. A koncert azonnal fébeszakadt, a puskaropogás is elhallgatott, de rövid idő múlva a merénylő újra sortűz alá vette az utcát.

A sokkoló felvételen is látszik, hogy az énekes pillanatok alatt elhagyja a színpadot, a fényeket is leoltják – de egyetlen szó nem hangzott el, amely a tömeget irányította volna, gyakorlatilag magukra hagyták a pánikba esett embereket. Nyilván erre nem lehet felkészülni, de azért.

A rendőség arra kéri a helyieket, kerüljék a környéket, és ne posztoljanak fotókat és felvételeket. Hát, ez elég nehéz lesz.

Döbbenten állunk, hogy ismét a zeneszerető emberek váltak áldozatokká, hiszen nem volt olyan rég a Mancehsterben történt hasonló tragédia, és hát nem mondhatjuk, hogy a feledés homályába veszett mindaz, ami a Bataclanban történt 2015-ben. Bono akkor így fogalmazott: "ez az első közvetlen csapás a zenére ebben az úgynevezett terrorháborúban vagy akárhogy is hívják". Sajnos, azóta kiderült, hogy nem az utolsó.

 

Las Vegas, fesztivál, mészárlás, country

 

 

Szólj hozzá!


Három fesztivál – háromféle nyárbúcsúztató

Három fesztivál – háromféle nyárbúcsúztató

Jazz egy Balaton-felvidéki patak partján, összművészeti kalandozás az Ormánság falvaiban, majd négynapos rock and roll házibuli Alsóörsön:...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Generációk ünnepelték Bródy Jánost

Az idei Sziget Fesztivál -1. napján Bródy János életművét ünnepelte a magyar könnyűzene és természetesen a közönség. Bár a koncertmaratonhoz kapcsolt szlogen a „Mindannyian mások vagyunk” volt, mi hozzátennénk ugyanebből a dalból a fotón idézett sort is.

Krézi srácok a Parkban: 28 dalnyi emlékeztető a HS7 30 évére

Egy újabb jubileumi koncerten tombolhattunk a szombat esti forróságban a Budapest Parkban. A magyar alter egyik legszórakoztatóbb zenekara idén ünnepelte (kb.) 30. évfordulóját. Ennek apropóján régi és még régebbi tagok, valamint meglepetésvendégek lepték el a színpadot, megidézve tova szállt fiatalságunk darabkáit.
Új koncertek