Kilenc év után ismét Kraftwerk-koncert lesz Magyarországon!

2017/10/03  ·   Ajánló   ·  Juhász Vali, MTI

A csaknem fél évszázada létező düsseldorfi elektronikus zenei csapat 2018. február 21-én lép fel a Papp László Budapest Sportarénában.

Kilenc év után ismét Kraftwerk-koncert lesz Magyarországon!

A zenekart leginkább az elektronikus zene úttörőjeként tartják számon. Progresszívan kezdtek el kísérletezni az elektronikus hangszerekkel, tudatosan használva azokat, jelentős és visszavonhatatlan hatást gyakorolva a 20. századi zenei kultúrára. Leghíresebb számaik a (We Are) The Robots, Autobahn, Das Model. Főleg a hetvenes években voltak népszerűek, a new-wave, és a későbbi Depeche Mode-os vonal is az ő "köpönyegükből" bújt elő. Az 1977-es Trans Europa Express sok előadóra volt nagy hatással, például David Bowie és a Human League is hivatkozott rá, merített belőle. Rengeteg szintetikus hang (telefoncsörgés, EKG, beszédszintetizátorok) használatával jelentősen túlléptek a korukon, ezért aktuális ma is az a világ, amit képviseltek. A minimalista zenéhez minimalista megjelenés társult: robotszerű kosztümök, ipari díszletek az ember és gép harmóniáját igyekeztek megjeleníteni.

A zenekar négy jövő évi koncertdátumot tett közzé honlapján, eszerint február 11-én Szentpéterváron, 13-án Moszkvában, 19-én Kaunasban, 21-én pedig a magyar fővárosban lép fel.

A koncertek 3D-ben zajlanak: a közönség 3D-s szemüvegben nézheti a vetítést, valamint hallgathatja a Kraftwerk zenéjét.

A Kraftwerk turnéja az idén májusban megjelent, 3-D (Der Katalog) című kiadványához kapcsolódik. A doboz nyolc lemezén nyolc koncert felvétele található, a Kraftwerk különböző helyszíneken játszotta el nyolc stúdióalbuma teljes anyagát. Az Autobahn (1974), a Radioaktivität (1975), a Trans Europa Express (1977), a Die Mensch-Maschine (1978), a Computerwelt (1981), az Electric Cafe (1986), a The Mix (1991) és a Tour De France Soundtracks (2003) számait különleges helyszíneken rögzítették: a New York-i MoMA-ban, a londoni Tate Modern Turbine Hallban, a tokiói Akaszaka Blitzben, a sydney-i Operaházban, az oslói Norske Operában, az amszterdami Paradisóban, a párizsi Fondation Louis Vuittonban (Paris), valamint a berlini Neue National Galerie-ben.

A felvételeken Ralf Hütter (billentyűk, ének), Fritz Hilpert (digitális ütőhangszerek), Henning Schmitz (billentyűk), valamint két videómérnök, Falk Grieffenhagen és Stefan Pfaffe működött közre.

A Ralf Hütter és Florian Schneider által alapított csapat 1970-ben vette fel a Kraftwerk nevet. Az áttörést az 1974-es Autobahn című lemez hozta meg, Hütter, Schneider és Wolfgang Flür társaként egy évvel később csatlakozott Karl Bartos, és kialakult a Kraftwerk legsikeresebb felállása, amely egészen 1991-ig, Bartos kiválásáig tartott ki.

 "Csupa kellemes emlékem van az 1981 augusztusi budapesti Kraftwerk-koncertről, ami valójában nem is egy, hanem két szabadtéri fellépés volt. Közte akadt egy kis időnk, így hát biciklitúrát csináltunk a Duna partján. Az egész olyan volt, mint valami nyári vakáció. Az interneten egyébként találni fotókat a budapesti koncertről" - mondta Karl Bartos egy korábban az MTI-nek adott interjúban.

A magyar rajongói odlalon rengeteg fotó van a zenekarról, a képre kattintva elérhető!

A Kraftwerk még három alkalommal játszott Magyarországon: 1991-ben a Budapest Sportcsarnokban, 2004-ben a Papp László Budapest Sportarénában, 2009-ben pedig a zamárdi Balaton Soundon. Bartos szólóban 2006-ban a soproni VOLT Fesztiválon, 2011-ben a Balaton Soundon lépett fel.

Papp László Budapest Sportaréna, koncert, Kraftwerk, turné

 

 

Szólj hozzá!


Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem agresszív előadás: JUDAS PRIEST

Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem...

A Judas Priest szeptember 1-én az Arénában bizonyította, hogy több mint öt évtized és egy 75 éves frontember sem akadálya egy elementáris heavy...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

James Blunt repülőüzemmódba került

James Blunt és Budapest között lassan rendszeres járat lesz: a brit énekes-dalszerző 2027. március 9-én ismét az MVM Dome színpadán áll. Ezúttal az ősszel érkező Airplane Mode című albumát hozza magával – és persze azt a több mint húszéves dalkatalógust is, amivel már újra és újra meghódította a magyar rajongók szívét.

De mi van, ha megcsinálom? – Nyolc koncerttel és egy hetvendalos albummal készül Presser Gábor

Háromféle tematikával nyolc koncertet ad 2027 januárjában Presser Gábor a Budapest Kongresszusi Központban. A koncertsorozaton kívül egy "Munkakönyv" elnevezésű albumot is kiad majd, amely a maga hetven dalával az utóbbi másfél évtized munkájának grandiózus összefoglalója lesz. Mindezekről Presser Gábort kérdeztük.
Új koncertek